Vigyázat, mániákus közeleg!!!

Jáhájáj, következzen egy rövid összefoglaló a szünetemből: *köhög*. Jap, sikerült végig betegnek lennem; nagyjából olvastam, neteztem és aludtam a héten végig. Igazából a szociális életem korlátozódott a fansub-oldalra... :D. Megismertem egy aranyos csajt; Nikának hívják és igazából mindketten élünk-halunk Hitsugayáért. Így kezdtünk levelezni majd odáig jutottunk, hogy csak találkozzunk már az őszi szünetben. Ezért kedden szépen felszálltam a buszra és irány Pest! A fekete, kámzsás köpenyemmel azt hiszem, hogy könnyen azonosíthatóvá váltam. :D Én leskelődtem mindenfele, mert azt ígérte, hogy egy A4es papírral vár majd. De olyannyira megkésett, hogy elfelejtette a papírt, amin a következő állt volna: Bleach Musical Casting!! Na, ezzel leírtam mindent. Megcéloztuk a Holdfényteamot és a Sakurazakát és bezsákmányoltunk pár Bleach-cuccot (és mindent, ami Hitsugayával kapcsolatos). Útközben közép hangerővel a kedvencebb részeket elénekelgettük, megegyeztünk, kiket verünk meg a fórumról és kiket szeretünk... komolyan szólva végre valaki, aki érti a hablatyolásomat! XD Még tavaly egyszer, mikor a család lenn volt velem Szegeden, a központi sétálóutcán harsant fel tőlem a következő: "Matsumoto Rangikunak a Zanpakoutoujának a shikai változatát úgy hívják, hogy Haineko - mit nem lehet ezen érteni???" Nem mondom, hogy teljes megértés fogadott... De most zavartalan beszélhettem össze-vissza félig már japánul, és vigyorgás fogadta, nem lesújtó tekintet. Wooow. Szokatlan. Mindenesetre volt egy remek délutánunk - soha többet nem megyek kínai étterembe! XD - még megismételjük!

Hazatérve - ily élményekkel feltöltődve - folytattam az ismerkedést. Végül csak rávettek, hogy az imént említett Hainekot cosplayeljem (beöltözzek). Sajnos Rangiku-samának bizonyos tekintetekben kevés vagyok (szipp), de Haineko a pofátlan modorával és a takart dekoltázzsal kivitelezhető... Nika Unohana kapitánynak öltözik majd. Ez volt az alapfelállás. Utána mélyebben belelökött a Bleach Rock Musical világába: szövegeket és koreográfiákat kívülről, a backstage-ek érthetetlenül japán világa, a színészek nevei és fotók; és egyáltalán a japán nyelv - én meg kapkodom a fejem, hogy "behozzam a lemaradást". Aztán jött az ötlet! A Live Bankai Show Code:002ben már több lány szerepel: annyira, hogy betettek nekik egy Shinigami Női Egyletről szóló dalt! Persze pörgős, jó kis szám - feminista? Rögtön a szívembe lopta magát! Mikor felvetettem Nikának, hogy a színpaddal milyen viszonyban áll, jót nevetett s nekiállt kapásból összevadászni a csapatot. Én addigra "beszereztem" magam mellé egy Matsumotót (mégiscsak az ő kardja leszek :P), aki rögtön bevállalta szerencsére: Nikának pedig sikerült beszervezni a többieket is. Megalakult a Shinigami Női Egylet! Ezt msn-re belépve már messziről láthattam Nika üzenetéből: "Hime fukutaichou megvan a csapat a fellépéshez... Kezdhetünk gyakorolni..." És ezek után sajnos nehezen zökkenek ki a vigyorgásból; és kicsit furább a "hétköznapi" dolgokhoz való hozzáállásom... És ha hirtelen nyitod az ajtót, amikor éppen befelé jövök, akkor csak röhögve annyit mondok, hogy "Hiii - Tuti desu!!!" És ha hülyén nézel rám, neked adok igazat... Zanzásítva: Takashi Nagayama istenien néz ki, Gint a musicalben szeretjük és ebben az évben még több punyupunyut garantálunk! XD

Mindazonáltal ma este valamikor befejezem az öt oldalas leadandómat, meg készülök a drámaórámra, szeretnék eljutni varrónőhöz is; és még élni Szegeden is, mert mostantól potyognak a zh-k a fejemre és soha nem tudom pontosan, hogy mikor... nem tudom megszokni. :P Sűrűsödnek a dolgok, nagyon rosszkor szedtem össze ezt a megfázást, lett volna dolgom ebben a szünetben... Sajnos mindig mindent az utolsó pillanatra hagyok; ettől független teljesítek, de azért nekem se jó, amikor egy éjszaka alatt kell mindent megcsinálnom. :P Tavaly az óperzsa vallás dolgozatom volt ilyen: mittomén milyen péntek éjfél volt a határidő. Nekem sikerült három-negyed tizenkettőre után pár perccel elküldeni... hát most fogom én meghazudtolni magam?

Mindenszentek alkalmából csak végigjártuk a családdal az elment szeretteket. Reggel Apa végigkergetett a télikabátommal a lakáson, hogy azt vegyem fel, mert megfáztam - én meg utálom, mert nagyon pufi.... ő meg persze ott elegáncsoskodott a szupi szövetkabátjában, fekete garbóban. Én meg pufizzak - még mit nem? Furcsa ilyenkor végigjárni a temetőn. Szomorúan mosolygó emberek; régi ismerősök, akik bejelentik Apának, hogy felkötheti a gatyát, nemsokára ki kell házasítani a lányt (WTF??? Max a Hugit!!!!), a sírokon gyertyák és csendes beszélgetés. Kívül pedig kocsik tömege, csalárd árusok és tolvajok; öreg nénikék, akik mindennap kijárnak, de ma ünneplőben - krizantémok bólogatása a hideg márványvázákban. Emlékezés.

Soha nem halt meg még senkim, aki közelebb állt volna hozzám. Nem érzem át. És még gyerekdaccal mondom, hogy nem is akarom.

De délután már átjött egy baráti házaspár, beszélgetéssel ütöttük agyon az időt, meg kutyázással... Ó, a macskánk délelőtt felmászott a szomszéd háztetőre - én annyit röhögtem a mindenféle kísérleten, amivel lehozni próbáltuk... Hülye cica.

És holnaptól vissza a munkás hétköznapokhoz: éljen az ősz! Pláne, ha nem fázol meg. :P További szép napot, mihamarabbi visszatérésed!