Halkan lopózott az a szán, és sajnos úgy láttam, hogy ezúttal is kerekeket kellett rögzíteni a szántalpakra, mert sajnos a hó hiánycikk, és még Kínából se lehet importálni. Lassanként a szorgalmi időszak vége is közeleg és kissé elmaradtam a dolgaimmal, amit igyekszek szorgalmasan pótolni.
De legalább már egy szemináriumi jegyem biztos: a leíró hangtanom négyes lett. Ennyi biztos csak meg a halál. Apropó halál: uramfia, az egyetemen senki nem olvas Terry Pratchettet. Legutóbb irodalomértelmezésen a halálról olvastunk egy érrrdekes novellát… igen, és neki álltunk filózni, hogy milyen dezodort használ a halál, milyen színű a szeme és milyen kocsival jár. Leszögezném, mielőtt komolyabb etikájú olvasóim felhördülnének: nem a halált gúnyoltuk ki, hanem a halálhoz való viszonyunkat. A kereszténység sokkoló tragédiaként és tabuként fogja meg a halált, és fájó egy szerettünk elvesztése, de nem vagyok benne biztos, hogy ezt jól éljük meg itt Európában. Kényes téma, nem igazán bocsátkozok bele inkább, mert én az első húsz évem szerencsére tojáshéjban töltöttem, nagyon örülök, hogy még teljes a családom s szeretteim köre.
Így hát a Mikulás is rendben megérkezett hozzánk, édesapámnak öltözve :P. Soha életemben nem láttam rajta semmi „bolondos, lökött” szóval illethető dolgot, mert bár humorérzéke bőven van, exhibicionizmusa valahol a…..*felnéz*… igen, a béka feneke alatt van. Most azonban vigyorin állított be a vacsora végén egy kosár édességgel – csak nem értem rá bambulni, mert különben a húgom szép csendben eltűnt volna az egész kosárral… Ma pedig körbejártuk a nagyszülőket, ahol még csurrant-cseppent az édesség persze, sőt, már a karácsonyi ajándékra való pénzt is megkaptuk előre, mert inkább magunk vegyük meg, semmint aztán a fa alatt csodálkozzunk, hogy már megint mi ez a bigyó… Utálok vásárolni. Kézműveskedni viszont nagyon szeretek, de a vizsgák miatt nem sok időm lesz. Én még olyan régi-módi nézeteket vallok, hogy jobb a saját magunk csinálta ajándék. És még szerencsésnek is mondom magam, hogy ezt belém nevelték. Iszonyatosan jó érzés a meleg szobában az ágyon ücsörögve, karácsonyi zenét hallgatva barkácsolni, miközben már azt látom lelki szemeim előtt, hogy kinek adom át, s reményeim szerint mennyire fog neki az illető örülni. Remek dolog…ha nincs hozzá türelmed, akkor is legalább próbáldd meg egyszer, mert szerintem ez az egyik legszebb dolog az ünnepben.
Sajnos az állásomat viszont el kellett hagynom… nem volt jó az időbeosztásom és ilyen magas szinten nem értek a ketyerékhez. A döntéssel egyet értettem, bár meg kell mondanom, hogy nem ilyen munkakörre vettek fel… Mindegy. A fizetésem megkaptam és új embereket ismertem meg. Majd legközelebb. Legalább több időm marad a vizsgákra tanulni.
Múlt héten azzal vettem fel a kabátom, hogy meglátogatom már Szörszörény barátom, mert a nagy hidegben kevesebbet járok már hozzá. Ahogy kiértem mellé, a viszontlátás örömével dörzsöltem meg a fülét. Jóleső morgással fogadta, majd csendben előre bökött az orrával: nézd! Varázslatos látvány fogadott: a szegedi karácsonyi vásár. Szolnokon láttam először ilyet, de ott évek múltán azt kell mondanom, hogy inkább karácsonyi piaccá változott, mert nagyon „elszaporodtak” a gagyi dolgok és a giccsek. Ez a szegedi azonban rendezett kis standokból áll, rengeteg kézműves árulja a portékáját, tűzzománcos, kürtöskalács és forralt bor a vásárlásban elfáradtaknak… kisebbeknek, míg anyu megveszi az ajándékot, szélen pónilovaglás is van… a lépcső előtt pedig egy óriási adventi koszorú égő gyertyával. Olyan hangulatos volt. Csak álltam Szörszörény mellett. Bölcsen dörmögött mellettem: „ez az év legszebb időszaka. Ilyenkor lehet a legtöbb nyitott szívet látni erre. Aki keresgél, mert a legfelelőbbet keresi… az valóban szeret. Aki csak pukkaszt és zsarol az ajándékkal, nem erre jár.” Igazad lehet –mondtam, s bundáját cirógatva néztem a fojtottan izgatott zsibongást a téren. Majd elvegyültem. Hiszen én is tiszta szívvel adom majd az ajándékokat. Remélem te is így teszel majd, kedves olvasóm… szeretném, ha nem csak az ünneped lenne boldog, hanem már az advent is. Nem vagyok különösebben hívő, de azt hiszem, ez az időszak azért mégiscsak a mindenkiben élő, szeretetre vágyó gyermeknek újjászületésének az ideje.
De legalább már egy szemináriumi jegyem biztos: a leíró hangtanom négyes lett. Ennyi biztos csak meg a halál. Apropó halál: uramfia, az egyetemen senki nem olvas Terry Pratchettet. Legutóbb irodalomértelmezésen a halálról olvastunk egy érrrdekes novellát… igen, és neki álltunk filózni, hogy milyen dezodort használ a halál, milyen színű a szeme és milyen kocsival jár. Leszögezném, mielőtt komolyabb etikájú olvasóim felhördülnének: nem a halált gúnyoltuk ki, hanem a halálhoz való viszonyunkat. A kereszténység sokkoló tragédiaként és tabuként fogja meg a halált, és fájó egy szerettünk elvesztése, de nem vagyok benne biztos, hogy ezt jól éljük meg itt Európában. Kényes téma, nem igazán bocsátkozok bele inkább, mert én az első húsz évem szerencsére tojáshéjban töltöttem, nagyon örülök, hogy még teljes a családom s szeretteim köre.
Így hát a Mikulás is rendben megérkezett hozzánk, édesapámnak öltözve :P. Soha életemben nem láttam rajta semmi „bolondos, lökött” szóval illethető dolgot, mert bár humorérzéke bőven van, exhibicionizmusa valahol a…..*felnéz*… igen, a béka feneke alatt van. Most azonban vigyorin állított be a vacsora végén egy kosár édességgel – csak nem értem rá bambulni, mert különben a húgom szép csendben eltűnt volna az egész kosárral… Ma pedig körbejártuk a nagyszülőket, ahol még csurrant-cseppent az édesség persze, sőt, már a karácsonyi ajándékra való pénzt is megkaptuk előre, mert inkább magunk vegyük meg, semmint aztán a fa alatt csodálkozzunk, hogy már megint mi ez a bigyó… Utálok vásárolni. Kézműveskedni viszont nagyon szeretek, de a vizsgák miatt nem sok időm lesz. Én még olyan régi-módi nézeteket vallok, hogy jobb a saját magunk csinálta ajándék. És még szerencsésnek is mondom magam, hogy ezt belém nevelték. Iszonyatosan jó érzés a meleg szobában az ágyon ücsörögve, karácsonyi zenét hallgatva barkácsolni, miközben már azt látom lelki szemeim előtt, hogy kinek adom át, s reményeim szerint mennyire fog neki az illető örülni. Remek dolog…ha nincs hozzá türelmed, akkor is legalább próbáldd meg egyszer, mert szerintem ez az egyik legszebb dolog az ünnepben.
Sajnos az állásomat viszont el kellett hagynom… nem volt jó az időbeosztásom és ilyen magas szinten nem értek a ketyerékhez. A döntéssel egyet értettem, bár meg kell mondanom, hogy nem ilyen munkakörre vettek fel… Mindegy. A fizetésem megkaptam és új embereket ismertem meg. Majd legközelebb. Legalább több időm marad a vizsgákra tanulni.
Múlt héten azzal vettem fel a kabátom, hogy meglátogatom már Szörszörény barátom, mert a nagy hidegben kevesebbet járok már hozzá. Ahogy kiértem mellé, a viszontlátás örömével dörzsöltem meg a fülét. Jóleső morgással fogadta, majd csendben előre bökött az orrával: nézd! Varázslatos látvány fogadott: a szegedi karácsonyi vásár. Szolnokon láttam először ilyet, de ott évek múltán azt kell mondanom, hogy inkább karácsonyi piaccá változott, mert nagyon „elszaporodtak” a gagyi dolgok és a giccsek. Ez a szegedi azonban rendezett kis standokból áll, rengeteg kézműves árulja a portékáját, tűzzománcos, kürtöskalács és forralt bor a vásárlásban elfáradtaknak… kisebbeknek, míg anyu megveszi az ajándékot, szélen pónilovaglás is van… a lépcső előtt pedig egy óriási adventi koszorú égő gyertyával. Olyan hangulatos volt. Csak álltam Szörszörény mellett. Bölcsen dörmögött mellettem: „ez az év legszebb időszaka. Ilyenkor lehet a legtöbb nyitott szívet látni erre. Aki keresgél, mert a legfelelőbbet keresi… az valóban szeret. Aki csak pukkaszt és zsarol az ajándékkal, nem erre jár.” Igazad lehet –mondtam, s bundáját cirógatva néztem a fojtottan izgatott zsibongást a téren. Majd elvegyültem. Hiszen én is tiszta szívvel adom majd az ajándékokat. Remélem te is így teszel majd, kedves olvasóm… szeretném, ha nem csak az ünneped lenne boldog, hanem már az advent is. Nem vagyok különösebben hívő, de azt hiszem, ez az időszak azért mégiscsak a mindenkiben élő, szeretetre vágyó gyermeknek újjászületésének az ideje.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése