Sötétség fénye

"Üdvöz légy! Látsz? Nem a levegőbe kellene meredned, talán azért tekingetsz mindenfelé tanácstalan. Ott a falon a tükör. Igen, nézz bele. Magad nézel vissza - vagy tán mégsem? Nem, neked nincsenek szarvacskáid. A glóriára sem emlékszel. Képzelődsz. Szédülsz. Mondod te s homlokodra téve kezed leülsz. Remek, addig én tovább monologizálok.
Mindkettő mi vagyunk. Két külön világot emlegettek ti, emberek. A hófehéren csillogó, felhők tornyaival tarkított mennyet, ahol angyalok járnak pihéstollú szárnyakkal, könnyed mosollyal, hosszú, szőke hajjal; a forrongó poklot, hol a kín és a szenvedés a karmestere a groteszk hangversenyének a jajoknak és csúf, denevérszárnyú ördögök nyomják a bűnösök fejét víz alá. A harmincszor átcenzúrázott könyvetek is erről szól. A világ fekete-fehérségéről. Az önfeláldozóról és a totális gonoszról. Az érme két oldaláról. De ha megkérdezném, miért választjátok szét ennyire, ti magatok sem tudnátok a választ rá. Szegényes fantázia? Badarság. Nem egyikőtöknek sokkal jobb ötletei is voltak. Lustaság? Mindjárt elképzelhetőbb. Dogmák? Kicsi korotoktól fogva belétek verik, el sem tudjátok hagyni. A politeizmusotokat politeizmus váltotta fel; a szentek, a szabályok és törvények, a szokások...
Nem, jól láttad a szarvacskákat glóriával. Mert ez a kettő egy. Egészként léteznek. Nincs köztük olyan pengeéles határ, mint ti azt gondoljátok. Olyan, mintha két különböző testrészed emlegetnéd - de mindkettő te vagy, mindkettő hozzád tartozik. Bűneid, hibáid tesznek emberré - léteznek tökéletes emberek. Nem azért lesz valaki tökéletes, mert hibát nem vét s mindig tudja, mit tegyen. Hanem mert ismeri határait, tudja, hol a helye. Mert sorsát elfogadja s abból a legjobbat próbálja kihozni. Az ilyen emberek váltják meg világotokat. Egy szép napon majd mindenki erre törekszik majd tudatosan, tudattalan - de addig a napig a bűnök nem halmozódnak, ne félj. Gondolkodj, tégy úgy, ahogy jónak látod, mert a jó szándék a legfontosabb; az a vízesés, mely tisztára mossa lelked, a szeretet pedig az, ami felemeli. Kérlek, gondolkozz erről."

Hungarikum

Egy igen tanulságos blogbejegyzés olvasása után (mély tiszteletem a távoli, démokritoszi hosszúfülűnek) szeretnék én is pár szóval rátérni a napjainkban bosszantóan sokat vitatott "magyar" kérdésekre.
Egy gyermek, ha világra jön, mosolyogva gügyög szüleire s rögtön nyilvánvaló neki, hogy ki a példaképe, kihez fordulhat bajban. Sajnos ez nincs mindig így... s ha egy egész nemzet marakodik a szülők kilétén, ott már bajok vannak. Ez főleg akkor csengett le, miközben a "Turulmadártól a kettőskeresztig" elnevezésű kurzusom vizsgájára készültem - többek között ott olvastam ilyen elméleteket, hogy a magyar nép a 11. században a szlovákoktól tanult meg lovagolni.És ez az a hamisítatlan no komment, mert arisztokrata neveltetésem kapcsán nem fogok trágár szavakat alkalmazni.
Ménrót feleségéről, Enéről (kinek nagy büszkeségemre távoli névrokona vagyok) mindenki hallott s két nemes magzatáról: Hunorról és Magorról./ A "Finnugor" hasonló hangzású persze, de csak a szó vége miatt. /Arról, hogy a két nép testvér volt-e, még ma is viták keringenek... mert egyesek szerint még csak közük se volt egymáshoz, míg a másik oldalt állók azt állítják, hogy nemcsak testvér, hanem egyenesen 1(!) nép - két megnevezéssel. Különböző szaftos témákat is egymás fejéhez vagdoshatunk, ilyen a kettős honfoglalás és a magyar-kontinuitás kérdése vagy a dák-román elméletek dolga. Azonkívül, hogy igencsak felháborodunk, gondoljunk bele, hogy mennyi magyar lelet tengődik raktárakban, mert mivel nem kedvező tényeket tanúsítanak a románok számára, a homályba fojtják. De attól még nem a hangerővel/ a gazdag tárházú illetlen szókincsünkkel kell érvényt szereznünk igazunknak. A kis 12 éves, aki bátyja hatására "magyar" lesz s abban leli gyönyörűségét, hogy amilyen fórumon csak tud, rendesen hangoztatja "véleményét"; inkább sürgősen vonulna vissza a tankönyveihez. Kétségtelen, hogy különleges nép vagyunk. A nyelvünk, a titokzatosságunk, a viharos múlt... milyen gyerek az, aki nem emlékszik szüleire? A félelmetes lovasíjászok már rég nincsenek köztünk - legyünk rájuk büszkék, de mást is fel kell mutatnunk. Olyan örökséget kaptunk, hogy tizenegy évszázada bírjuk a Kárpát-medencét - fel tudjuk fogni, mekkora kincs ez? Hány nemzet mondhatja el ezt még magáról? De ahelyett, hogy erre rádöbbennénk, egymás torkát marcangoljuk, mint holmi veszett ebek, mert az ember rövid látó. Mindig csak a jelen pillanat fontos, most akar gazdag lenni, most akar boldog lenni - pedig ha egy kicsit tovább látnánk az orrunknál, talán rájönnénk, hogy csúfos a széles ösvény vége. Szégyenlem magam, hogy a kesergők sorába álltam pár mondatra, de pont azért tanulok még, hogy majd egyszer talán sokak bölcs szavait ne csak visszhangoznom kelljen Ekhóhoz társulva, hanem valóra is tudom majd váltani több, a hazáját szerető, tiszta szívűvel karöltve. Hiszen mi vagyunk a "jövő záloga". ("Ők a jövő záloga? Degeljek meg, ha kiváltom..."- Hofi Géza)

Ma(n)ga? Szintén rajongó?

Mostanában nagy divat. Remegő, óriás szemek; egy vonalas orrok; és a jellegzetes arányok. Igen, mindenki tudja , miről beszélek. Ez a dolog már régóta dívik a környezetemben élőknél. Egy kedves barátnőmmel, Ladyvel kezdődött, aki először tuszkolt be nagy lelkesedéssel ebbe a világba. Ha első pár körben riadozva menekültem is ki, lassanként megszoktam, hogy vele fél lábbal azért ott vagyunk. Aztán "született" egy lánya - és egyre szorosabb lett az a bizonyos cukormadzag körülöttem. És - őszinte meglepetésemre - egyre nagyobb érdeklődéssel hallgattam őket. Aztán a vér szerinti húgom is elkapta ezt a "betegséget".
Gondoltam, itt az ideje, hogy jómagam is hivatalosan állást foglaljak most már. A manga, az anime egyre ismertebb kis országunkban. A conon (a mangaőrültek gyűjtőhelye) már szinte öltek a megmaradt jegyekért. A könyvesboltokban is egyre több ilyen kötetet lehet találni. Kötetes képregény. Ilyet utoljára apukám gyerekpolcán láttam, mert azóta kiveszett Európából (nem mintha édesapám olyan idős lenne!). Sokan szidják, sokan pedig...ehem. Hát szinte beleőrülnek. Nem fogom magyarázni a történelmét a dolognak, nem, elemzést sem tartok. Ez is, mint sok minden más, szubjektív. És a tulajdonképpeni józan eszemmel (nem most vettem... nem, nem kölcsönkaptam) saját magam nézem lükének, amikor a youtube-on németül nézem a Sailor Moon-t (főleg attól, hogy németül nézem). Becsülöm, hogy egy új kultúrát ismerhettünk meg általa. Szeretem, mert többnél gyönyörű a grafika. De rengeteg bennük az erőszak - és most bagoly mondja verébnek, de a klasszikus Tom&Jerry- szindróma itt is áll. Már amennyiben bármennyit csépelik egymást az ellenfelek, megmaradnak. Azt utálom viszont a legjobban, hogy ilyen képeskönyv-jellegű dolog után nem akarnak mást olvasni a gyerekek. Húgom sem tud másról beszélni, csak arról a tíznehány mangájáról.
Kedvelem a stílust és érdekel a dolog - ha tehetem, az elkövetkező években rendeszeresítem a conra járást is - de ugye ezen kívül van más is a világon? Két külön világ, a kettőt nem érdemes összekeverni. "Tudjuk, hogy a marhapörkölt finom. A madártej is. A kettő együtt sem lehet rossz." Mondjuk, ha nem szeretném, is azt mondanám, hogy nagyon szeretem :3, mert ha lebuknék, csúnyán átmennének itt a drágaságaim gyúróspocokba....XD. De nem, mert szeretjük a mangát, az animét! Azért jó, hogy nem kell mindegyiket. Például a fémplatós, szőke nindzsákat kifejezetten rühellem. Úgyhogy, Drága Olvasóm, nyomás a legközelebbi könyvesboltba és zsákmányolj magadnak egy Dramacont! Amíg újra nem írok, addig is legyen valami:). További kellemes időtöltést, mihamarabbi visszatérted!

Fedőneve: Albérlet

Filmekben láthatóak az egyes akciócsoportok bázisai. Lehet ez egyszerű épület (NCIS), földalatti erődítmény (Csillagkapu), mosodának álcázott szupertitkos dolog (Rémvadászok)... egyéniben pedig mint Batman egészen hiperfelszerelésű laborja és számítógépekkel zsúfolt termei - vagy helyszűkében is lehet egy adott hős; mint például Superman a gardróbjával (ha jobban belegondolok, ide tartozhat Harry Potter is). A lehetőségek száma kielégíthetetlen (legalábbis függ az adott stáb fantáziájától és a produkció költségvetésétől. XD.)
De a mindennapi hősök? A kor és az egyetem anarchiájával küzdők honnan indulnak bevetéseikre? Hol kötözik be sebeiket, hol edzenek, egyáltalán - hol élnek? Kulisszatitkok és spoilerek közepette engedd meg, hogy bemutassak egy változatot a többezernyi közül.
Ennyi szócséplés után sok szeretettel üdvözöllek a szobámban! Nem szokás ugye így mutogatni, de a minapokban - hogy alább-hagyott a kis kollokviumszörnyecskék támadása:P - rendet raktam meg kitakarítottam, úgyhogy most büszkén mutogatom. Igen, itt ébredek minden reggel - egyesekkel ellentétben kortársaim közül, akik néha inkább az árokpartot részesítik előnyben. A fal beköltözésemkor még csupaszabb volt, azóta rendeztem ilyen otthonossá - néhány fénykép, ajándékba kapott rajz vagy magam által készített, képeslapok, az apukámtól kapott "kövek" és az életbölcsességekkel aláírt Xena-képek (igen, igen, járok kezelésre - látod, hogy nem használ. XD.) Az asztalom aggasztóan csöpp - ha rajzolni vagy tanulni akarok, akkor oda-vissza kell bűvészkedni a "letytotyot", hogy elférjek. Az asztal szélén vannak a már említett kávésbonbonok - ezer köszönet Mamámnak - mert hajnalban csak kinyúlok, megeszem, aztán körülbelül ennyi a reggeli. Legalább felébredek. A ládika az ékszereket rejti, a fiók az aktuális fegyverkészleten kívül további kreatív dolgokat, cdket és tolltartót tartalmaz - meg egy-két igazi kincset is, mint például a Zene úrnőjétől kapott Tatiosz-könyvecskét is. A szekrényt direkt nem nyitottam ki azért:P, ott is rendet raktam, de az alja szatyrokkal, agyaggal és táskákkal van tele, a felső részben vannak a ruháim. Kicsit bosszantó, ha rendet is akarok tartani, akkor oda kell húznom a széket és eccetera... de ilyen pedáns azért nem vagyok. Általában simán kirángatom az éppen kiszemelt darabot, a többit meg visszalököm. A polc többnyire roskadásig van. Nincs sok helyem, most tényleg féléves dolgokat szortíroztam ki... többek között egy kilónyi fénymásolatot...
Kicsi szoba, de egészen otthonos (lett:) ). Nagyon szépen köszönöm a szüleimnek, hogy itt lehetek. Minden öt percre van - a dóm is idelátszik, jelöltem is a fotón, csak mobillal nem lehet azért olyan jó képet csinálni...esténként úgy kivilágítják, hogy még a szobámban sem kell felgyújtanom a villanyt, ha az éjszaka közepén valamiért felébredek. Az élelmezés még nincs teljesen megoldva, de folyamatban van a fejlesztése. A konvektorral vagyok még harcban, esténként pattog, mint a nikkelbolha, reggel meg verekednek mellettem a jegesmedvék. De inkább tél, mint nyár... a meleget utálom. Kedves Olvasóm, ennyit enged a blogom, de errejártodban tudd, hogy ez a szoba mindig rejt neked magában egy-két meleg szót, egy finom teát s miegyebet. A miegyéb alatt mindent kell érteni, kivéve, ami túlmegy a barátság hatáskörén... végülis a becenevem Artemisz. :) Örülök, hogy erre jártál, látogass el a továbbiakban is, ha időd engedi; további szép napot és jó éjszakát, az istenek áldása legyen Veled!

Vizsgák fölöttébb való szidása ala Fekete Hercegnő

Így vizsgák közepén mindenki eltűnt, és nem tagadom, kicsit unatkozom itt az albérletben. Nem mintha nem lenne dolgom. Sőt. Tanulnom kéne nekem is ezerrel...de ez egy ponton túl azért kevés. Pláne, hogy egész évben egy mukkot nem tanultam. Most csőstöl jön, és nem szoktam hozzá, hogy ekkora anyagokat hirtelen bevágjak. A kedvencem, ha egy megfeszített munkájú nap utáni vizsgán semmi olyat nem kérdez, amit bemagoltam. Jobbik esetben morgok, hogy nem kellett volna ennyit tanulni. Rosszabbik esetben szentségelek, hogy nem Azt kellett volna tanulni. A holnapi vizsgámhoz is hiányzik a (talán) legfontosabb anyagom. Már nem tudtam megszerezni, kicsit későn kaptam az infót. Aludni akarok már végre! Egyszer.
De ez az idő nagyon messzinek tűnik. Addig marad a hátfájás a papírok felett görnyedéstől meg az agyelszívó -kollokviumnak becézett - szörnyetegek legyőzése. Van, hogy naponta kettőt is. És olyan lüke kérdésekkel, mint a "Bizonyítsa be, hogy elődeink a X. században nomád életmódot folytattak!" Peeeeersze, meg azt is bizonyítsuk, hogy a víz nedves... OPAC és barátai rövid idő alatt a feketelistám élére kerültek a "Könyvtárismereti alapismeretek" - álnevű missziójukkal. De ez legalább négyes lett. Nem olyan rossz az. Most úgy nézek ki, hogy két ötös, két négyes, két hármas...csak a szimmetria kedvéért. gyorsan írom ezt, mert holnap már megkapom a Hamvas Béla- jegyemet is, és megtörik ez a szép összhang. Útközben érzem, hogy szép lassan ereszkednek a gondosan festett pilláim. Úgy hiányzik a koliból a kávégép....attól tartok, itt az albérletben nem férne el. De akkor is! Tavaly ilyenkor megindult a népvándorlás egy utolsó bagzásra - jómagam nem bagózom, én csak a szokásos adag kávémért másztam le velük - útközben beszélgettünk, hülyélkedtünk, egyeseket a falra küldtünk a röhögéstől. Azóta teljesen rabja vagyok a fekete nedűnek - körülbelül, úgy, mint a csillogó gömb: "Hólabda vagyok vékony, fújt üvegből. Be kell vallanom, hogy tíz éve karácsonyfa-függő vagyok." Sajnos már egyedül iszogatom. Ennyi maradt. A csendben végigpillantok a fali képeimen. Rajzok, képek, fotók, képeslapok. Az egyetlen előnye az albérletnek, hogy most egy piszok nagy parafalam van, ahova azt tehetek, amit akarok. Hátránya, hogy már megint akkora kupi van, hogy ki se látok belőle; rendet rakni meg fáradt vagyok ilymértékű tanulás mellett. Az ágyat teledobáltam jegyzettekkel és a "letytotyom" különféle dolgaival, néhány könyvet is látok. Az asztal színes ceruzákkal ömlesztett, két mappával, kávés bonbonokkal (reggelente nincs annyi erőm, hogy magamnak csináljak), befejezett/befejezetlen rajzokkal... a fekete szárnyú tündér pedig Vörös Királynő fényképével egyetértésben cicceg. Nincs kedvem rendet rakni, na. Meg nem is érek rá. Tanulok. Ja, meg blogot írok. XD. Jó-jó, megyek már, nem kell kiabálni...
Csendes unalmamban és fejfájásomban írtam csak ilyet, Olvasóm, ne gondold, hogy mindig ilyen lökött vagyok. Csak általában. Kellemes napot, jó éjszakát és mi egyéb; ha visszatérsz, mutatok majd mást is.