Buszmegálló


Kihasználnak mindannyiunkat. Boldogságot adunk-veszünk, mindenki valamiért van a másikkal. Ki tudást szerez, ki pénzt, ki ismeretséget, ki hatalmat. Vagy még ennél is hamisabb dolgot. A lényegen nem változtat: mindannyian kihasználjuk a másikat.
Prostituáltak vagyunk mindannyian. Eladjuk magunkat, az időnket, a szolgáltatásainkat. Többnyire pénzért. Lényegtelen, hogy a testünk vagy a lelkünk megy-e ebben tönkre, mert enélkül éhen halunk. Prostitúcióra kényszerítenek mindannyiunkat.
Csak egy lány vagyok a hóesésben. A hópelyhek kavargogva, finoman vonnak be - rálehelek a hajamra, gyönggyé válik a kristály. Fekete haj, gyöngyházfénnyel futtatva. Milyen gyönyörű. Nem is az enyém. Hazudtam. Az igazat hazudtam. Vagy a hazugságot? Magam sem tudom, igaz volt-e... és ha az is volt, akkor is hazugságnak hangzott. Nem lehet rajta segíteni. Ezt már le is tagadom inkább. Felemelem két kezem - kicsik, fehérek... a hó megolvad rajta. Mintha zongorabillentyűkön szaladnának végig az ujjbegyek. És a szél felkapja az éjfekete hajat. Csilingel a cipzár, a szem bekönnyezik a hidegtől. A tanok, a könyvek, a tudás - áh, kinek? Dúl a háború pokol és menny között; az elesettek nem halnak meg, hanem a földre születnek, hogy visszanyerjék életerejüket. Hogy ki melyik oldalt harcolt, még most is látható... mintha bepillantást nyernék a csatába, mely évszázadok óta dúl. Sebzett szárnyak, törött szarvak, villanó fegyverek. Elszánt tekintetek, őrülettől csillogó, bestiális pillantások. Harsanó kürt, átható dobszó - és vér. Ők se tudják már, miért megy a harc. Akkor mi, kik csak álmunk játszuk idelent, honnan tudhatnánk? Jártam már csillogó templomokban, kérdeztem, de felelet nem jött. Sok könyvet olvastam már, de a választ sehol nem találtam. Honnan tudod, mi a jó és mi a rossz? És elcsigázottságomban felfigyelek egy gyönyörű angyalra, rubinköves homlokpánttal, vörös palástban - több démon veszi körbe, nem tudnak rajta segíteni már... hősies halálát látom, kiáltok érte, de már csak a lámpafényt látom, ahogy beáll a busz. Úrnőm... te is itt vagy már valahol.
A hóvihar ellen kabátom felhúzott nyakába rejtem arcom, lefele pillogok, szűnjön könnyezésem... kezemben fekete diadémot találok. Ezt hoztam mindössze magammal a csatamezőről. Felteszem.



3 megjegyzés:

amaruchan írta...

Gyere át Wordpress-re és csinálj külön novella-kategóriát, és írj bele minél többet. Nagyon jól írsz. :)

Atomnyul írta...

Ne hagyd, hogy elcsábítson a sötét oldal! Jó a blogspot, és a te címed legalább meg tudom jegyezni.

Nem rossz novella. Az eleje teljesen olyan volt, mint egy szimpla blogbejegyzés. furcsa álomvilágod van. De szerintem gyönyörű.

Fekete Hercegnő írta...

Ha váltanék, az ameblora mennék, amíg Amaru le nem ver egy papírlegyezővel, és még Te is elküldenél a sunyiba ógörög betűkészlet felhasználásával... XD