Tükörtől tükörig szaladok. Egyik eltörik, a másikban egy leszúrt istennőt látok, a harmadikban könnyes szemeket - és már a saját könnyeim függönyén túl nem látok sokat. Szaladok-felbukok-szaladok... belső világom végtelen síkján rohannék végig, csak egy helyet találjak, ahol pillanatra fellélegezhetek. Az a fény, amit mindig magamnál hordok és mindig adok belőle mindenkinek - most szökik szívem üvegéből, mintha elvesztette volna a dugóját. Vízbe ugrok - a hideg víz átölel, ha véletlen lenyelem, szúr belülről, tekintetem riadozva jár, a kezem biztosért kalimpál - csak hínárt talál, ami azonnal szétfoszlik, ha hozzáérek. Alulról fekete buborékok jönnek, kimenekülök a partra - sáros vagyok, a szemembe lóg csimbókos hajam, elnyúlok a homokon és levegőért kapkodok.
Rendbe kell jönnöm, nem menekülhetek örökké. Nincs mi elől, a problémáim magam gyártom, mintha unatkoznék. Szeretnék örülni, ezt a keserűséget a fekete buborékok közé vágni, szívemből jázminokat növeszteni. Mindent meg fogok tenni ezért.
1 megjegyzés:
Tényleg nem menekülhetsz örökké. Erős lány vagy, összeszeded magad. Kitartás.
(Még mindig félelmetesen bánsz a költői képekkel...)
Megjegyzés küldése