Csend és penésszag. Halk kotorászás, egy reccsenés, morcogás. A hirtelen gyulladó pillács fénye már csak néhány patkányfarkat kap el, azt is csak egy pillanatra. A falak vizesek, a fény pedig csak pár lépésnyire világít - itt mindent elnyel a sötétség. A lépcső még mindig lejt. Már két napja csak lefele visz. Láttatok már a filmekben használt sötét fényt? Olyasmi dereng odalenn.
-MÁR NINCS MESSZE.
-Nem mintha annyira sietnék.
-GONDOLOM.
A láncok a csuklón férgek módjára nyüzsögnek, csavarodnak. Szorítanak. A hosszú, szakadt csipkés szoknya meg botladoztat - csak azt nem tudni, kinek az akaratából.
-Elengedhetnél.
-MEGTEHETNÉM.
-Senki sem akadályoz meg.
-NEM.
-A kerítőség nem a Te feladataid közé tartozik.
-EGY KIS FUSI MUNKÁT MINDIG BŐVEN JUTALMAZNAK.
A sötét, magas alak gyengéden meghúzta a lánc végét. Sóhaj.
-MI A BAJ?
-Nem feltétlen lelkesedem az ötletért.
-MEGTISZTELTETÉS.
-Amelyet egy lány sem fogadna el.
-MEGLEHET.
A lépcső kopott, néhol egyenesen csorbult. Sokféle lény járta már végig; mind lefelé, mind fölfelé.
-Ő milyen?
-MAJD MEGTUDOD. VICCES FICKÓ.
A kaszát könnyeden meglengette. Igaza van; biztosan jó humora van.
-Elfáradtam.
-MÁR CSAK EGY NAP.
-Ne mondd, hogy ezt minden alkalommal végig kell járnod.
-NEM, NEM SZOKTAM. MOST VAGYOK ITT HARMADJÁRA.
-Ccc. Remélem, nem tévedünk el.
A Halál lenézett a csigalépcsőn, majd megvonta lapockáját. Nem könnyű megmondani egy koponyáról, de mintha mosolygott volna.
A további órákban nem szóltak egy szót sem. A léptek gépiesek voltak, a neszek most már egyre erőteljesebbek. Üvöltések, jajkiáltások, felismerhetetlenné torzult hangok visszhangoztak a Föld tornyában. Majd a mélyről törő hörgések, bestiális morgások, szárnycsattogások... szimfoniájuk pedig a közeledők előtt egy kaput nyitott meg már távolról.
-"Ki itt belépsz, hagyj fel minden reménnyel"?
-NE-EM... - a Halál mintha zavarba jött volna a latin felirat láttán - "HÁTSÓ BEJÁRAT. REKLÁMANYAGOT NEM KÉRÜNK."
-Ó.
-HÁT UGYE... HALADNI KELL A KORRAL.
Valahol távol az órák éjfélt ütöttek, mikor a kapuhoz értek végre. A forróság pírt hevített a lány orcáira; s mégis remegett. A Halál vállon veregette.
-NE FÉLJ.
- Nem félek. Csak... hadd valljam meg őszintén: sok mindent utálok. Utálom, ha befészkelődöm a takaróval és a popcornnal és utána látom, hogy az asztalon maradt a távirányító. Gyűlölöm, ha a reggeli késésben kapkodva indulok s csak a villamoson veszem észre, hogy a két edzőcipőmet összemixelve vettem fel - az egyik lábamon fekete, a másikon zöld. Vagy nagyon rühellem, ha piszoksok egyeztetés után elfelejtenek eljönni egy találkozóra.
Azt pedig kifejezetten utálom, ha a Sátánhoz kényszerítenek feleségül.
...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése