Buszmegálló

Kihasználnak mindannyiunkat. Boldogságot adunk-veszünk, mindenki valamiért van a másikkal. Ki tudást szerez, ki pénzt, ki ismeretséget, ki hatalmat. Vagy még ennél is hamisabb dolgot. A lényegen nem változtat: mindannyian kihasználjuk a másikat.

Prostituáltak vagyunk mindannyian. Eladjuk magunkat, az időnket, a szolgáltatásainkat. Többnyire pénzért. Lényegtelen, hogy a testünk vagy a lelkünk megy-e ebben tönkre, mert enélkül éhen halunk. Prostitúcióra kényszerítenek mindannyiunkat.

Csak egy lány vagyok a hóesésben. A hópelyhek kavargogva, finoman vonnak be - rálehelek a hajamra, gyönggyé válik a kristály. Fekete haj, gyöngyházfénnyel futtatva. Milyen gyönyörű. Nem is az enyém. Hazudtam. Az igazat hazudtam. Vagy a hazugságot? Magam sem tudom, igaz volt-e... és ha az is volt, akkor is hazugságnak hangzott. Nem lehet rajta segíteni. Ezt már le is tagadom inkább. Felemelem két kezem - kicsik, fehérek... a hó megolvad rajta. Mintha zongorabillentyűkön szaladnának végig az ujjbegyek. És a szél felkapja az éjfekete hajat. Csilingel a cipzár, a szem bekönnyezik a hidegtől. A tanok, a könyvek, a tudás - áh, kinek? Dúl a háború pokol és menny között; az elesettek nem halnak meg, hanem a földre születnek, hogy visszanyerjék életerejüket. Hogy ki melyik oldalt harcolt, még most is látható... mintha bepillantást nyernék a csatába, mely évszázadok óta dúl. Sebzett szárnyak, törött szarvak, villanó fegyverek. Elszánt tekintetek, őrülettől csillogó, bestiális pillantások. Harsanó kürt, átható dobszó - és vér. Ők se tudják már, miért megy a harc. Akkor mi, kik csak álmunk játszuk idelent, honnan tudhatnánk? Jártam már csillogó templomokban, kérdeztem, de felelet nem jött. Sok könyvet olvastam már, de a választ sehol nem találtam. Honnan tudod, mi a jó és mi a rossz? És elcsigázottságomban felfigyelek egy gyönyörű angyalra, rubinköves homlokpánttal, vörös palástban - több démon veszi körbe, nem tudnak rajta segíteni már... hősies halálát látom, kiáltok érte, de már csak a lámpafényt látom, ahogy beáll a busz. Úrnőm... te is itt vagy már valahol.

A hóvihar ellen kabátom felhúzott nyakába rejtem arcom, lefele pillogok, szűnjön könnyezésem... kezemben fekete diadémot találok. Ezt hoztam mindössze magammal a csatamezőről. Felteszem.