Haláli dallamok /fanfic?/

A gitárba csapott. Egyszer-kétszer, a vérfolyamot is megőrjítően zúzott a dallam, táncoltak rá az ingerek. Akár hiszed, akár nem, ha hallottad, úgy gondoltad, mindenre képes lehetsz. Hirtelen nagyszerű ötletnek tetszett alávetni magad egy szakadékba, hogy óriási szárnyakkal, süvítve a levegőben vágódj onnan az ég felé, mint egy fékevesztett rakéta. De a következő taktus már arra hívta fel a figyelmed, hogy ez nem elég - még andrenalinnövelőbbet! Még! A pogó a tetőfokára érkezett; ahogy előrelendült a fejed, mintha belebucskáznál egy soha nem volt világba, amelynek mégis részese akartál lenni. Ekkor lépett be a hegedű - mintha a húrok belecsavarodtak volna hajszálaidba s ahogy megszólaltak, rántották volna fel a tekinteted - a szólója mintha a szíved hullámhosszával lett volna egyenértékű, mert szét akart robbanni. A basszgitár dühödten kelt vele versenyre, a dobokkal maga mögött olyan volt, mint egy félelmetes hadvezér a seregével. Rockzene volt? Nem tudom - hangzásra az. De odalent körtáncot jártak rá, üvöltötték a refrént...
Majdnem három órás koncert volt - a közönségnek mégis egy pillanatnak tűnt. De olyan boldog arcokat, ahogy leizzadva, berekedve, lábukat szétugrálva, netán autogramot szorongatva távoztak a stadionból... ritkán lát az ember.
Dörömböltek az ajtón. Horis felmordult. A sötétben félmeztelen feküdt az ágyon, háton, a kezeit a tarkója alatt összekulcsolva. Tudta, hogy ki az, és tudta, hogy nem fogja feladni olyan könnyen. Ezen elmosolyodott, de mire az ajtóhoz ért, újra felvette hideg arckifejezését.
Ahogy kinyitotta az ajtót, elsőre a fény támadta meg a szemét, hunyorgott - míg szinte fel nem lökték.
-Főnök!
Kis híján elestek, majd nekidőltek a falnak. Horis bosszúsan mosolyogva nézett fel a szólógitárosukra. Kugirna az a típusú lány volt, akire azt mondják: "minden férfi álma". Hosszú combok, /igencsak/ telt keblek, narancsvörös, hosszú hajzuhatag és sugárzóan szép, acélkék szemek. Jó esélye volt a világ következő nőideáljának lennie. Nevetve ölelgette Horist, mintha ezer éve nem látta volna már.
-Főnök, gyere már! Einaznál kártyázunk!
-Ehh, már megint? ... komolyabb játékot nem ismertek?
-Ugyan már, főnök! Nem jössz?
-Előbb felöltözöm.
-'Go ahead.' - Kugirna leült az ágyra. Láthatóan nem akarta zavartatni magát. Horis sóhajtott egyet, s bement a paraván mögé, nem törődve a csalódott ciccegéssel.
-Milyennek találtad a mai koncertet?
-Óriási volt! - Kugirna felhőtlen boldogan hátravetette magát az ágyon. - Nem gondoltam volna, hogy ennyien jönnek! A kiadó azt mondta, hogy igazából nem sok esélyt lát arra, hogy betörjünk a piacra - hát ezt nekik! Tele volt a stadion!
-Megmondtam, hogy kevesen vannak ilyen műfajban jelenleg a színen.
-Ó, Főnök, azt hiszem, hoooogy... kicsit később leszek kész a dallal, mint gondoltam.
-Hogy mi??? - Horis előlépett a paraván mögül s lazán húzott egyet az ingén - de a mélyzöld smaragd szemek villogtak. - Azt mondtam, hogy kapsz rá egy hetet!
-Tudooom... de a koncertek minden erőt kivesznek belőlem...
-És mégis mikorra szándékozol megírni?
-Ne izgulj, már megkértem Ketakiut, hogy segítsen. - Kugirna próbálkozott az angyali arccal. Soha nem jött még be. Most sem...
-KUGIRNA!!!!!
-Hol vannak már ezek ketten? - Einaz arrébb húzta a szemébe lógó tincset.Nogfiso rezignáltan pillantott rá a kártyalapjai mögül.
-Hagyd már békén!
-De ha egyszer idegesít.
-Akkor vedd vissza a szemüveged.
-Nem akarom. - Einaz önelégült mosollyal, csukott szemmel dőlt hátra az ágynak. - Kontaktlencsével sokkal inkább nézhetek ki rosszfiúnak. A lányok üldöznek.
-Ha egyszer megfogtad az egyiknek a fenekét. - Ketakiu nevetve tette le a piros hetest az ászra.
-Vigyed. - mordult egyet Einaz.
-Megjöttünk. - Horis lépett be a szobába, nyomában Kugirna. Félhosszú, tüsire felállított fehér hajába túrt, ahogy leült Ketakui mellé. - Mit játszotok?
-Zsír. - Nogfiso éppen besöpörte a következő köri termést. Kugirna leült mögé és folytatta Nogfiso hajának a szétszedését éjszakára. Napközbenre mindig befonták a fekete haját fehér szalagokkal, úgy, hogy a haja ki se látszódott a szalagok alól, csak a legvégén, ahol egy-egy acélkarikát fűztek bele. Felül a hajának egy felső rétege Kleopátra-fazonban körbenyírták, az alól lógott ki a két copf. Vékony arca volt s gyilkosan szürke szemei - jól állt neki az erős smink. A törékeny testalkatával senki nem gondolta volna, hogy egy zenekarban a dobos szerepét viszi.
Ketakui és Einaz szintén az "istenpasi" fogalmat közelítették meg. 185 cm környéke, egészségesen kigyúrt test - és igen, Einaz volt a banda "rosszfiúja": rövid, sötét haj, mélybarna szemek - micsoda illúziókat képes volt velük kelteni! -, döglesztő tekintet, az a fajta mentalitás, aki ha rálehel egy lányra, az beájul. Sármjánál és jóképűségénél csak egy volt nagyobb...
 ... az egója.
Ketakiunak viszont hosszú /fenék alá érő/, fehér haja volt; nyílt, őszinte tekintete és egyszerűen kedves mosolya. Ha Einaz egy nő életében a szenvedélyes szerető lett volna, akkor Ketakui biztosan a tökéletes férj.
-Megjött a kedvenc kisiskolásunk. - vigyorgott Horisra a rosszfiú.
-Fogd be.
Horis a legfiatalabb volt az egész együttesből - de ő volt a frontember. Mindössze még csak gimnazista első osztályos volt - de gitáron zseni. Bár Einazzal ők voltak az alapítók, az iskolát nem hagyhatta abba - engedéllyel lett levelezős tanuló. /Nem kell hozzátenni, hogy soha nem kapták tanuláson./
Egy frenetikus, oltári koncert és hajnal kettőig tartó kártyázás öt-hat pizza társaságában. Így nézett ki minden szombat este már jó ideje. Bár ezúttal négyig, mert Nogfiso nem tudott veszteni Ketakui ellen.
Hétfőn fényképezkedésre mentek egy új posztersorozathoz. Aonna, a menedzserük asszisztense új jelmezeket tervezett a nemsokára kijövő albumhoz - ezekkel még csak most szembesültek...
Kugirna szexin az ajkába harapva dőlt neki az ajtófélfának a fiúöltözőben. Egy ezüstös ruhát viselt, melynek felső része mintha vért lett volna /erősen dekoltált/ - az alja combközépig érő szoknyában végződött. Ugyanilyen anyagból volt a csizmája s az alkarvédője - a szárnyas sisak nemkülönben. S mintha az egész falevelekből állt volna...
-Mi ez? Hermész-Artemisz-keverék? - Einaz még alsógatyában ült a széken, az asztalon álló bögréjében a kávéját kavargatva.
-Barom! Valkűr vagyok!
-Hjaaa...
-Nagyon jól áll, Kugirna. Kiemeli az alakod és a szemedet. - bólintott Ketakiu.
-Én viszont menten rosszul leszek. - Nogfiso iszonyat dühösen lépett be - de ezúttal dühe és jelenléte ritka alkalomból derűt váltott ki: majd megpukkadtak mind a négyen a röhögéstől. Még Horis is, akit mosolyogni is ritkán láttak. Nogfiso ugyanis angyalruhát kapott, szárnyakkal. Arany fűző; hosszú és bő, fehér, fátyolos anyagú ruhaujj, amin arany minták kavarogtak; ugyanebből a hosszú szoknya. A szárnyai műremekek voltak, kitárhatóak és összecsukhatóak, s megszólalásig igazinak tűnők - így összecsukva majd a térdéig értek. /Komoly súlya is volt.../
Aki véletlen is abbahagyta a röhögést, elég volt egy pillantást vetnie újra rá, folytatta. Nogfisot majd szétvetette emiatt az ideg, de nem szólt rájuk, mert tudta, hogy felesleges. Mikor nagy nehezen abbahagyták, viszont megadta a kegyelemdöfést:
-A glóriámat utólag szerkesztik majd a képre.
A csapat újabb negyedórára használhatatlanná vált.
-Te ne röhögj, te tökjó ruhát kaptál!!! - üvöltött Kugirnára. - Szerintem elcserélték a terveket!
-És milyen jól tették... - csak ennyit tudott mondani, de lassan szemét törölgetve elcsendesett kaján öröme és a fiúkhoz fordult.
-Ti mit kaptatok?
-Én majd akkor mutatom meg, ha visszatértem a sminkestől. - kacsintott Ukitake. -Nekem nagyon tetszik.
Ahogy kilépett az öltözőből, Horis egyik szemöldökét felvonva utánabökött az ökölbe szorított kezének hüvelykujjával.
-Eeee... sminkes. Talán aggódnom kellene?
-Nem hiszem, ha tetszik neki.
-Te mit kaptál, Főnök?
-Röhögni fogtok, a mi kis frontemberünkből hadistent csináltak. - a vigyor Eizan arcán már a "kiveri a biztosítékot"- kategóriát ütötte meg. Horis sóhajtott - neki talán annyira találták el a jelmezét, mint Nogfisoét. Vállfán előhozta.
Fekete bőrmellény, gazdagon terítve ezüst hímzésekkel. Széles, sötét bőröv díszes csattal. Fekete bőrnadrág. És vörös ékköves alkarvédők, ahol a foglalatok szintén ezüstök voltak.
-Főnök, ehhez...
-Mentem!
-De Főnök!
-Horis!
Kár volt utánakiáltani. Nogfiso kaján vigyorban nézte végig az öltözéket újra. Nem, ebben nem fog mutatni egy tizenöt éves gyerek.
-Einaz?
-Hm? Ja. Az enyém az övé mögött van.
Kugirna nevetve vette ki. Drapp, ujjatlan mellény, aminek a széleit direkt megtépték kissé; világosbarna bőrnadrág - keresztpánt-szerű díszítéssel, széles öv; alkarvédők.
-ÖÖÖ. Te ezzel mi leszel?
-Megveszekedett félisten... - döglesztően gonosz mosollyal nézett ki a bögréje felett. -Tudjátok, csak a szokásos.
-Ezzel szédítsd a rajongókat.
-Imádom a fantasyrock-műfajt.
-Megyek, megölöm Aonnát - fújt egyet Nogfiso. - Majd hívjatok, ha Horisék is átöltöztek.
De legközelebb már csak a fényképezkedésen találkoztak. Ekkor jött az igazi döbbenet jelmezi szempontból... Ketakiu és utólag Horas is azért mentek sminkeshez, mert körszakállat kaptak. Einaz dühödten öklözte a falat, hogy ő nem kapott, Kugirna pedig majdnem megfullasztotta a kézzel-lábbal ellenkező Horist a keblei közt elragadtottságában. Ketakiu egyfajta prófétikus, sötétzöld ruhát kapott, egyszerű hímzéssel a szélén. De olyan tiszta erőt sugárzott az, hogy jól érezte magát a bőrében, hogy semmivel nem maradt el a többiek mögött. Horis szakállal jóval felnőttebbnek nézett ki,/ Einaz jó ideig piszkálta, hogy mintha a fényképezkedésre még a mellszőrzete is erősebb lett volna/ és mind a szakállába, mind a hajába fekete tincseket tettek. Igen, így már egészen hiteles volt.
Vörös függyöny, egy koponyákkal kirakott trón - ez volt a díszlet. Ahogy átöltöztek, még hallották a képszerkesztőket:
"Igen, és az aljára jön a 'Gods of Death' - logója..."