Azontúl, hogy mindenbe belecsúsztam határidőileg és nyakamon van egy rakás tananyag, mással is igyekeznek boldogítani...
18. születésnapomra Édesapámtól gázpisztolyt kaptam. Őszintén bevallom, ez volt életem egyik legszebb ajándéka, akármennyire aberráltnak tarthattok érte. Mert ez nagyon nagy felelősség és hogy ezzel így elismert, sokat jelentett nekem. Három év alatt szinte kabala lett belőle. Bár elég apró, azért nem vagyok annyira drabális, hogy el tudjam magamon rejteni, ezért többnyire táskában volt, de mindig a három méteres körzetemen belül... A környezetem elfogadta, tudta ; használnom soha nem kellett még szerencsére, de ha sötétben indulok valahova, általában a zsebemben van. Nagyjából mindenki tudja rólam, hogy fegyvermániás vagyok.
A koliban nem. Ezért pánikot okozott egy pénztárcakiürítésem - kigurultak belőle a töltények. Én annyira nem foglalkoztam vele, mert ugye ez nekem természetes. De pár hülye p***a, már elnézést, annyira nem vette természetesnek. Pszichopataként kezeltek egy hétig. Majd egy csaj, akit kétszer láttam és soha nem beszéltem vele, felnyomott az igazgatónak.
Tegnap két rendész, az igazgató, a gondnok és egy kolis tanár jelent meg így a szobámban. /Kolis tanár - wtf! - eddig nem is láttam.../ A pisztolyom kérték és az engedélyt. A rendészek leellenőrizték, igazi, engedélyem szintén - joggal van nálam. Sajnos a tárolása nem jogszerű. És nem kértem engedélyt arra, hogy benntartsam. És arra nem gondoltam, hogy ez másokat zavarhat. Mindenre udvariasan válaszoltam, de ennél azért megmondtam, hogy baromira nem hat meg, ki mit gondol felőle. Mindenesetre levittek és jegyzőkönyvet vettünk fel. Az igazgatón enyhe gutaütés jelentkezett, ő csak mérnök, nem jogász és a fegyverekhez sem ért - ha ennek híre menne a médiában... Háromnegyed tanévig benn volt egy pisztoly a koliban. Mondom, nem volt a házirendben, hogy ez tilos. Igen, válaszolt, mert még nem volt rá precedens. Nem lehet mit csinálni, a kollégium kerítésén belülre nem hozhatom. Mondtam, hogy ez pofás, de nem adhatom le sehol, mert ha másnál találják, nem nálam, illegális fegyverviselésről lesz szó, ráadásul az én felelősségem lesz, ha valaki játszani kezd vele. Már az, hogy péntekig hol legyen, probléma volt. Vagy leteszem a széfbe, vagy hazaviszem. Annyi pénz nem volt nálam hirtelen, hogy oda-vissza megjárjam, időről már nem is beszélve. Így betették egy kazettába, aminek a kulcsát megkaptam, hogy senki más ne nyúlhasson hozzá rajtam kívül - de persze bezárták a széfet, hogy én se férhessek hozzá. Klafa.
Ha benyújtok egy kérvényt, akkor továbbküldik. Ebből már valószínűleg így is dékáni ügy lesz. Mindazonáltal, hogy nagyon tisztelettudóan beszéltek velem és nézték az én jogaimat is, és elnézést kértek a meghurcolásért, azért nem vagyok túl hepi. Egyrészt hiányzik a pisztolyom - eddig fel se tűnt, mennyire hozzámnőtt érzelmileg - másrészt - ahogy ők is fogalmaztak - a jószándékú embereket kell így szivatni, a csalók meg megússzák. Rendben, értem, a múltbeli események nem voltak túl rózsásak, átlagember fegyverről hall, sikít. Nekem három év alatt nem volt belőle precedensem, és pont azért tartom, hogy legyen lehetőségem visszalőni társaim és a magam érdekében. Hogy kétszeresen elzárták előlem, így elég macerás lesz. Ráadásul ezzel a problémával nagyjából egyedül is fogok maradni, tekintve, hogy gázpisztolyra már nem lehet engedélyt kapni a túl sok visszaélés miatt.
Péntek hajnalban fogom visszakapni, és hivatalosan felszólítottak, hogy tartsam otthon. Az igazgató elmondása szerint nincs joga engedélyezni, mert a tárolását nem tudjuk megoldani. Nesze neked önvédelem.
Különösebben nem vagyok dühös vagy zavart. Jogilag tiszták voltunk, rendesen szivatnak, de ezen hiába mérgelődöm. Bosszant persze. És a pár hülye liba is boldog lehet: most már nem egy gázpisztoly van a szomszédban, hanem egy ellenség és egy gázpisztoly. Ízlés dolga. Ugyanis felszólíthattak, de ki garantálja nekik, hogy nem hozom be? Átkutatni nem kutathatnak. Mindazonáltal most sem szól hozzám senki, én meg nem fogom hagyni, hogy provokáljanak. Fenyegetésért is leültethetnek. És nem is illene hozzám.
Úgyhogy nálam ez volt a hét eseménye, aminek még nincs vége, mert valahol érthető módon Apának is felment ettől az egésztől az agyvize... nem a magam érdekében remélem, hogy péntekig nem támadnak meg. Nincs üldözési mániám, ne értsétek félre. Valahogy így nevelkedtem. Ez már hozzám tartozik. Ami a széf mélyén kibelezve, szétszedve pihen....
Köszönöm, hogy elolvastál: további szép (szebb) napot kívánok neked.
