Várjál, várjál, Atomnyuszi, mert ez még egy befejezetlen bejegyzés volt, csak még nem volt időm megírni. :P Csak mégis csak illik december 20-án ezt megtenni - de most következzék a "beszámoló" - ami után megjelennek a fehér ruhába öltözött egyének hosszú sora, akik folyton azt emlegetik, hogy nyugodjak meg... kellemetlen társaság, már futottam velük össze.
Na, szóval, ott tartottam *elborult flash-back-hang* - december 20-a reggelén hajnali ötkor megszólalt a telefonom - fél méterre az ágy fölött ébredtem emiatt, mi a francért is kell felkelnem ilyen korán vasárnap? Kinyomtam, majd oldalt felsandítottam a szobrocskáimra, az asztalom széléről néztek rám. /"Hát ez se komplett..." "Hát nem..."/ Boldog Szülinapot, Hitsugaya-kun! - mormoltam jólesően - aztán rájöttén, hogy a telefont rosszul állítottam be és hogy nekem elég csak hatkor kelnem, még durmoltam egy órát.
A reggeli készülődés borzalmait túlélve pedig rohantam ki a buszhoz, húzás fel Pestre! A hó magasabb volt, mint a boka-magasságom, a köpenyem alja is átázott. Ezért is nem kockáztattam a vonatot - plusz ahhoz először át kellett volna vergődnöm Nagykátára... elég annyi, hogy reggel tízkor találkoztam kedves Nika-chanommal a stadionoki buszpályaudvarnál. Kicsit bambult a drágám, még úgy is szanaszét tekintgetett, hogy előtte álltam fél méterre... aztán már vigyorogva öleltük meg egymást s húztunk kifele - ő részben fővárosi, nagyon jól kiismeri magát, úgyhogy mindig ő a vezető. Útközben megbeszéltük, hogy a havat Toushiro küldte nekünk, hogy biztos, ami biztos, el ne felejtsük. Meggyászoltuk kissé szétbombázott fórumunkat, és hogy így nem tud már a régi, jól összeszokott bandánk találkozni ott. Pasiügyek is terítékre kerültek, aztán újra fanulás - és pár fenékreesős kísérlet után érkeztünk el a Sakurazakába. Ééééés... benéztem a kirakati üvegen, és elkapott a hülyegörcs - pont az a két figura volt ott, amire lassan fél éve fáj a fogam... és most, hogy egy fityingem sincs már magamra, itt vannak. Én mindig így megszívom. Bezzeg a Hugi tudott úgy "gazdálkodni", hogy így utókarácsonyilag meglepi magát egy négyezer forintos Death-note pakkal... no komment... de most vissza talán a flashbackemhez!
Tulajdonképpen azért is irányoztattam meg magunkkal az animeboltot, mert Huginak ott akartam megvenni az ajándékát. Persze, ha már ottjártunk, szét is néztünk jobban... végül a nagy kitűzővadászatban még összekapartam a maradék aprómat. Kijöttünkben Nika már nagyon agyalt, hogy hova menjünk kajálni, meg egy kicsit melegedni... aztán átvitt a Lurdy-házba. Addig-addig néztük a kínaiak ételajánlatát, hogy inkább átmentünk egy "mekibe" - egyiknél sem tudod, pontosan miből van az étek, de ott legalább ehető. Karácsonyoztunk egyet, beszélgettünk, átvettük pár BRM-dal szövegét, mert néha lehetetlenség elhadarni (affene beléjük, ők mégis megcsinálják! talán azért, mert anyanyelvként beszélik? óóó, hallgass már...) Jól eltelt az idő...
Mikor kijöttünk, már célirányosan kerestünk valami nyugodt, "romantikusabb" zugot... mind a mangában, mind a musicalben van egy epizód, ami Hitsugaya szülinapjáról szól. Délután egy cetlit talál egy rúzsnyommal, amit Rangiku-sama írt neki, és a tetőre invitálja. Este fel is megy: Rangiku-samán kívül még ott várja Aizen (még a "jó") és Hinamori is. Akik a szegény külvárosból származnak, azoknak a Lelkek társadalmában nincs szülinapjuk - csak azt napot vallhatják annak, amit szeretteik annak "neveznek ki". Ekkor tüzijáték kezdődik, amire Hitsugaya csendesen elgondolkozva, csak annyit mond, hogy olyanok vagyunk, mint a tüzijáték: csillogunk, szikrázunk együtt, majd szétválunk és elenyészünk... "szeretném, ha mi örökké világítanánk".
Ha mi nem is tüzijátékkal, de két óriási csillagszóróval emlékeztünk meg róla, japánul köszöntve Shiro-chant.
Viszonylag korán értem haza, de már rohantam is le a műhelybe, kissé megkéstem ugyanis az ajándékokkal. Szép nap volt, köszönöm neked, Nika. A hó az udvaron nálunk még szikrázó fehér volt, ahogy este tízkor kiléptem a műhelyből. Egy pár percig csak álltam és bambultam ki a fejemből - egyszerre voltam kellemesen könnyű és mégis erős. Kár, hogy már nem havazott.
Jövőre is megünnepeljük, az biztos. :)
(fordítás.: US, részben jómagam)
Magasabbra, magasabbra mindenki másnál.
Mint egy égre lőtt tüzijáték.
Méltó a nyugodt éjszakai égbolthoz.
Jobban visszhangzik, mint bármi más.
Mint egy égre lőtt tüzijáték.
Vigyázza születésed.
Emelkedni, ragyogni, sziporkázni.
Ez lenne a sorsunk...
Továbbélni más szemének ragyogásában...
...de ez a ragyogás örökké is tarthat.
Mindenki, aki most az eget kémleli...
Akarom hinni, hogy ugyanazt érzi, amit én.
Erősebbé, erősebbé mindenki másnál.
Mint egy égre lőtt tüzijáték.
Megvilágítva a nyugodt éjszakai égboltot.
Sokkal büszkébben, mint bárki más.
Mint egy égre lőtt tüzijáték.
Megmutatja életed ösvényét.
Emelkedni, ragyogni, sziporkázni.
Ez lenne sorsunk...
A fénye továbbél a lelkemben...
...és ez a ragyogás örökké is tarthat.
Mindenki, aki most az eget kémleli...
Hinni akarom, hogy ugyanazt érzi, amit én.
Erősebbé, erősebbé mindenki másnál.
Mint egy égre lőtt tüzijáték.
Megvilágítva a nyugodt éjszakai égboltot.
Sokkal büszkébben, mint bárki más.
Mint egy égre lőtt tüzijáték.
Megmutatja életed ösvényét.
Remélem, örökké fényleni fogunk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése