Through the Fire -Túl a tűzön (Stargate-fanfiction)

( Soha nem írtam még fanfictiont, egyszer ezt a műfajt is ki kell próbálni. Sok szeretettel adom közre a magam rajzolta-magam írta Csillagkapu-fanfictiont; jó szórakozást kívánok hozzá.

Ui.: esetleges bakikért szóljatok, javítok! Köszönöm!)

Hammond parancsnok gondterhelten ült irodájában. Szemeiben mérhetetlenül sok zavar, ugyanakkor néha egy-egy határozott villanás kergette egymást - nem különben gondolataiban.

-Öhm, uram...! Szolgálatfelvételre jelentkezem.

Felnézett; O'Neill ezredes állt előtte, már átöltözve az előírt zöld kezeslábasba, katonai állásban, bár oldalt biccentett fejjel és érdeklődő tekintettel figyelte felettesét az asztal másik oldalán. Hammond felállt s bólintott.

-Örülök, hogy visszatért, ezredes. Jól sikerült a diplomáciai küldetés?

-Ó, igen, uram - mint mindig... - hangja könnyed volt, de szeme már másfelé nézett. - Tudja, milyen mélyen rajongok ezekért a rakás sznob és protokoll szertartásokért... - kezeivel ezek alatt mintha dobverőket fogna, ütött egy párat. - De semmi érdemleges. Történt valami a bázison távollétemben?

-Mondhatjuk, hogy történt. - bólintott Hammond újfent, bár most jóval kényszeredettebben. - Kérem, kövessen.

Útjuk a fogdákhoz vezetett, pár szinttel lejjebb.

-A biztonság kedvéért át kellett alakíttatnom két szobát. - dörmögte a parancsnok. O'Neill még azzal volt elfoglalva, hogy meglepetten szemügyre vegye a női őröket. Természetesen volt néhány katonai szolgálatot ellátó nő a bázison, de többnyire inkább hivatali vagy tudományos közegben elhelyezve. Mindenesetre követte felettesét a szobába.

A szobában kihangosító berendezést szereltek és mindenféle szűrővel látták el a szellőző nyílásokat. A következő szoba felé "nyíló" falat golyóálló üvegre cserélték. Hammond az üvegen túlra intett.

A másik szobában Carter százados az egyik falnak támaszkodva beszélt a fogollyal. Hogy fogoly volt, az rögtön látható volt: egy villamosszékszerű alkalmatosságban tartották fogva, kezeit a karfához szíjazva, lábait lazábban egy közbülső szíjra, a két első lába között a széknek. Hiába a megaláztottság - a fogoly királynőhöz illően húzta ki magát, mintha a legkényelmesebb trónuson ülne. Királynőhöz? Igen, a fogoly nő volt - molett, de domborulataiban a lehető legnőiesebb; nyakában az a bizonyos, ékkövekkel sűrűn kirakott, jellegzetes egyiptomi nyakék. Ültében is látszott, hogy magas: majd' 175 centiméter körül lehetett. Rövid, vörös tincseit korona nyomta le: függői válláig értek. Égkék, egyszerű ruhát viselt, bár még a nyakék alatt is rafináltan mély dekoltázsút; egyik combján felvágott, arannyal szegett. Arca kifejezetten szép, vékony ajkai vérvörösek, szemei kihúzottak. O'Neill biztos volt benne, hogy soha nem látta még ezt a nőt, ugyanakkor mintha mégis déja vu-je lenne vele kapcsolatban. A nő viszont rögtön felismerte: egy rátévedt pillantásnál elmosolyodott, szemei felparázslottak - szó szerint.

-Felismeri, ezredes?

-Hát... nem merem állítani, de azt hiszem, előbb lőném le, minthogy megkérdezzem. Uram.

-Pedig kedves, régi ismerősünk. -nézett rá a parancsnok. - Ma reggel érkezett a Csillagkapun - védelmet kért tőlünk. Önként leadta fegyvereit, majd' Fraiser doktor igen alapos vizsgálatán is részt vett, mindenben együtt működött.

-Uram, hadd szabadjon rákérdeznem: ki a fene ez??

-Ezredes. - fordult hozzá Hammond. - Ez a nő Hathornak mutatkozott be.

*

-Az isten szerelmére, én kinyírtam azt a dögöt!!!

O'Neill belebokszolt a falba. Daniel pillanatra felnézett rá, majd visszamélyedt a könyvébe. Legszívesebben elzárkózott volna az egész ügytől. Csak ez elég nehéz, ha a fogoly félóránként negédesen rákérdez, hogy hol van a kedvese - és az egész bázis tudta, hogy róla van szó. Ahogy felpillantott O'Neill-ra, rájött, hogy nemcsak ő van olyan kényelmetlen helyzetben - a valaha volt első jaffa Hathorral szemben igencsak engedetlennek bizonyult. Ráadásul tébolyító, hogy hogy lehetett képes túlélnie a fagyasztófolyadékot, amibe beledobta az ezredes. Ez valóban csak egy gazdatestébe került? S ha már itt tartunk, honnan van ez a test?

Filozofálásai közben O'Neill további fáradozásokat tett a berendezés enyhébb átformálására. Épp az ajtón szorgoskodott, amikor Carter belépett.

-Uram? Hogy sikerült a kiküldetés?

-Na, hagyjuk ezt, de sürgősen! - mordult fel az ezredes. - Inkább arról mondjon valamit, hogy AZ mit keres itt? És hogyan?

-Még nem értem én sem teljesen a körülményeket, uram. - Carter arcáról leolvadt a mosoly. - Azt mondta, hogy túlélhette a fagyasztófolyadékot, mert a kelno'reem állapotába merült rögtön a szimbiotája, a gazdatest megfagyott, de a szimbióta is halálán volt, azonban mikor felrobbantottam a generátort, a fagyasztókamrán repedés nyílt, amin keresztül elfolyt a folyadék. A robbanás megroncsolta a gazdatestet, de a kamra olyannyira jól burkolt volt, hogy a szimbióta túlélte. Elhagyhatta a gazdatestet és....

-És?- tolta feljebb a szemüvegét Daniel.

-Nincs és! - fortyant fel O'Neill. -Ott állt - akarom mondani, feküdt - a kukac a felperzselt földön, mert mást nem hagytunk ott! Különben is, a kelno'reemba nemcsak Jaffák képesek lenni?

-Nem tudom, uram. Elképzelhető, hogy királynőként több képessége is lehet, mint a többi goa'uldnak.

-Ez egy remek hír. - ironikus mosollyal tárta szét kezeit az ezredes. Majd felrobbant.

-Mindenesetre most megjelent. Védelmet kér tőlünk a többi rendszerúr ellen, mert jelentősen meggyengítettük és ezzel célponttá vált.

-Helyes, dobjuk is oda valakinek!

-Uram, nem tehetjük! Pontosan ismeri a bázist, a fegyvereinket, a gyengeségeinket! Jusson eszébe, milyen pontosan lemásoltatta...

-Tudom-tudom! Wáá, akkor csak tegyük hűvösre vagy mittomén - de ne legyen itt! A hideg kiráz tőle, hogy egy hegy alatt vagyok vele!

-A Tok'Ráknak nem adhatjuk át őt? - nézett Carterre Daniel a szemüvege felett.

-Bár mindenben együtt működik, ezt külön kijelentette, hogy ebben az esetben önnön kezével vet véget magának.

-Ó. Hát ezzel minden problémánk megoldódna.

-Negatív, uram. Cserébe a védelemért felajánlotta a tudását.

-Ezt hányszor is hallottuk már?

-Igaz, uram, de meg kellene próbálnunk. Ráadásul ezúttal mi is készültünk a fogadására - Janet teljesen átszűrte, fegyverei nincsenek.

-És a ... -O'Neill zavartan a szájára mutogatott. Nem tudta a szakkifejezést arra, ahogyan Hathor képes hatni a férfiakra -nem is volt szükséges, a százados így is megértette.

-Azzal sincs probléma, mert legszigorúbb parancsra csak nőkkel őriztethetjük és vallathatjuk közvetlen módon. A szellőzőkbe pedig szűrőket szereltünk, ami kiszed a levegőből minden ártalmas kemikális anyagot.

-Aham...nos, én akkor sem bízom benne.

-Hol van Teal'c? - nézett fel Daniel.

-Bra'tak mesternél a Chulakon. De Hammond tábornok visszahivatta ez ügyben - ő immunis Hathor leheletére.

-Pompás. Jó neki.

-Beszélhetnék Hathorral? - bökte ki végül Daniel a kérdést. Már azóta érlelődött benne, mióta Hathor megérkezett a bázisra, de nem merte magának sem bevallani. Carter habozva nézett rá.

-Nem tudom, hogy fog rád reagálni, Daniel.

-Én sem. - csukta be a könyvét a tudós.

Hathor nyugodtan nézelődve üldögélt fogdájában. Mai szemmel különösnek tekinthető öltözékén kívül semmi nem utalt kilétére. Hogy ő lenne minden istenek anyja, egy hatalmas goa'uld, Rá leánya és felesége egy személyben, aki a leheletével is képes akármelyik férfit megigézni s uralma alá hajtani. Az elsötétített üveg másik oldalán a CSK-1 állt Hammond tábornokkal és Fraiser doktorral. A doktornő ugyanis most érkezett meg az eredményekkel.

-Nem találtam semmit a vérében - teljesen egészséges és semmi ránk ártalmas nincs benne. Sem a vizeletmintában, sem más tesztben. Azt kell, hogy mondjam, hogy tiszta.

-Milyen fegyverek voltak nála?

-Csak a kesztyűfegyvere, uram. - vonta meg a vállát Carter, mint aki számított már erre a kérdésre. -Átvilágítattam a ruháját is, a nyakéket külön is: tiszta. A vizsgálat után visszakérte. Nem volt miért megtagadni tőle.

-Akkor beszélni szeretnék vele. - jelentette ki Dr. Jackson. Habozós tekintetek és hümmögés, majd lassú bólogatások érkeztek válaszul, majd kénytelen lett kiegészíteni:-Négyszemközt.

-Vagy úgy... - O'Neill az ajtóhoz lépett és kitessékelte a társaságot. Teal'c fejhajtással búcsúzott.

-Kinn fogok állni az ajtó előtt, Daniel Jackson.

-Köszönöm, Teal'c...

Sam is még küldött egy erősítő pillantást, majd utolsóelőttiként távozott. Az ezredes pedig becsapta az ajtót - de belülről.

-Öhm... Jack...

-Ne is álmodj róla.

Daniel lenyelte ellenvetéseit. Úgysem használna itt semmilyen észérv. Megkereste a üvegre vonatkozó kezelőfelületet és megszüntette az elsötétítést. Hathor a másik szobában felemelte tekintetét. Minden gúny nélkül mosolyodott el.

-Kedvesem... és az első jaffa. A néhai.

-Üdv, Hathor. - szólt bele a mikrofonba Daniel. Az ezredes két ujjával hanyagul tisztelgett köszönésképp, bár nem kitörő örömmel.

-Régen láttalak titeket. - húzta ki magát a goa'uld. - Kedvesem, csúnyán elbántatok velem legutóbbi találkozásunkkor.

-Mert nem szívleljük, ha kukacot tesznek belénk - morgott Jack. Messze állt a mikrofontól, de valamennyi beszűrődhetett, mert Hathor válaszolt:

-Véleményem azóta sem változott, hogy hozzám illő testőr lenne belőled. És elfogadom irtózásodat - a fajotok mégis számunkra a legmegfelelőbb gazdatest. De téged, kedvesem, nem tudlak megérteni, hisz mit ajánlottam fel neked... - most először hallatszott gúny a hangjából.

-Hathor, miért jöttél ide? Láthattad, hogy tőlünk se számíthatsz könyörületre.

-Ha megadom magam, ti nem öltök meg. Felajánlom tudásomat nektek cserébe.

-És ha átadnánk a Tok'ráknak?

Hathor szeme dühösen felparázslott.

-Akkor összeroppantom a szimbiótámat és meghalok. Inkább a halál, mint a Tok'ra fogság.

-Ne haragudj... az öngyilkosság nagyon nem jellemző a fajodra...

-Nem vagyok olyan, mint a többi goa'uld. -jelentette ki önérzetesen a nő. - Rá leánya vagyok, nem kevesebb. Utasítására mészároltalak titeket, míg aztán veletek szövetkezve le nem győzött. Sokkal többre is képes vagyok ezért, ha a büszkeségemről van szó.

Jack meglepve tekintett Danielre. A doktor szemében is értetlenség tükröződött, de egészen másféle.

-Azontúl, hogy tulajdonképpen szövetséget ajánlasz nekünk, milyen céljaid vannak?

-Erőt gyűjteni. - Hathor hangjában nem volt fenyegetés. - Pár ezer évet eltöltöttem abban a szarkofágban.

-Azt hittem, ez nincs befolyással rád.

Hathor nevetett. Gyönyörű volt kacaja - annyira ellent mondott lényének, hogy Jack és Daniel újra egymásra néztek.

-Ilyen hosszú idő bizony nem tett jót nekem sem. - mosolyodott el végül a goa'uld. - Kedvesem, ne aggódj. Nem akarok ártani nektek. Kizárólag a többi goa'uld halálában vagyok érdekelt.

-Értem. Csak még egy kérdést. - Daniel a homlokát ráncolva koncentrált Hathor arcára. - Az első alkalommal, mikor megszöktél a bázisunkról, hova menekültél?

-Megtudtam tőletek, hogy apám, Rá halott. Ezért az ő bolygójára menekültem. Reméltem, hogy ott találhatok még hozzá hű jaffákat, akiket magamhoz állíthatok.

Daniel bólintott.

-Értem. Köszönöm.

-Remélem, még lesz alkalmam beszélni veled, kedvesem.

-Öhmm... - Daniel megcsóválta a fejét, majd kikapcsolta a mikrofont.

-Mégis mi a fene volt ez? - Jack zsebredugott kézzel rugdosta az asztal lábát.

-Van egy sejtésem, ami teljesen biztos, de még jómagam is kételkedek benne. Ha minden igaz, Teal'c még itt áll az ajtó előtt. Szólj ki érte, kérlek.

Az ezredes megvonta a vállát, s az ajtóhoz somfordálva behívta a jaffát. Teal'c beléptekor Hathor vadul megrándította fejét s goa'uld nyelven kiabált. Teal'c nyugodtan állt s hallgatta őt - a külső mikrofonok még be voltak kapcsolva. Daniel kérdőn nézett Teal'c-re.

-Nem tudom, miért, de nem tudom, mit mond...

-Nehezen érthető, nagyon régies dialektust használ, Daniel Jackson. - szólt kibírhatatlan higgadtsággal Teal'c. - Ellenségnek hív és átkokat szór rám. Azt hiszi, elárultátok, és én valóban első jaffája vagyok még Apófisznak.

-Értem. - mondta lassan Daniel, majd hajába túrt. -Hihetetlen... Jack, azt hiszem, rájöttem.

Az ezredes elismerően hümmögött.

-Tényleg? És mire, kedvesem?

Az eligazítást pár percen belül elkezdték. Daniel magához kaparintotta a távirányítót; Jack egy tollat egyensúlyozott a csücsörített száján; Sam az előző, Hathorral kapcsolatos jelentésekben böngészett. Hammond és Teal'c osztatlan figyelemmel hallgatták Daniel mitológiai kiselőadását.

-Hathor Rá leánya és felesége is egyben, szülőanyja az összes goa'uld-nak. Rának több lánya is van azonban - elképzelhetőnek tartom, hogy ezek valóban testvérek lehettek. Teal'c, hazudtolj meg, de a goa'uld-lárvák képesek kapcsolatban állni egymással?

-Képesek, Daniel Jackson. Képekben tudnak egymással kommunikálni.

-Akkor helytálló a feltételezésem, hogy nem Hathort tartjuk fogva.

A mondatnak különböző hatása volt a jelenlévőkre: Carter kezéből az asztalra csúszott a jelentés, Jack nehezen egyensúlyba hozott tolla pedig az asztal alá esett. Hammond parancsnok döbbenten kapkodta a tekintetét, de még Teal'c rezzenéstelen arca is megváltozott egy pillanatra.

-De ha egyszer azt állítja? - kérdezte a parancsnok.

-Elsősorban az volt a gyanús, hogy nem többes szám első számban beszélt. - kezdte el a tudós az eszmefutattását. - Hathor mindig is így beszélt, mint nemesi származású - nem hiszem, hogy ilyen gyorsan le tudott volna szokni róla és nem is lenne értelme. Másodszor csak úgy mutatkozott be, mint Rá lánya - közben Hathor a felesége is. A története sem egyezik - a vallatószobában felvett videót tekerte, majd megállította; a goa'uld kellemes tónusú hangja betöltötte a termet. -"...kevesebb. Utasítására mészároltalak titeket, míg aztán veletek szövetkezve le nem győzött. Sokkal többre is képes..."-itt leállította a felvételt. - Hathor soha nem mészárolta az embereket. Sőt! Saját elmondása alapján Rá egyik bolygójára menekült; miközben mi tudjuk,hogy az igazi Hathor a Chulakra tárcsázott tőlünk.

-De akkor ki ő? - Carter százados tekintete Daniel és a titokzatos nő videoképe között járt.

-Abból, ahogy végül Teal'cre reagált, azt kell, hogy gondoljam, hogy Szahmet. - Daniel behívta az említett istennő képét a képernyőre. - Ő az oroszlánistennők legnagyobbika Egyiptomban; a mitológia szerint egyszer, mikor az emberek engedetlenekké váltak Rá előtt, a napisten rájuk engedte Szahmetet, aki mészárolni kezdte őket. Mikor Rá azonban megelégelte a vérontást, már hiába szólt Szahmetre, mert ő nem hallgatott már rá. Ezért az isten az addigi áldozatok véréből és sörből elixírt készítetett az emberekkel: ebből pedig 99 korsóval küldetett az éppen alvó istennőnek - aki felébredvén az összeset megitta, s részegségében elkóborgott, felhagyván az emberek gyilkolásával.

-Értem - akkor most másnapos? - tárta szét a kezeit az ezredes.

-Valami hasonló. Ha jól ültetem át a valóságba a mítoszt, akkor a mi Szahmetünkre Rá valamiféleképp megharagudott és jó időre kivonta a forgalomból - nem tudom, hogyan, de valószínűnek tartom, hogy igen hosszú időre, és csak nemrég ébredt fel. Ezért feltételezem, hogy nem volt magánál és testvére, Hathor valóságát ő is végigélte. Ezért tud úgy viselkedni, mint ő; csak pár dologban elárulta magát.

-És miért jött ide? - kérdezte Hammond.

-Ő maga úgy fogalmazott, hogy erőt gyűjteni. El sem tudom képzelni, hány ezer évig nem vett tevékenyen részt a dinasztiája ügyeiben, de inkább úgy hiszem, hogy információkat akar beszerezni. Hathortól láthatta, hogy viszonylag sokat tudunk a goa'uldról.

-Értem. Akkor mitévők legyünk vele?

-Arra még nem sikerült rájönnöm, hogy hol volt, mikor és miért ébredt fel álmából, de a legfélelmetesebb az lenne, ha keverné saját és Hathor életét...

-Pillanat, akkor ő nem is bír azokkal a képességekkel, amikkel Hathor? - ült fel Carter. - Ha nem, akkor milyenekkel??

-Ezért gondolom azt, hogy keveri önmagát Hathorral. Neki nem a férfiak elcsábításából áll az ereje...

-A nőkéből?- O'Neill ezredes kérdésnek és egyértelmű válasznak egyaránt ejtette ki a mondatot, közben enyhe mosolya is láttatta, hogy blöfföl.

-Nem éppen. - nézett rá kissé bosszúsan Daniel Jackson a szemüvege felett. - Szahmet lehelete maga a tűz és a forróság. De...

Ekkor megszólalt a vészriadó. Tárcsázási hang, az ékzárak kigyúltak: a kapu kinyílt. A CSK-1 és a parancsnok egy emelettel lejjebb siettek, a vezérlő szobába. A kinyílt kapu előtt Szahmet állt, parázsló szemekkel pillantva fel rájuk. Carter százados abban a pillanatban vágta is le magát az egyik székbe, hogy bezárja a kaput vagy legalább az íriszt, de elkeseredetten káromkodott: a rendszer kizárta. Daniel ellenben a mikrofonhoz ugrott.

-Szahmet!!

A goa'uld meglepődve nézett fel rá. Majd elmosolyodott.

-Hathor, a nővérem talán pont ezért választott új fáraójául, Daniel Jackson. Most viszont mennem kell.

-Hogy jutottál ki a fogdából, te átkozott? - dühöngött bele az ezredes a mikrofonba, kissé arrébb lökve Danielt. Szahmet ráhunyorgott:

-Nem akarok ártani a Tauri népének. Én csak a goa'uld ellensége vagyok.

Szahmet átlépett a kapun. Az ezredes rohanni kezdett a kapuszobába.

-Ezredes! Álljon meg! - igyekezett utána Hammond - de mire leért, a féregjárat megszűnt és az ezredes már nem volt ott.

O'Neill lassan magához tért. Szahmet állt felette; a goa'uld gyógyítóműszert tartotta a válla fölé, ami világított (jelezve, hogy működik). Gyengén ellökte maga elől a női kezet, ami viszont visszanyomta fektébe, mikor fel akart állni.

-Maradjon nyugton, O'Neill ezredes. Sajnos súlyos a sebe.

-Hol a francba vagyok? - a kép lassan kikristályosodott. Legnagyobb döbbenetére egy Tok'ra alagútban találta magát. Szahmeten és rajta kívül nem volt más ott. Ő maga egy asztalon feküdt. Szahmet nyugodtan állt mellette, mögötte pár kisebb doboz volt.

-Kérdeznék egyet: ki a franc maga?

Szahmet válasz helyett csak újra felé állt s folytatta gyógyítását. Az ezredes ezúttal szó nélkül tűrte-iszonyatosan fájt a válla. A goa'uld csak nagy sokára, miután meggyógyította, szólalt meg.

-Meggondolatlanság volt csak úgy, minden felszerelés nélkül utánam jönnie. Ez a bolygó jó ideje Apófisz uralma alá tartozik, lőttek ránk, mikor átjöttünk a kapun. Sajnos az meg az én bűnöm. - intett az ezredes jobb lábára. A kezeslábas szenes-véres szélei közt láthatóan új, rózsaszín bőr látszódott. - Sajnos nem vettem észre rögtön, hogy követett és kissé odaégettem.

O'Neillt egyáltalán nem tudta érdekelni a lába. Úgy nézett a nőre, mintha az húsz centis méregfogakkal bírna s csak idő kérdése, hogy mikor teszi őket közszemlére. Közben mindössze annyi történt, hogy nem a goa'uldot hallotta beszélni!

-Elnézést, hölgyem, megismétlem az előbbi kérdést: KI A FRANC MAGA?

-Tok'ra vagyok. - látszott, hogy nem teljesen büszkeséggel ejti ezt ki. - Ősrégen legalábbis az voltam.

-"Voltam"??

-Több évezrede a Tok'ra Nagy Tanács tagja voltam. Sajnos egy igen rossz döntésem miatt azonban száműztek maguk közül. Ugyanis elkezdtem mészároltatni a potenciális gazdatesteket a Taurin, hogy megakadályozzam a goa'uld terjeszkedését. Igen, tudom. - emelte fel a kezét, látva, hogy O'Neill közbe akar szólni. - Fatálisan rossz döntés volt. Akkor még nem fogtam fel. Bosszúból goa'uldnak álltam, Rá pedig befogadott a dinasztiába, nem tudva származásomról. Neki csak egy szövetséges voltam. Amikor azonban rádöbbentem, hogy a Tauri népét nem irtani, hanem épphogy menekítenem kell, ő elkapott s szarkofágba zárt.

-És miért...

-Nem érek rá sajnos minden kérdésed megválaszolni. - Szahmet ezek alatt egy övet vett ki az egyik dobozból, a többiből pedig felszerelkezett: eltette a zatet, a gyógyító műszert, apró tölténynek látszó kapszulákat... majd az ezredeshez lépett, s felültette lassan.

-O'Neill ezredes, nemsokára keresőcsapatot indítanak Ön után - és az én likvidálásomra, ha lehetséges. Ha tud állni, kérem, kapaszkodjon rám. Kiviszem a csillagkapuhoz. Ott Önt rögtön megtalálhatják, de engem vagy újra elfognak, vagy lelőnek. Még volna azonban teendőm.

Az ezredes bólogatott, majd rákapaszkodott a nő vállára. Szahmet félig- meddig felemelte, ahogyan sietős léptekkel megindult kifelé a járatból. Húsz perc után kiértek a kristályszerű barlangból, szinte közvetlen a kapu elé érkezve. Egy vörös salakos bolygó volt, két Nappal. Valahol azonban a rendszerének a szélén helyezkedhetett el, mert egyáltalán nem volt meleg. Szahmet a tárcsázónak támasztotta az ezredest, majd még leguggolt hozzá, megnézni a sebet. A salak hűvössége valamelyest felébresztette az ezredest.

-Frissen gyógyult, de ezzel még ne igazán ugráljon, ha megkérhetem. Úgy számítom, maximum húsz percen belül Önért jönnek a társai. Valamivel kevesebb, mint öt órán belül azonban be fog omlani az alagútrendszer: ide többet egy Tok'ra sem fog visszatérni, jómagam is csak a felszerelésemért jöttem. A salak miatt nem lenne jó, ha még itt tartózkodnának akkor.

Felállt s tárcsázott.

-Szörnyű dolgokat követtem el a néped ellen. Azért szökök most el tőletek, hogy rendbehozhassam.

A járat megnyílt. Szahmet egy utolsó intéssel pedig újra eltűnt. Miután a féregjárat megszűnt, nézett szét csak O'Neill. Kissé távolabb, ültében a horizontján égett holttesteket látott: s bár ezt ő nem láthatta, ott kígyógárdisták kisebb hada feküdt, két ágyú romjai mellett. Nem sokkal később a kapu gyűrűje forogni kezdett: a hét ékzár sorban kigyúlt s a kék, villodzó fények között Carter százados, Daniel Jackson, Teal'c, a CSK-7 és a CSK-12 csapata érkezett meg. Carter rohant elsőként az ezredeshez. Látta a kezeslábas égett lyukait, de a sebeket már nem láthatta, csak a hátramaradt hegeket.

-Uram, jól van?

-Jack! - Daniel a sapkát lekapva térdelt le mellé. Lassan mindenki köréjük gyűlt, miután biztosították a terepet. Az ezredes bólintott.

-Hol van Szahmet?

-Elment. És én ugyan nem megyek még egyszer utána! -állt fel lassan, Danielbe kapaszkodva. - De meglepődnének, ha azt mondanám, hogy a jófiúk közé tartozik?

-Igen, pláne, hogy nő... -biccentett Daniel, majd Jack pillantására kissé behúzta a nyakát. -Már elnézést.

-Hiányoztál, Daniel. - vigyorodott el végül az ezredes. Carter százados eközben felfedezte az üresen hagyott Tok'ra járatot; de O'Neill megelőzte:

-Oda meg nem megyünk be, nemsokára beomlik. Menjünk haza.

Eligazításon az ezredes mindenről beszámolt; sajátos stílusában, de világosan. Hammond tábornok az asztalon nyugtatva kezeit próbálta tisztázni a dolgokat:

-Tehát akkor nem is goa'uld, nem is Tok'ra?

-Valahogy úgy, uram.

-Abban, hogy nem akar nekünk ártani, azt hiszem, hihetünk, uram. - szögezte le Carter százados. -Azért gondolom így, mert senki sem sérült meg, miközben menekült. Apróbb, égési sérülések, illetve a női őröket és a kapuszobában szolgálókat leütötte - de még csak nyolc napon túl gyógyuló sincs közöttük.

-Különös eset.- dörmögte a parancsnok, majd Danielre nézett. A férfi az "ablaknál" állt, amely a kapuszobára tekintett le.

-Én nem is annyira Szahmet miatt aggódok. - mondta. - Hanem amiatt, amit látott Hathorról. Vajon tényleg túlélhette?

Megnyugtató válasz azonban nem érkezett.