Márminthogy... wááá, egyszer régebben leírtam, hogy a magunkat fényképezzük - kategóriát nem tudom díjazni. A tükörbe magunkat- alfajút még kevésbé... és most erre... na, szép dolog../ Nagayan, jól nézel ki, ezt kár így kitakarni a mobiloddal.../
Ha japán dolgot keresel, keresd japánul. A síkhülye fanoknak beválik! Nekem is. XD Szörfölgetvén rátaláltam Nagayama Takashi (Hitsugaya Toushiro) blogjára. Viszonylag nem sokat ír - a lustaság nagy úr - viszont kilónyi kép fenn van, amiket mobillal csinál. Csak a januári termésén egy óra alatt rágtam át magam. Láttam útközben az eget verő készülődést a Bankai Show Code: 003-ra.... :P:
A japánok mindent lefényképeznek. Ami mozog, ami nem, ami hátulról van, ami bemozdul, ami értelmetlen, ami fura. Ami táj, ami portré... csak legyen az objektív előtt! Sokat átugrottam, a te jó.... - hogy juthatott ez eszedbe lefényképezni??? - kifejezéssel az arcomon... De Tuti kaphatott egy új gitárt. Mindenhol azzal játszik. Ginként, civilben, buszon, öltözőben.
Na, visszatérve magunkhoz túl vagyok végre a vizsgaidőszakon. Hosszú volt és nem várom a következőt :P: tegnap hazaestem, ettem, fürödtem - aztán egyhuzamban húztam a lóbőrt 15 órán keresztül. Reggel így sem lehetett egyszerűen kirobbantani.
Próbálok ihletet kapni. Nem megy. Kellene pedig valamit az antológiába küldenem. És lusta is vagyok. Érzelmileg meg kissé magam alatt. Most már engedhetek egy kis időt magamnak rendbetenni a nem létező magánéletemet. Vagy még jobban összekutyulni.
Bajok vannak a tervezett performance-el is animeconra - hogy soha semmi sem biztos az életben!!! ÁÁÁ - inkább lőjjetek le, álmos vagyok ...
Búcsúzóul egy aranyos kép még - vége a vizsgaidőszaknak!!! :D Mihamarabbi visszatérésed, Olvasóm, hétfőn pedig drukkolj értünk, fellépés: Prága II - második felvonás! :P
Eeeee - tudom, hogy untok vele. Menjek már vele a fenébe, legyek már oly szíves!!! :P De nem tehetek róla, most ebbe beleestem, mint az a nevezetes vakló a szakadékba és még mindig úgy köszönök vissza, hogy "Hiiii, Tuti desu!" - és ha úgy adja kedvem /és úgy szokta XD/ akkor végigkergetem a Luciferem a színházon, karjaimat Ichimaru Ginesen széttárva, hujjogva utána, hogy "Come to Daddy Hinamori chaaaaaan.... Hinamori chaaaaan..." - öhm, így leírva valahol érthető, hogy menekül. :P
Szóval Bleach Rock Musical. Igen, sok kedveltebb animét zenésítettek meg s vittek színpadra - volt szerencsém egy-kettőbe belenézni... (khm, ha azt szerencsének lehet nevezni...). A Sailor Moon-é pl. szerintem egy gyalázat... ízlések és pofonok természetesen. Úgy jó féléve ezért szívbajt kapva néztem az akkor ebben a "témában" még szegényes youtube-ot - na neee, ezt is el akarják tolni... De fanok vagyunk? Fanok vagyunk! Tévedés ne essék, ez nem volt szerelem első látásra: Rukia első musical-beli szólójától ma is menekülök, mintha égetnének, olyan hamis. De volt, ami megtetszett benne - pár szám, szereplő - úgyhogy letöltöttem egy-kettőt. Hozzáteszem, birka módra felirat nélkül. Utólag már minek is, már tudom fejből, hol mit mondanak. Utána már nem volt megállás; Nika beledobott a mélyvízbe is, dalszövegek, színpad mögötti felvételek, interjúk - óh, naná, hogy japánul és no fordítás! - és a koreográfiák is. Az mondjuk könnyen ment - a legmacerásabb az, hogy szembe a képernyővel igazat mondó tükröt kell velük játszani. Jól mutathatok, mikor /már félig japánul! :P/ káromkodva utánzom Ichigot és belesétálok a nagy növénybe, mert ha ő jobbra, nekem balra kell mennem... Ha reggel megindulok az egyetemre, a Josei Shinigami Kyoukai (Női Halálisten Egyesület) ráz fel a még félkóma állapotból; a képernyővédőmről pedig Harumi Inoue tekint vissza, pisztollyal a kezében.
Hiszen a színészeknek is külön kultuszuk lett - igen, Tuti desu :P (Gin) - Nagayama (Hitsugaya), a szintén nem tiszta - előnyére! XD ; Kumiko (Hinamori) - na, őt például imádom, olyan aranyos: nem szeret kamera előtt lenni, ezért Tuti mindig végigkergeti vele a fél színházon XD; és nem egy olyan finálét láttam, hogy elpityeredett meghatottságában... mikor erre a Chadot alakító színész megsimogatta a fejét, Nagayama kitámadt a sorból Shiro-chanként: "Hogy merted megríkatni Hinamorit???" XD Én olyat röhögtem...
Kengo (Aizen) a próbák alatti álmos fejével szintén örök legenda - és nem tudhatjuk, milyen fenyegetést jelenthet nála a játék zsiráf és a kanál... :P Hjaaa, és az egyik legjobb: "Hitsugaya Toushiro szerepében Nagayama Takashi vagyok." "Aizen Sousuke szerepében Ohkuchi Kengo vagyok." "Abarai Renji szerepében.... SZEXI vagyok." - ááá, ez annyira ütött. :D Vagy mikor az egyik dalnál fényrudakkal hadonásznak és kihívják Rangiku-samát, Ikkakut meg Zarakit... XD Sajna nem értem (szintén no felirat) - de azt látom, hogy elején Rangiku-samát piszkálják a mély dekoltázs miatt; majd a fénypálcikával előugrik Ikkaku: Howl, Houzokimaru!!! - Rangiku-sama az oldalához rántja a fénypálcikát: Unare, Haineko!!! .... Zaraki felemeli - és egy dühös fejrázása elég ahhoz, hogy a közönség elvágódjon a röhögéstől /meg akinek sajnos luxus kijutni és a világ másik végéről élvezi a videót róluk/.
Nagyobb klasszikus már a Bengara Koushi, amit egyébként eredetileg a Gin-Rangiku-sama és Hitsugaya taichou-Hinamori párosok énekelnek. A Bankai Live Show Code: 001-ben azonban Rangiku-sama nem szerepelt. :( Ezért Gin a szám előtt megjelent és bejelentette, hogy keres a duetthez valakit... és az egész cast kinnt állva a színpadon kő-papír-ollózik vele. XD Hol Aizen nyert, hol Rukia - Renji nagyon súlyos volt, kikészült a hasfalam nevettemben; illetve Hitsugaya taichou kultúrált válasza arra, hogy már csak ketten maradtak versenyben, döntsék el, ki lesz a nyerő : HEEE?!? - szintén kiverte nálam a biztosítékot... az éneke meg pláne: tekintve, hogy őneki ebben egyébként is kell énekelnie, igen szélsőségesen váltogatta az oktávokat. Az utolsó előadáson pedig MINDENKI énekelt Ginnel - Ikkaku és Kira nagyon versenyeztek, de ahogy Ichigo térdre esett éneklés közben, epekedve nyújtva a kezét Gin felé... XD
Yoruichi kicsit furcsára sikeredett, igazából talán idétlennek mondhatnám, de már annyira megszerettem a Punyupunyu fesztiválját, hogy már nem mondom. :) Soial tipikusan olyan szaltókat és egykezes cigánykereket csinálnak, hogy az ember legszívesebben odaszaladna lenyomni egy tarkóst, hogy megfogják a padlót... :P Félelmetesen jók. Tényleg. Ahogy a taiin is (ők az osztagbeliek szerepét töltik be, a tulajdonképpeni háttértáncosok és szereplők) - mikor a színpadot rendezik át a Bankai Show Code: 001-ben, ők jönnek ki poénkodni a színfalak elé, be is mutatkoznak és bohózatokat adnak elő... asszem, a No Clouds in The Blue Heavens-re kapnak saját számot - egy kőkemény húsz másodperceset, aminek a szövege magyarul a következő: Valaki elmondaná nekünk?... Azt, hogy mi... melyik őrosztagba tartozunk??? - LOL. Mikor hogy. Éppen melyik kapitány van színen, mert mindegyiktől lehet tojni. :P Zaraki, Soi és Unohana egyaránt esélyesek erre a posztra. És akkor még nem beszéltem a tulajdonképpeni főszereplőről: Isaka Tatsuya, alias kedvenc Eprünk. Szabadjon megjegyeznem, ha a sorozatbeli Ichigónak mondanánk, hogy ugyan táncold már el a Where's my body?-t, elküldene minket las nochesosabb éghajlatra... :D De neki jól áll, tényleg nagyon menő a Bankai szerelésében - meg ahogy járkál a próbateremben, összekötött hajjal, lóbálja fel-alá a bokent és magyarázza, hogy Ichigo ni naru! /szabadfordításban Ichigo szétrúgja a segged!/ XD - én is megcsináltam itthon ugyanúgy, csak a csillár volt rossz helyen. Neeem, megmaradt, különben már én sem élnék... :D
Byakuya is jól hozza az arisztokrata figurát - Ikkaku álmából felébredve is ilyen lehet szerintem - XD. Még a mozdulatai is - a szerencsetánc egy örök rítus, azóta azzal avatom az új fegyvereket otthon. /Eeegen, Apa meg hülyének néz. Szegény, szokott./ A Chataris for Eternity-t a három rosszfiú énekli - bár Aizenék szemléleteivel általában nem értek egyet, ez a szám nagyon nagy lett - mind szövegében, mind előadásra. Akárcsak a High risk, no return, amit még Amaru is szokott dúdolgatni. :D Az már akármikor menne, és annak a szereplőnek a koreográfiájával, amelyikkel csak kéred. Hitsugaya taichou szülinapját nem szabad néznem, csak hallgatnom. Ugyanis a szereplők is belekönnyeznek... szép a mondanivaló, szép a dal. Rangiku-sama még inkább. XD Nagyon elbiggyedt a szám, mikor olvastam, hogy a Bankai Show Code: 003-ban (már megint!!!) nem lesz benne... Ha ez újabb Bengara Koushikat is jelent, akkor pláne. Úgy, ahogy Hinamori mondta: Jó vicc volt, de már beleuntam. Kirát nagyon betojinak ábrázolták benne, a Bankai Show Code: 002-re kupálódik ki Zattsu Otoko-vá (igazi férfivá... :P) "OSU!!!" Mondjuk sok poént hozott bele - ha elkezdett reszketni a lába a hakamája alatt, már visított mindig a közönség. A Saien végén elkapja Gin ruhaujját - az még kénytelen így vagy négyszer Bye-bye-ozni... Ginnek /Tutinak/ még az a nagy jelenete, amikor Tousen magyarázza a hülyeségeit, amit soha senki nem értett még az animében sem, ráadásul dalban - erre ő berohan, gúnyos mosollyal integet, majd szépen kultúráltan legyakja a háttértáncosokat és angolosan távozik.
Szerintem itt állok le, mert nagyon hosszúra tudnám még nyújtani... Az összes musical és backstage poénját átadnám legszívesebben - de tudom, hogy ebbe sajnos csak én vagyok "érdekelt"... Csak egy körkép volt mindez arról, hogy miért adják majd rám a muszájdzsekit. :) Köszönöm, hogy túlélted eme kacifántos, smile-ktől hemzsegő és őrült bejegyzésemet - legközelebb túllépek fanatistaságomon és valami normálisat is írok már. /Köszönjétek az egészet Olinnak, ha ő nincs, nem ismerem a Bleachet!!! XD/ Nyomás szakéért - mihamarabbi visszatérésed! MISSION - CLEAR!!!! XD
2010. január 18-án tartotta a Szigligeti Színház Szolnokon az Ádámok és Évák Ünnepét - melynek keretén belül előadtuk Madách Imre - Az ember tragédiáját. Merthogy nem színészek adták elő! A színeket szétosztották a gimnáziumok között. A volt gimnáziumom, a Varga szintén beszállt ebbe a kezdeményezésbe: a mi két színünk a Konstantinápoly volt és a Prága második része.
A Prága II-t szerencsémre rámbízták, hogy megrendezzem. Még nagyobb mázlimra össze tudtam szedni a "régi" színjátszós "bandát" - tíz perccel azután, hogy megtudtam, hogy enyém a szín, már volt Luciferem. :) Egy hétre rá lett Kepler/Ádámom is, ahogyan beestem törire pénteken és előhozattam Balázst és közöltem vele, hogy kell nekem egy Kepler. És igazából magam csodálkoztam el a legjobban, mikor elsőre igent mondott, hihetetlen jól esett. Éva már jobban rejtőzött - egy gyönyörű hárpiát kellett keresnem. Reni személyében meg is találtam. :) Az udvaronc szereplőjét már vadászni kellett - ő most elsős, és elsőre talán szigorúnak sikerült "fellépésem" ellenére szintén rábólintott a felkérésre- köszönöm, Tamás! A legmacerásabb igazából a Tanítvány kiléte volt: a második pillanattól kiszemeltem rá "Kicsit" - de a próba idején neki órája volt. De mindvégig reménykedve, hogy mégis lehetősége nyílik rá, nem akartam igazából mást találni... :P Ez önző dolog volt, tudom - ha nem jött volna össze, akkor végszükségképp megtanultam szövegét, hogy mégis legyen biztosíték... igazából nagyon féltem, ebben a járványos időszakban nehogy valamelyikőjük lebetegedjen, hiszen nincs helyettesi lehetőség - vészforgatókönyvként valóban be kellett így is ugranom: az egyik tüzem tényleg kiesett betegség miatt. Hűséges lángként Szikra maradt mellettem - alias Petra :) - akivel a szín végén jó étvággyal lakmároztunk a könyveken.
Hosszúra nyúlnak a próbák, ha szadista a tanár és a fél banda hiányzik. Ennek ellenére jól haladtunk - decemberre tulajdonképpen letisztult, még ha nem is tudtuk még egyben végigpróbálni.
Most hétfőn azért már nagyokat nyeltem. Míg a Konstantinápoly rendezője, Kovácsné tanárnő tartotta a kapcsolatot a színházzal, addig én vadhajtásként nevelgettem a saját színem. Vasárnap már gyűlés volt a tanároknak - szerencsére Szikránál aludhattam, mert elnyúlt a dolog.... Másnapi napot - ahogy előre sejteni lehetett, időben eltoltuk: mások másfél órát szerencsétlenkedtek a színpadon - nekünk nem lehetett, mindössze technikai bejárást csinálhattunk... Haragudtam érte, de nem tehettem semmit. Első próbánk élesben ment.
Az előadás rendben lezajlott - csak addig unatkoztunk, a második felvonás elején voltunk... a stúdiószínpadon voltunk, azt kaptuk öltözőnek, ott zavartunk még le egy-két próbát. Igazából szomorú voltam, mert a nevem nem adták le időben, és ezért Kovácsné tanárnő neve alatt futott a mi színünk is. Nem haragudtam, mert ismerem a tanárnőt és nagyon örültem, hogy együtt dolgozhattam vele; szórakozott, elfelejtette, hátul meg tudjuk, ki rendezte... de a szüleim is megnézték és azért bizonyára ők az én nevemet szerették volna látni a saját munkámon. A végén, a díjkiosztón azonban magához vett, a vállamat átölelve állt mellettem - ha akartam volna, se tudtam volna rá haragudni. Dicsőségért csináltam, nem pénzért: és ezt így meg is kaptam.
Köszönöm minden kedves tanítványomnak, hogy mellettem állt, hogy elvállalta, hogy visszajárt hétfőként a viszonylag kései időpontra és hogy együttműködtek velem - sokat tanultam tőlük, jólesett, ha azt mondták, hogy jönnek "órára" és komolyan vették az egészet. Én próbáltam azért némileg poént csinálni a próbákból, hogy örömmel jöjjenek hozzám és ne azért, mert kötelező. Nagyon hálás vagyok nektek - a másik szín mögött rengeteg ember állt; a mienkért viszont mi heten voltunk felelősek és büszke vagyok, hogy mi is hoztuk a színvonalat ugyanúgy.
Hazafele vigyorogva fogtam a Balázs Péter-ízű bonbont, a tekintettel porrá égetett estélyimben és örültem. Lehetett volna jobb is, ha több időnak van rá; de a maximumot nyújtottuk - és nyújtani fogjuk február 1-jén is. :)
Köszönöm még egyszer - s mihamarabbi visszatérésed!
Szikrázz, indulj s törj magasra, mint egy tüzijáték; mint a vadlovak, kik előtt nincs akadály, robbanj ki a világ szürkeségéből, ne törődj a következményekkel - ez az egy életed van, játssz vele, hogy tudd, hogy a tied! Kockáztass, nevess a kudarcokon, pördülj meg, derekad vonalán húzd kezed s lökd ki a tűzgolyót, mert van annyi erőd, hogy ezt megtehesd! Csak előre szaladj, ne nézz hátra, hagyd el a fájdalmat s mindent, mi valaha is bántott - a téged figyelő szempárok fénye összeolvad, csak az utadat jelölik már, mint szélső lényegtelenség - előre, nevetve, egy piruett, lobogó vörös kendő; a hajad lobogjon, mint a sörény: mire vársz? Egy életcél, s csatolj rakétákat a tappancsaidra - nyomás érte, ne add alább, minthogy a szél az arcodat vágja, ha belekiáltasz a szembeségbe, elvigye a hangod! Lássam az elmosodó sziluetted a függönyömön keresztül holdvilágos éjszakán, ahogy tovasuhan - mit tud érdekelni, mit gondol a világ? Rövid ez az élet ahhoz, hogy szorongásban, sötétben töltsük - csak előre, törj ki, égjen lépteid nyoma!!! Tovább, nekünk nem létezik végtelen - hátrahagyjuk korunk, egy jobb világba tartunk, hol háztetőkön, hol felhőkön suhanva, szinte nem is érintjük a talajt! Fogd álmaid, csomagold egy dobozba - vedd a hátadra, mert csak őket viszük erre az útra - másra nem lesz szükségünk - s engedd, hogy segítsek megvalósításában!
/Amaru, csak kötözködés: nézz oldalra! 3D, nem? ... /
Mindenkinek kívánok sikerekben és szabadidőben gazdag, kalandokba belemázalkodós, folyosókon visítozós-nevetve futkározós, "vigyorogva megírom"-kategóriás dolgozatokkal és vizsgákkal teli boldog új évet! Teljesüljön 2010-ben minden kívánságotok - max. utána lesz miből tanulnunk... :P
Ha pedig tudok segíteni vagy csak jó lenne valakit hülyíteni, keressetek elő!!!
És ebben az évben még több punyu-punyut garantálok!!! XD
Nem hiszem, hogy elfogadnál olyannak, amilyennek leírom magam. Miért véleményezzem önmagam? Ez a TE feladatod. Köszöntelek! Nézz szét, olvass, ismerj meg: te alkoss rólam véleményt... üdvözöl kis világában a Fekete Hercegnő.
