Kész, piff-paff, elegem van. Igen, ez a bejegyzésem is a rendkívüli módon utált és gyűlölt, emocionális és hirtelen tehetetlen dühben íródott vackok közé fog tartozni, melyeket örökké rühellni fogok.
Elegem van, egyre inkább oda jutok, hogy teszek magasról a világra, akkor még úgyis kevesebbet kapna vissza. Ó, nem mintha én annyi pofont kaptam volna az élettől. Nem, messze nem vagyok egyes nyomoroktól, életektől, amikor másoknak sokkal több joguk lehetne kiakadni, én meg vonuljak a sarokba. Sírni. Fenét!!! Meguntam. Nem sírok többet. Evolúció-elmélet egy: az erősebb marad fenn. Hogy egy kedvencebb fantasy-könyvemből idézzek: "Az erősebb kutya szexuál."
Pipa vagyok. Amennyire csak lehet. És még csak kirobbantani sem tudom magamból. Mintha egy jégtömböt őrizgetnék a mellkasomban. Nehéz és hideg. És senkit nem akarok engedni, hogy lássa.
Igyekeztem mindig másokra gondolni magam előtt. Kinyitni nekik az ajtókat. A vége az lett, hogy végül azokat az ajtókat rámcsapták. Ki lehetett használni. Nyugodt szívvel, mert én balek, szívesen is csináltam.
Nem. Fáradt vagyok. Belefáradtam a kislány-életbe. Csinálom húsz éve. És még csak eredményét sem látom.
Rajzolni sem tudok. Pedig az általában megnyugtat. Verem szó szerint a billentyűzetet. Dühös vagyok.
Kész, vége. Ezt átadni úgysem akarom nektek, keveseknek, akik mellettem álltok. Ezt mostantól lenyelem.
1 megjegyzés:
Soha ne tartsd magadban. Olyan, mint egy méreg. Ha nem adod ki, megöl. Nyugi, minden elmúlik egyszer. Egyesek gyorsabban, mások lassabban. A világ könyörtelen és igazságtalan, de jól ki lehet használni, ha meglovagolod bizonyos szabályait. Barátok mindig vannak, ha baj van, úgy is rá fogsz jönni, ki az, és ki nem. Amíg van hova menekülnöd, nincsen baj.
Uff, én beszéltem. ;)
Megjegyzés küldése