Haláli dallamok 2.

/Zene: link/

Az ütem végigrándult a deszkákon a talpai alatt. A hajzuhatag újra és újra előrelendült, a térde megfeszült s ellazult taktusonként, majd épphogy le nem kaszálva a mikrofonállványt a gitárnyakkal, felcsendült hangja - a kép elmosódott, s bár kötelességből is vadította gitárja húrjait, mintha minden tagja külön életet élt volna, megvonaglott keble-karja-törzse, a szemeinek kihívó fénye pedig erősebb volt a reflektorokénál...
"Keep me happy, without line,
Keep me sweet and satisfied..."

Hangja megőrjítette szinte a csarnokot, a refrénre mögé csatlakozott Nogfisonak szinte túl kellett kiáltania a közönséget - Kugirna őt már nem is hallotta, de nem is sok minden mást - saját gitárját, még talán egy-két pillanatig figyelte a szeme sarkából Horist - aki pedig mindent elkövetett, hogy megőrjítse a gitárját.
Annyira... könnyű volt. Mintha dallammá vált volna a teste. Mintha egy torokból szólna az ének, bár százak üvöltik. Mintha... 
Zárószám volt már, kétszeri visszatapsolás után. A színpad utolsót robbant a szélein, Nogfiso levágott egy mesébe illő dobszólót, majd az utolsó ütésénél mintha maga a dob robbant volna - míg a közönség a különleges effektekkel volt elfoglalva, Einazék a hirtelen fényektől félig megvakulva már rohantak Kugirna és Horis felé. A frontember már térdelve tartotta karjában az ájult énekesnőt s orvosért ordított. Türelmetlenségében lefejtette a lányról a gitárt s karjában tartva megindult az öltöző felé.
-Nogfiso! Gyorsan! Orvost!
Ketakiu ért oda gyorsabban hozzájuk, megfogta Horis kezeit s így széket formálván Kugirna a vállukon feküdt, így érték el az öltözőt s tették le egy díványra - a nyomukban rohant be Einaz és Nogfiso az orvossal.