Üdv mindenkinek!
Ilyen remek napra, mint a mai, muszáj reflektálnom valamit. Már csak azért is, mert már rég írtam s néha bizony gyógyír magunkból kiírni egy-két bődületes baromságot.
Amaruhoz és sok más iszonyatosan fontos emberhez hasonlóan én is a jó öreg Varga Gimiből „származom”, idén érettségiztem, de az elsősök avatása azért egy olyan esemény, amiért illik visszanézni még így elballagottként is. Gondoltam ezt én így drága barátosnémmal, Lady Englishsel (XD), de úgy látszik, ezzel egyedül maradtunk. Csak ketten jelentünk meg a volt osztályból. Nem baj, így viszont neki örülhettem a legjobban.
A gólyák tehát kampányolnak s műsort adnak – mindezt azért, hogy a nagyok hőn áhított szavazatait megszerezzék. S ez néha a Riói karnevál álcája alatti kegyetlen gyilkolásba megy át… amit a pszichopata nagyok megint csak élveznek, úgyhogy ez így is marad. Persze a műsor elmaradhatatlan kellékei a celebek (sajnos), a tánckoreográfiák (amit nem kellene néha erőltetni, mert egy-két kistopos, tünci szőke lánynál a vonaglás csak a rapklippekben elég már) s egy-két igazán ütős poén, amiért érdemes végignézni az egészet. Persze jó volt látni egy-két ismerős és új arcot is, végre egy kis „hazai” légkör. Összességében azt kell mondanom hát, hogy megérte nagyon is elmenni.
Sajnos azonban nemcsak a műsor miatt mentem el. Gyászos feladatként vettem tudomásul, hogy hajdanvolt osztályom tablója még mindig a műv. házban tengődik…ottfelejtettük. Még mielőtt bárki összehúzná a szemöldökét, kénytelen vagyok leszögezni: nem az én feladatom lett volna visszavinni a suliba. De úgy látszik, rám marad, mert engem érdekel a sorsa… s ez még nem elég. A hátsó üveg „tárolás során megrepedt” és természetesen felelősséget nem vállalnak érte. Keresztülrepedt… ki kell cserélni, mert így nem lehet feltenni. Hogy hogyan hozatom rendbe, azt még a jövő is csak dúdolgatni meri, mert nem tudni. Ennyi pénzt egyedül semmiképpen sem szánhatok rá s nem hiszem hogy sok osztálytársamból ki tudnék valamit csiholni az ügy érdekében. Annyiban nem hagyom.
De az első lépés: vigyük innen, amíg lehet –még mielőtt még egyet törnek rajta… Sajnos Lady Englishnek sietnie kellett a műsor után… egyedül maradtam volna a feladattal, ha nem segítenek a gyermekeim. Elballagtom után is büszkén figyelem a magam köré verbuvált kis csapatot, akikkel még most is nagyon tartom a kapcsolatot. Nekem is van egy kis tyúkanyós oldalam (akárcsak Vörös Királynőnek :P) és bizony ezt rajtuk „élem” ki, bár nem szívesen használok ilyen durva szót. Nagyon szeretem őket – ilyenkor meg aztán pláne, mikor kértem, hogy segítsenek, rögtön a nyomomba szegődtek, ahogy megindultam a raktár felé. Siralmas látvány volt a törött üveg. Így sajnos oldalára sem lehetett fordítani, hogy úgy vigyük: a törött résznél feszült-ropogott, a másik oldal pedig nem lett volna képes elviselni a saját maga s a tört rész súlyát. Függőlegesen kellett vinnünk.
Imbecillisen üde látványt nyújtottunk a főtéren egy magasra emelt tablót cipelve. Elöl egy szem fiam s egy lány, középen kettő, a hátulját meg egyedül cipeltem, ha már az én tablóm, azért illett. Nem őket lekicsinyelve mondom átlagban azt, hogy „lány”, hanem azért, mert cseréltük egymást, mert hosszú volt az út. Nekem is még az volt a szerencsém, hogy hozták az éppen szabadon lévők a laptop-táskám. Egy-két ijedt sikolyon kívül – a szél ugyancsak fújt s teljes erőből gangolt neki a tablónak néha – jókat vigyorogtunk saját magunkon, illetve a minket nézők arckifejezésén. (Amaru is írt erről a hősies tablócipelésről, de az igazi a Fekete Hercegnőtől! :P ) Való igaz, nem volt egyszerű küldetés. But we did it!!
Még a suliba érve sem volt vége a dalnak. A volt énekszertárba rendezték be a „Törött tablók társaságát„…egy másik tavalyi osztály tablója szó szerint szilánkosra tört. (Próbáltam volna róla menteni, ami menthető, de mivel nem tudtam megberhelni, inkább úgy döntöttem, hogy még ebben a helyzetben is pofátlanság volna piszkálgatni.) Átrendeztük az egész 3 négyzetméteres helységet, hogy a tablót viszonylagos biztonságban tudhassam. Csak utána csendíthettük kupánk a győzelemre… délután volt még egy kis vetélkedő, ahol gyermekeim oldalán én is csatába szálltam még, mint tapasztalt veterán. Utána iparkodtam vissza Szegedre – zht írni, hogy fene az ízlésem…itt még a nap megkoronázásaképpen leszívták energiáim és vérem, a magas sarkú csizma pedig anno állt nagyon a lábamra. A kis hableánnyal éreztem már együtt, mire felértem a harmadikra.
Ennyit tudtam a lehető legrövidebben elmondani a mai napról, kívánok további jó napot, kellemetes estét s mihamarabbi visszatérted!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése