/Nos, köszönhetően a tegnap esti bulinak, melynek passzív /vagy még inkább szenvedő/ alanya voltam, mert nem lehetett aludni fél háromig - plusz köszönhetően a deviantartnak, ahova csak úgy passzióból felnéztem képek után kutatva - igen gyakran hallattam a "bakki-bakki- BAKKI!!! X3" kifejezést - kerültem kellemetesen hülye állapotba. Következzen egy-két ízelítő kép és esti alvatlanságom eredménye, melyet a legközelebbi bulin majd folytathatok. XD/
Dahak valódi kiléte!
Messziről kántálás hallatszott. Vérfagyasztó volt, gyors ütemű, mégis lassításra kényszerített minden lépést. A dobok a végzetet verték - s ezt mindenki tudta... még a fáklyák is az ütemre lobbantak, a falakra rettentő festményeket kreálva az árnyak egyszínű festékéből. A feketébe öltözött tömeg lassan utat nyitott az áldozatot vivő négy maszkos alaknak.
Xena dühödten rázta a láncokat. Még mindig nem volt teljesen tiszta a látása - súlyos veszteségek árán kapták el, végül csak azért sikerült legyűrniük, mert egy mérgezett penge megkarcolta a combját. Homlokától egy vékony vérpatak száradt a szemén keresztül az arcára, de még elcsigázott lázában sem mertek igazán a közelébe menni. Vértjét levették róla, fegyverei díszhelyen várták az oltár mellett - természetesen elérhetetlen messzeségben... a kántálás pedig erősödött. Végül letették "hordágyát" az oltárra - ő pedig fanyar mosollyal nézett fel a mellette álló főpapra. Az oltárt Dahak tüze világította meg.
-Dahak, az igaz, erős isten végre megkaphatta legnagyobb ellenségét! Ki lánya és unokája haláláért felelős, ki annyi hívét ölte meg s akadályozta meg abban, hogy világunkat jobbá tegye! Ezzel az áldozattal kérjük jóindulatodat, Dahak, a legnagyobb!
A tűz felcsapott és egy tőrt repített az oltárhoz - pontosan az oldalának közepébe állt bele. Még rezgett, mikor rámarkolt a főpap s némi erőlködés után kiszabadította a kőből. Felemelte s megmutatta az összegyűlteknek.
-A mi kezünkbe adta a nő életét - mutassuk meg hűségünket!
-Majd én is a magamét. - szólalt meg felette egy hang. Mire azonban a főpap megfordulhatott volna, egy kiáltás csattant:
-Unare, Haineko!
Füstfelhő ereszkedett az oltár környékére - négy fülsértő roppanás után Xena kiszabadult: a hamu egyszerűen aprópénzzé aprította a láncokat. A harcoshercegnő leugrott az oltárról, s felkapta fegyvereit; a főpap felé fordult, de az már nyöszörögve dajkálta több sebből vérző karját.
-Induljunk! - Rangiku felkapta a földről a tőrt s derékonkapta Xenát, majd a templom ajtajához shunpózott - a tömeg ekkor kezdett magához térni. Eget verő üvöltéssel vetették magukat a menekülők után - Xena nyögve, de feltámaszkodott Rangiku vállán és eldobta a chakramot - a legendás dobófegyver végigsuhant a fal mentén, az összes fáklyát elszelve középen. A vörös, vastag szőnyegek rögtön tüzet fogtak; az üldözők maguk is menekülők lettek, egymást taposták, hogy kiérhessenek. Mire rendezték soraikat, már sehol nem volt a két nő. De mostantól nemcsak a harcoshercegnőre vadásztak, hanem egy narancsvörös, dúskeblű harcosnő után is.
A hajnal egy tisztáson találta már őket. Xena bőrökbe takarózva feküdt a tűz mellett, a láza kezdett alábbhagyni. Kissé elgyengülve, nehezen véve a levegőt pillantott fel Rangikura. A fekete-fehér ruhát viselő nő megkotorta a tüzet - valamit láthatóan melegített a tűz felett. Majd észrevette a kérdő tekintetet.
-Felébredtél? Remek. Még az éjszaka kimostam a sebet, azokat a gyógynövényeket tettem rá, amit még a lázálmod előtt emlegettél.
Xena bólintott. Akkor minden rendben lesz, egy ekkora sebet ki kell bírnia, a méreg már nem fog több bajt okozni. Pár nekikészülődő levegővétel után azért megszólalt:
-Késtél.
-Bocsánat. Így is parancsot szegtem. Majd később kimagyarázom a kapitánynak... - levette a tűzről az edényt s megkavargatta tartalmát. Kóstolás után helyeslően biccentett és Xena ajkához illesztette - a harcoshercegnő hozzá volt szokva az elképesztően rossz ízű gyógyszerekhez, nem egyet maga kreált. De ezt elsőre rögtön oldalra hajolva kiköpte.
-Mi ez???
-Szaké. - válaszolt vidoran Rangiku. - Körömvirággal felfőzve. Jót fog tenni, csak menjen be.
-Az istenekre, ezt a vackot nem lehet meginni.
Felült - egész teste fürdött még az izzadtságban - magához vette az edényt, majd jókora kortyokban, fintorokkal kísérve végülis leküldte. Rangiku ezalatt elővezette Argót a fák közül s felnyergelte.
-Gyorsabban haladsz nélkülem. Neked van az a villámlépésed.
-Már nem kell gyorsabban haladnom, tulajdonképpen egy célunk van.
-Az én célom végezni Dahakkal.
-Az utóbbi napokban azért tűntem el, mert utána kutattam.- Rangiku tekintete megkeményedett. - Ez a tűz nem igazi. Nem egy isten áll mögötte, csak egy olyan, mint én. Jóval több erővel és gonoszsággal.
-Nézd, nekem mindegy, mi ez. Végezni akarok vele.
-Dahak csak egy álnév, ő nem is létezik. Akivel meg akarsz küzdeni, Aizennek ismeri a világom.
A drámai hatás elmaradt - Xena nyugodtan húzta meg a bőrszíjat mellvértezetén.
-Véget akarok vetni ennek a szörnyűségnek. A részletek nem igazán érdekelnek.
-Egy ilyen ellenfélt csak komoly tervvel és felkészüléssel lehet legyőzni.
-Kell egy terv. Mit szólsz a következőhöz: bemegyünk, megkeressük, megöljük, ünneplünk?
Rangiku egy pillanatra megmerevedett, majd megcsóválta fejét.
-Nekem tetszik.
-Akkor mit állunk még? Indulhatunk.
Alig mondta ki, már perdült meg s nézett a sűrűbe kivont karddal - Rangiku a katanáját előre tartva lépett mellé. Szemük egyszerre villant: ellenség lesz. Akkor pedig nem kegyelmezhetnek.
A sűrűből egy furcsa figura botladozott ki. Kihúzott szemei úgy keresztbe álltak, mintha tajtrészeg lenne /nem járunk messze az igazságtól/, gyűrűs kezeivel érdekesen hadonászott - a hölgyeket meglátva viszont pillanatra abbahagyván az ingást, sármosnak szánva a mozdulatot végigsimította két oldalt a bajszát, kiadott némi érthetetlen hanghatást, majd lekapta háromszögletű kalapját.
-Hölgyeim *hikk*, mazazaza a nap van, ami -re úgy *hikk* fognak emke... emze... emlé-kezni, 'amikó'... - s vigyázzállásban elvágta magát s horkolni kezdett.
Rangiku feje mellett egy világoskék vízcsepp csúszott le; Xena egyszerűen eltette a kardját és felemelte az alak fejét: rumtól bűzlött.
-Itt állok egy shinigami hadnaggyal és egy beseggelt kalózzal. Ez a történet is jól kezdődik.
...
Xena dühödten rázta a láncokat. Még mindig nem volt teljesen tiszta a látása - súlyos veszteségek árán kapták el, végül csak azért sikerült legyűrniük, mert egy mérgezett penge megkarcolta a combját. Homlokától egy vékony vérpatak száradt a szemén keresztül az arcára, de még elcsigázott lázában sem mertek igazán a közelébe menni. Vértjét levették róla, fegyverei díszhelyen várták az oltár mellett - természetesen elérhetetlen messzeségben... a kántálás pedig erősödött. Végül letették "hordágyát" az oltárra - ő pedig fanyar mosollyal nézett fel a mellette álló főpapra. Az oltárt Dahak tüze világította meg.
-Dahak, az igaz, erős isten végre megkaphatta legnagyobb ellenségét! Ki lánya és unokája haláláért felelős, ki annyi hívét ölte meg s akadályozta meg abban, hogy világunkat jobbá tegye! Ezzel az áldozattal kérjük jóindulatodat, Dahak, a legnagyobb!
A tűz felcsapott és egy tőrt repített az oltárhoz - pontosan az oldalának közepébe állt bele. Még rezgett, mikor rámarkolt a főpap s némi erőlködés után kiszabadította a kőből. Felemelte s megmutatta az összegyűlteknek.
-A mi kezünkbe adta a nő életét - mutassuk meg hűségünket!
-Majd én is a magamét. - szólalt meg felette egy hang. Mire azonban a főpap megfordulhatott volna, egy kiáltás csattant:
-Unare, Haineko!
Füstfelhő ereszkedett az oltár környékére - négy fülsértő roppanás után Xena kiszabadult: a hamu egyszerűen aprópénzzé aprította a láncokat. A harcoshercegnő leugrott az oltárról, s felkapta fegyvereit; a főpap felé fordult, de az már nyöszörögve dajkálta több sebből vérző karját.
-Induljunk! - Rangiku felkapta a földről a tőrt s derékonkapta Xenát, majd a templom ajtajához shunpózott - a tömeg ekkor kezdett magához térni. Eget verő üvöltéssel vetették magukat a menekülők után - Xena nyögve, de feltámaszkodott Rangiku vállán és eldobta a chakramot - a legendás dobófegyver végigsuhant a fal mentén, az összes fáklyát elszelve középen. A vörös, vastag szőnyegek rögtön tüzet fogtak; az üldözők maguk is menekülők lettek, egymást taposták, hogy kiérhessenek. Mire rendezték soraikat, már sehol nem volt a két nő. De mostantól nemcsak a harcoshercegnőre vadásztak, hanem egy narancsvörös, dúskeblű harcosnő után is.
A hajnal egy tisztáson találta már őket. Xena bőrökbe takarózva feküdt a tűz mellett, a láza kezdett alábbhagyni. Kissé elgyengülve, nehezen véve a levegőt pillantott fel Rangikura. A fekete-fehér ruhát viselő nő megkotorta a tüzet - valamit láthatóan melegített a tűz felett. Majd észrevette a kérdő tekintetet.
-Felébredtél? Remek. Még az éjszaka kimostam a sebet, azokat a gyógynövényeket tettem rá, amit még a lázálmod előtt emlegettél.
Xena bólintott. Akkor minden rendben lesz, egy ekkora sebet ki kell bírnia, a méreg már nem fog több bajt okozni. Pár nekikészülődő levegővétel után azért megszólalt:
-Késtél.
-Bocsánat. Így is parancsot szegtem. Majd később kimagyarázom a kapitánynak... - levette a tűzről az edényt s megkavargatta tartalmát. Kóstolás után helyeslően biccentett és Xena ajkához illesztette - a harcoshercegnő hozzá volt szokva az elképesztően rossz ízű gyógyszerekhez, nem egyet maga kreált. De ezt elsőre rögtön oldalra hajolva kiköpte.
-Mi ez???
-Szaké. - válaszolt vidoran Rangiku. - Körömvirággal felfőzve. Jót fog tenni, csak menjen be.
-Az istenekre, ezt a vackot nem lehet meginni.
Felült - egész teste fürdött még az izzadtságban - magához vette az edényt, majd jókora kortyokban, fintorokkal kísérve végülis leküldte. Rangiku ezalatt elővezette Argót a fák közül s felnyergelte.
-Gyorsabban haladsz nélkülem. Neked van az a villámlépésed.
-Már nem kell gyorsabban haladnom, tulajdonképpen egy célunk van.
-Az én célom végezni Dahakkal.
-Az utóbbi napokban azért tűntem el, mert utána kutattam.- Rangiku tekintete megkeményedett. - Ez a tűz nem igazi. Nem egy isten áll mögötte, csak egy olyan, mint én. Jóval több erővel és gonoszsággal.
-Nézd, nekem mindegy, mi ez. Végezni akarok vele.
-Dahak csak egy álnév, ő nem is létezik. Akivel meg akarsz küzdeni, Aizennek ismeri a világom.
A drámai hatás elmaradt - Xena nyugodtan húzta meg a bőrszíjat mellvértezetén.
-Véget akarok vetni ennek a szörnyűségnek. A részletek nem igazán érdekelnek.
-Egy ilyen ellenfélt csak komoly tervvel és felkészüléssel lehet legyőzni.
-Kell egy terv. Mit szólsz a következőhöz: bemegyünk, megkeressük, megöljük, ünneplünk?
Rangiku egy pillanatra megmerevedett, majd megcsóválta fejét.
-Nekem tetszik.
-Akkor mit állunk még? Indulhatunk.
Alig mondta ki, már perdült meg s nézett a sűrűbe kivont karddal - Rangiku a katanáját előre tartva lépett mellé. Szemük egyszerre villant: ellenség lesz. Akkor pedig nem kegyelmezhetnek.
A sűrűből egy furcsa figura botladozott ki. Kihúzott szemei úgy keresztbe álltak, mintha tajtrészeg lenne /nem járunk messze az igazságtól/, gyűrűs kezeivel érdekesen hadonászott - a hölgyeket meglátva viszont pillanatra abbahagyván az ingást, sármosnak szánva a mozdulatot végigsimította két oldalt a bajszát, kiadott némi érthetetlen hanghatást, majd lekapta háromszögletű kalapját.
-Hölgyeim *hikk*, mazazaza a nap van, ami -re úgy *hikk* fognak emke... emze... emlé-kezni, 'amikó'... - s vigyázzállásban elvágta magát s horkolni kezdett.
Rangiku feje mellett egy világoskék vízcsepp csúszott le; Xena egyszerűen eltette a kardját és felemelte az alak fejét: rumtól bűzlött.
-Itt állok egy shinigami hadnaggyal és egy beseggelt kalózzal. Ez a történet is jól kezdődik.
...
Bleach vs. Xena-The Warrior Princess - no thanx for Black Princess! XD
És még rajzolok is - miközben menekülök a különös, fehér egyenruhás egyedek elől, akik nyugtatgatnak - óóó, de profi vagyooook! /Death Song- dance!!!/ Spuri van tovább - mihamarabbi visszatérésed! XD
Ayiyiyiyiyiyiyiyi!!!
1 megjegyzés:
Khááááosz! Fájjőőőr! XD (Részletesebb kifejtésért forduljon a komment írójához.)
Megjegyzés küldése