Csillagászattörténet...

Szerda délutánonként 3/4 4-re elindulok a Kísérleti fizika intézet felé... nem kóbor mazochizmusból, hanem mert tényleg odajárok előadásra. Mindig is tudtam csodálni azokat az embereket, akik természettudományokba vagy informátikába temetkeznek s lassanként már saját nyelven beszélnek, vagy egy számsoron felizgulnak, mert hű, az a proci, az igen... Valószínűleg azért, mert ez mindig is magas volt nekem? Nem tudom. Abby is pont ezért a kedvencem az NCIS-ből, /a stílusán kívül XD/ hogy képes úgy hadoválni, hogy nem értem. Menő. Na, lényeg a lényeg, én is meg akarok tanulni süket dumákat sütögetni - most is tudok, de vajmi kevés tudomány van még mögötte - úgyhogy igenis feliratkoztam csillagászattörténet-kurzusra.
Ez eddig szép és jó. De amikor kint hétágra süt a nap és másra sem vágyok, minthogy Szörszörénynek vetve a hátam rajzolgassak az vadiúj, szuper, 24 darabos színesceruza-készlettemmel... ahhoz képest be kell vonulni a Fizika előadóba, a levegőtlen terembe, ahol az összes ablaknál elhúzták a sötétítőt, mert a tanár projectorozik. Ez azt is jelenti, hogy a villanyokat is lekapcsoljuk, két égő marad csak és a projector fénye. A problémák ott kezdődnek, hogy az utóbbi az erősebb. Tíz perc után már fáj a szemem a homálytól, hiszen én még régimódin jegyzetelek a füzetemben. A két alkalommal ezelőtt mellettem ülő srác tudott valamit; végigaludta az órát, diaváltáskor nézett csak fel és lefényképezte telefonnal. Ez is egy technika.
Újabb tíz perc után a fejem fáj a két égő gyenge fényjátékától a fehér lapomon, el is döntöm, hogyha a névsort aláírom, megpattanok az előadás további részéről. /Plusz rendkívül aranyosan tudok káromkodni, miután az altató félhomály után felcsapja a nagyvillányt, mert rajzol a táblára, két perc után meg vissza./
Viszont legalább a tananyag és az előadás maga érdekes. Ma például megtudtam, hogy a jelen nullértékű halmaz. De tudok most már egyes dolgokat is kiszámítani - pl. egyes csillagok vagy a Hold távolságát a Földtől, vagy elmondás alapján, de nem szerencsétlenkednék különösebben egy kvadránssal vagy egy Jákob-pálcával sem... Vagy tudtátok, hogy a horizontális refrakció miatt mennek le később az égitestek az égboltról, mint illene nekik? Ilyen jó kis dolgokat tanulunk - soha a büdös életben nem lesz rá szükségem-kategória, de ilyet is tudok. Vagy hogy a ma látható Rák-köd 1054 előtt még összeálló csillag volt... pontosabban azt jóval megelőzőleg, de nem süketelek tovább; csak lássátok, hogy én is képes vagyok rá. XD Mit Samantha Carter?
Jah, persze a fogadkozás ellenére végigülöm az órát, mert a névsor eltévedt még az első sorban. Igen, az egyetemista logika: kapok egy papírt, ráírom a nevem, továbbadom; de egy-két értelmiséginek ez már bonyolult számításokat igénylő feladatsor. JÁJ.
És mikor kijövök - negyed hat - a nap már jóval gyengébben süt s már véletlenül sem a Dóm lépcsőjére. Még a szél is fúj. Úgyhogy ráérősen hazafelé indultam meg, elmorfondírozva rajta, hogy a tiszta titán négy mikronyira az eseményhorizonttól a féregjáratnál ugyanolyan hatásos lenne-e, mert hiszen akkor a légrés...
Remélem, nem üldöztelek el végleg, Olvasóm! XD Több ilyen tudálékos dumát a közeljövőben nem eresztek el, ígérem! Akkor visszanézel? Nem, nem teszek ki figyelmeztető jelzést; veszélyességi pótlék sem jár... na, most meg aztán pláne? Tudom, hogy vonzom a gondolataid, mazochizmusból is visszatérsz majd. :D Akkor a legközelebbi viszontlátásra!