Az írás, mint tánc, nem szabad rajta gondolkodni, csak figyelj valakire, aki hajlandó diktálni neked a túloldalról, hogy végigsimítsa derekad, maga felé fordítson hirtelen és szemei jegeskék-smaragdzöld hullámaiban eltűnj, hogy amikor a habok fölé emelkedsz újra, kimászva a papíron találd magad, a zene a tinta, táncold szét rajta a lelked, undorító foltot hagyva - tussal keretezett női szemek villanása, pimasz szemöldökhúzogatása, erős karok dobnak tova, a lángok nyeldeklése és éhezése követi karom intését - ujjaimból vér csapódik ki, utánanézek, hajam az arcomba vágódik, talán ideje felnőni és elkészíteni a kelléktárat egy életre; tanítsatok meg várni, húzzam feljebb a harisnyát, tanítsatok meg szeretni, igazítsam meg a kalapom, tanítsatok zenélni, én pedig széttáncolom nektek a papírt: lehetőségeket akarok, csillogó flittereket, színpadot fényekkel, hogy fekete csipke vonjon be, csavarja be vádlim; szétlőnném a hiúság szobrait, ha nem magam lennék az egyik - keblem megvonaglik, leejtem a tollat, hát majd táncolni tanítlak titeket, csak tanítsatok meg zenélni!
Bűnbarlang
Pörög, hullámzik a szoknya, rajta apró, koponya alakú csengők hívják, görgetik sírok porát. Sötét, kihívó tekintet, feketére festett szemhéjak a tus árnyékában, véres ajkak, láncok, csapzott haj. Túlfűtött a hangulat, a hely, a fáklyák füstje könnyre késztetné a szemeket, ha azok nem száradtak volna már ki az abszint párájától. A bőrfűző rátapadt a derekamra, hajamat hátradobtam. Egy vendég végigsimította a combom.
"Elcsúszott a harisnyád..."
Vicsorogva-mosolyogva emeltem fel a szoknyám és tettem fel a magassarkús lábam a székére.
"Igazítsd meg."
Remegett a keze, folyton a szemem figyelte. Szóval első alkalmak egyikével van itt. Ma este akkor rá fogok szállni.
"Köszönöm." - mikor befejezte és szinte bocsánatkérően mosolyogva pislogott fel rám, lehajoltam hozzá, hogy a dekoltázsomba beláthasson és ráleheltem a szájára. Enyhén elvörösödött, bár láthatóan élvezte a showt. Tejfeles-szájú.
"Kezdeni kellene lassan."
"Átöltözöm."
A lányka már hátul várt. Tény, hogy én játszottam a mistresst, de a sápadt irigység elfogott, ha rápillantottam. Hosszú, fekete haj, dús keblek, telt ajkak. Épp a láncolt karpereceket csatolta fel magára, mikor megpillantott, rámnevetett és már hozta is a díszes övem. Bizarr belegondolni valahol, hogy nemsokára rettegő tekintettel fog felnézni rám, ahogy átöleli a vádlim. Fél éve még a fűzőket sem tudta viselni pirulás nélkül, most meg szinte semmi ruhában állt előttem. Levettem a fűzőt, a felsőm pántjait hozzácsatoltam az övhöz. A szoknya plusz részeit levettem a csípőmről.
"Nem akarod esetleg a melltartós részt átcserélni? Ebben nem látszik szépen a tetoválásod."
"Nem, most már jó lesz ez. Nehéz a vendéghaj kicsit..."
"Megigazítom."
A felkarig érő kesztyűimet húztam már, mikor jöttek értünk, készen álltunk.
A színpad mögött már ott álltak a többiek - a ruhájuk ugyanaz volt, mint az enyém, de ők nem viseltek ékszert, csak a koponyás-csengős kendőt a derekukon, épp a gyertyákat osztották szét egymás közt. Mellettünk már előre készítve ott állt az üst, a koponyák, a kupák...
Csendben vártunk. A lányaim már fenn voltak a színpadon. A zene mintha a szeretőjük lett volna, a gerincük néha íjba feszült, elegánsan köröztek a fejükkel, hajukat hátracsapták, egy macska nem tud ilyen puhán és kecsesen mozogni. Párokba állva simították egymást, lassan levették egymásról a kesztyűket, a melltartók pántsáljáit, hogy fűzők legyenek - végül megbontották az övet, lassan pördültek ki belőle, mígnem a színpad két szélén álltak, takarva a színpadot a kifeszített kendőkkel - belesétálva kirajzolódott a sziluettem, majd az egészet egy kézzel elkapva magam felé rántottam őket - két lány a derekam ölelte át térdelve, hat a combom és vádlim ölelte, nyalta és nézett ki provokatívan a fényeken túlra - a műsor elkezdődött...
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
