Wááá, lassan kezdődik a vizsgaidőszak. Semmit sem tanultam még persze… sóhajts, hogy jellemző, mert mást úgyse tehetsz. Pedig néha örülnék, ha megint néha egy kicsit a nyakamra ülnének, mint a jó öreg koliban, hogy most már tanulj… De nincs, úgyhogy szabadon elzsiványkodom a napjaimat, most meg nagy szemekkel nézem az ETR-t …vizsgafelvétel. Remek.
Ma volt az első igazi, egyetemista vizsgám. Na jó, ennél sokkal komolyabb megmérettetésem is volt már, de ez már egyetemista volt – érezni a különbséget? Nagyszerű. A „Bevezetés a színházi gondolkodásba” elnevezésű órám ez. A három hónap folyamán mindenféle igen komoly, bonyolult szöveget vettünk s azokat egy referálóval elő is adattuk és megbeszéltük. Nos… én még a saját referátum-anyagomat sem olvastam el. A tizenvalahány tételből tehát egyiket sem ismertem –mégis minden órán engem nyúzott. Miért? A helyes megfejtők között különféle nyereménytárgyakat sorsolok ki. Mindenesetre a színházas dolgok megértéséhez kell némi görög műveltség, talán valamennyi gyakorlat, érdeklődés, bizonyos szintű elszálltság és piszok sok türelem, hogy kivárd a tanár gondolatmenetét…az utóbbi kivételével én mindegyikről kapisgálhattam valamit, mert örökösen engem szólított, nem egy órán szerintem többet kellett beszélnem, mint a referálónak… Úgyhogy szép csendesen tengettem napjaimat s nem igazán érdekelt a jövő…
Aztán becsapódott a dátum. December 11. A számonkérés ideje…
És most jöhetne egy jó kis Velma Kellys monológ, hogy a „látvány sokkolt, kihagy az emlékezetem… csak mikor láttam, hogy a vért mosom a kezemről, tudtam, hogy HALOTTAK!”…de nem, mert csak a mondat első feléig jutottam. A szép, nyugis illúzió világának tükre repedve sikoltott fel bennem. Viszlát, világ, most majd bebukok, hogy nem csináltam egész évben semmit.
De végülis nem kezdtem őrült olvasásba. Ma reggel arra ébredtem, hogy egy szót nem tanultam a vizsgára. Kicsit restelkedve meredtem a Szaffis párnámra, s szétnéztem a szobában. Év elején még valami tőlem idegen szorgalomból megvettem Arisztotelész Poétikáját – ami itt is az olvasmánylistában és a feldolgozott anyagok között volt. Egye fene, legalább ezt az egyet olvassam el… Hajnali kómámban gyorsan átfutottam; nem sok, nyolcvan oldalt egy óra alatt bőven átnéztem. Igen, kitaláltad: azt húztam!! Vigyorogva írtam meg rövidke jegyzetem, hiszen mindenre emlékeztem még, csak pár kulcszsó kellett. De nem mindig kifizetődő tanárkedvencnek lenni… még így is majdnem szívbajt kaptam. Ugyanis belezavart az öt felismerési mód rengetegébe, ahonnan hirtelen nem tudtam visszatalálni. Utána megjegyzi, hogy nagyon ügyes vagyok, ő mindig csak hármat kérdez… csendesen harapdáltam az ajkam, nehogy káromkodjak egyet (ezért kellett akkor ennyit nyúzni???). Végülis rövid, tömör jellemzést kaptam (mindenkinek ígért egy kis értékelést a három hónapos munkájáról ) : aláírta a papíromat s vigyorogva átnyújtotta. Az órai munkám, a referátumom és a „vizsgám” is ötös lett. Kérdésem nem volt…
Ez legyen a legrosszabb vizsgám!! Te pedig légy tanúja annak a jelenségnek, amit „igazságtalanságnak” neveznek az erkölcsösebb emberek… Kicsit szégyenlem magam, de a jegy számít már itt, a többieknek meg szívesen segítettem, nem vagyok bűnös, ha esetleg rosszabb jegyet kaptak… vagy csak magamat nyugtatom?
Kérlek, ne ítélj el ezért. Néha lehessen egy kis szerencséje az ember lányának lelkiismeret-furdalás nélkül. Reménykedem mihamarabbi visszatértedben, addig is kellemes karácsonyi készülődést és várakozást!!
Ma volt az első igazi, egyetemista vizsgám. Na jó, ennél sokkal komolyabb megmérettetésem is volt már, de ez már egyetemista volt – érezni a különbséget? Nagyszerű. A „Bevezetés a színházi gondolkodásba” elnevezésű órám ez. A három hónap folyamán mindenféle igen komoly, bonyolult szöveget vettünk s azokat egy referálóval elő is adattuk és megbeszéltük. Nos… én még a saját referátum-anyagomat sem olvastam el. A tizenvalahány tételből tehát egyiket sem ismertem –mégis minden órán engem nyúzott. Miért? A helyes megfejtők között különféle nyereménytárgyakat sorsolok ki. Mindenesetre a színházas dolgok megértéséhez kell némi görög műveltség, talán valamennyi gyakorlat, érdeklődés, bizonyos szintű elszálltság és piszok sok türelem, hogy kivárd a tanár gondolatmenetét…az utóbbi kivételével én mindegyikről kapisgálhattam valamit, mert örökösen engem szólított, nem egy órán szerintem többet kellett beszélnem, mint a referálónak… Úgyhogy szép csendesen tengettem napjaimat s nem igazán érdekelt a jövő…
Aztán becsapódott a dátum. December 11. A számonkérés ideje…
És most jöhetne egy jó kis Velma Kellys monológ, hogy a „látvány sokkolt, kihagy az emlékezetem… csak mikor láttam, hogy a vért mosom a kezemről, tudtam, hogy HALOTTAK!”…de nem, mert csak a mondat első feléig jutottam. A szép, nyugis illúzió világának tükre repedve sikoltott fel bennem. Viszlát, világ, most majd bebukok, hogy nem csináltam egész évben semmit.
De végülis nem kezdtem őrült olvasásba. Ma reggel arra ébredtem, hogy egy szót nem tanultam a vizsgára. Kicsit restelkedve meredtem a Szaffis párnámra, s szétnéztem a szobában. Év elején még valami tőlem idegen szorgalomból megvettem Arisztotelész Poétikáját – ami itt is az olvasmánylistában és a feldolgozott anyagok között volt. Egye fene, legalább ezt az egyet olvassam el… Hajnali kómámban gyorsan átfutottam; nem sok, nyolcvan oldalt egy óra alatt bőven átnéztem. Igen, kitaláltad: azt húztam!! Vigyorogva írtam meg rövidke jegyzetem, hiszen mindenre emlékeztem még, csak pár kulcszsó kellett. De nem mindig kifizetődő tanárkedvencnek lenni… még így is majdnem szívbajt kaptam. Ugyanis belezavart az öt felismerési mód rengetegébe, ahonnan hirtelen nem tudtam visszatalálni. Utána megjegyzi, hogy nagyon ügyes vagyok, ő mindig csak hármat kérdez… csendesen harapdáltam az ajkam, nehogy káromkodjak egyet (ezért kellett akkor ennyit nyúzni???). Végülis rövid, tömör jellemzést kaptam (mindenkinek ígért egy kis értékelést a három hónapos munkájáról ) : aláírta a papíromat s vigyorogva átnyújtotta. Az órai munkám, a referátumom és a „vizsgám” is ötös lett. Kérdésem nem volt…
Ez legyen a legrosszabb vizsgám!! Te pedig légy tanúja annak a jelenségnek, amit „igazságtalanságnak” neveznek az erkölcsösebb emberek… Kicsit szégyenlem magam, de a jegy számít már itt, a többieknek meg szívesen segítettem, nem vagyok bűnös, ha esetleg rosszabb jegyet kaptak… vagy csak magamat nyugtatom?
Kérlek, ne ítélj el ezért. Néha lehessen egy kis szerencséje az ember lányának lelkiismeret-furdalás nélkül. Reménykedem mihamarabbi visszatértedben, addig is kellemes karácsonyi készülődést és várakozást!!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése