Pure-pure-puredo...


'Tudtam róla, hogy szabadkőműves. Egyszerűen... a hangjából éreztem, a titok ott bujkált a mosolya sarkában, ahogy róluk tartott előadást. Csodáltam érte - nagyon szép lány is volt. Nem az a playboycica, és nem hordott tonnányi ékszert sem. Fekete haj, nagy, finoman kihúzott melegbarna szemek. Törékeny alkat, mégis komoly kiállású. De hiába tiszteltem, a kíváncsiságom nagyobb úr volt.
Már csak arra emlékszem, hogy megy be néhány nővel egy nagy, tornyos épületbe. Nem ismerem jól a várost, de benn a belvárosban, mindenki szeme előtt... és már az előcsarnokban felvették fekete talárjaikat. Más jelvény nem is volt náluk, csak a nyakukban viseltek egy-egy babatenyérnyi nagyságú jegesen kék kristályszívet. A folyosó végén balra fordultak - én ellógtam a portás pultja alatt és követtem őket...
A terem tele volt katedrákkal, lépcsőkkel - egyik alá lapultam és vártam. Mire egész lett, már többszázan voltak benn és bezáródtak az ajtók. Most már menekültem volna inkább - pipa lehet egy páholy, ha illetéktelen is benn van - de még lélegezni is csak lassan mertem.
Egyfajta közös imádság után azonban felkiáltott az egyik lány, akivel bejöttünk - észrevett. Majdhogynem sírtam zavaromban, mikor hárman-négyen elővezettek - a páholy mestere egy komoly, szakállas öregúr volt és már épp nyitotta a száját én pedig készültem összeesni...
Ő rohant előre. Elnézést kért, hogy nem jelentett be előre, és hogy azért hozott el, mert érdemesnek talált. Szörnyű szócsatába elegyedett a mesterrel, de egyikőjük sem engedett - hirtelen levette a nyakláncot, s ahogy ültem a földön, átcsúsztatta a fejemen s megigazította a dekoltázsomon - a gyülekezet egy emberként hördült fel, de ő nyugodtan felállított, felvette a táskám és visszaült a helyére, maga mellé vonva. Valami témát vetett fel, amiről megkérdezett engem is - félénk hangon pár szót szóltam, mire mindenki hümmögni kezdett. A mester - még így megtépázott tekintéllyel is - azt ígérte, elgondolkodik majd rajta.
Az ülés végén hozzá lépett. Óva intette még egy ilyen gondolatlan lépéstől, majd egy másik kristályszívet adott át neki egy piros dobozban, különféle szalagokkal átkötve...'
Még a nyár elején álmodtam ezt arról a tanárnőmről, aki még maga is PHD-s, és a szabadkőművességről tartott nekem szemináriumot - nemrég összefutottam vele a folyosón és újra felrémlett. Szavakra-mondatokra már alig emlékszem, mégis mintha tényleg megtörtént volna. Szinte érzem a kristályszív súlyát a nyakamban.

Nincsenek megjegyzések: