Május...

Na neeee... Hogy közeleg a vizsgaidőszak? Ne mondj ilyen hülyeségeket! Már??? Hűha... Aranyapáim, akkor baj van...

Már csak két hét - jegyzetbegyűjtés!!!

Egyébként totál kóma és a lábam is zsibbadt - hosszú az út Szegedre, mit ne mondjak. Mondanám, hogy kezdem megszokni, de az az igazság, hogy az utolsó 10 percet piszokrosszul tűröm már mindig az úton.

De itt van a szép május, meg vasárnap - és Anyák napja. Na, a hugi egy átok, ha közös munkáról van szó bármilyen téren. Általában ül melletted a széken és vigyorogva prüntyög neked, amíg te megcsinálod az egész melót önmagad. Utána, mikor kissé megdorgálod illetve ironikusan megköszönöd a segítségét, hízelkedve körülfonja a nyakad, belesikít a füledbe valami roppant aranyosat japánul és elintézettnek tekinti az ügyet. Igazi áldás. De Anyák napja az az ünnep, amikor kötelező szinten össze kell dolgoznunk. JÁJ.

Egy natúr fényképkeretet felturbóztam sötétebb zöld- méregzöld-arany festékkel, ízlésesre - húgom rajzolt bele családunkról egy mangásított összképet - s a némi édességnek, amit vettünk közösen, zöld kartonból egy tölcsért ragasztottam, amire előzőleg egy röpke óra keretében ágas-bogas rózsabokrot rajzoltam. Belülről, a tölcsér szájához krepp-papírt ragasztottam és azt fogtam össze egy gyorsmasnival- az én szememben pazarul nézett ki... Reggel egy félórás hugi-ébresztés után átgangoltunk a szülői hálószobába és felköszöntöttük Édesanyánkat. Nálunk így zajlik egy Anyák napja.

Hmmm, fél 11, asszem, még van idő egy Bolivia-pályára... akkor pápá! Legközelebbi visszatérted!

And don't forget: I've got a Jar of Di-irt!!