Ha elkap a nosztalgia...

Van egy házi dogám, amit még májusban le kell adnom - a római színjátszás a témája, és öt oldalnak kell lennie. Na, pont ezt csinálom. XD
Valahogy elkapott a nosztalgia, ezért visszakerestem egy CD-t még a nagy gép formázása előtti időszakból - két éve volt nagyjából? Nem tudom már pontosan. Az akkori dokumentumaim vannak rajta - az a mérhetetlen sok hülyeség, amit akkoriban összegyűjtöttem/ csináltam.
Fényképek garmadája... sok volt osztálytársam nagyon hiányzik, hiába kívántuk egymást sokszor a pokolba. Fizika-óra előtt, amiket hülyültünk, vagy a takarodóbeli fejetlen lovas receptje vagy a "Nagymami" - és akkor ott van még a Törpi-dance és társai. "Olga, szóval nézed Kovácsnét....." Olga, nézz ide és majd villan a vaku..." "Nincs is vakum -" KUSS!" Vagy visszanézve a Csengeri-himnusz is... de sok beteg ember - jap, én is közéjük tartozom...
Megnézegettem a filmeket is. Csináltunk horror-filmet is a kollégiumban (SusOlgaProduc), melynek főgonosza (mert hát mi más:D) a sárga nyúl volt, ami az Aquától énekelte a Barbie-girlt... Néhány kép a párnacsatákról, melynek utolsó dobása persze az én kezemből röpült s sikerrel eltaláltam vele a Vörös Királynőt, aki épp az ügyeletes "altató" volt (-na mit gondolsz, mért volt az utolsó? XD)
A "nyóckó csopfog" is felcsendült hallgatag kis szobámban, ahol bármit ki tudtunk magyarázni - hogy a fű kék, a rövidgatya elszakadt térdben és hogy az egyenes folyosókon képesek vagyunk eltévedni - még az is beugrik, hogy micsoda trükkökkel állítottuk át az órát, hogy hamarabb lemehessünk kajálni.
Újra megborzongtam a biológiaórákon sunyiba készült képek láttán, a hírneves magyartanárnőnkről készült paparazzikon még most is jókat vigyorgok... "Pardon!" Látom azt a szörnyű botrányos - akarom mondani, bárányos - sárga-zöld pizsamát, az énekórai fanatista fényképezőgép kattogását is hallottam. A tabló-báli ruhám örök legenda marad számomra - mindenkinek gyenge, csillogó selyem volt a fűzője, puha és vékony - na, az enyém egy harcoskirálylányhoz illően brutális vértezet volt: egyszerűen imádtam! Még most is félholtra röhögöm magam drága angoltanárnőm ígéretén, hogyha most ezt "veszem", ő kinyír... persze ezt mind olyan komolysággal mondta, mint mackósajtban a brummogás. Felrémlik, ahogy az órai feladat az volt, hogy írjuk körbe azt, hogy valaki szuperaktív - rámkerült a sor, rávágtam, hogy "Cheeseworm!" - s miután leesett neki, "agyba-főbe" püffölt a könyvével nevetve, míg a többiek úgy néztek ránk, mint az elmeháborodottakra.
Vörös Királynőben az egyik, amit imádtam, hogy ő nem felöltözve, kisminkelve járt végig reggelente ébreszteni, hanem laposakat pislogva, hosszú, zöld alvóspólójában, sokszor mezítláb... s a folyosó közepén megállva egyszer tanúja voltam, ahogy elkezdett sikongatni: "Kinyílt a szemem, kinyílt a szemem!!!" Egyszer egy életem-egy halálom (s főleg ez utóbbi) elhatároztam, hogy megörökítek egy ilyen pillanatot - de annyira nem volt reggel, hogy ezt ne vegye észre, hogy rászegezett "kemerás mobillal" állok a mosdó ajtajában... Ez főleg azért lehetett gyanús, mert engem az ágy félig hétig ki nem dobott....XD A kép mindenesetre megmaradt, emlékeztetve erre a reggelre is.
Ott a "Lehugyoz a fa" című produkció is, amitől most is melléestem a széknek - Olin barátném a Windows Movie Makernek istennője, nagyon jó filmeket készített kolis életünkről - én szerettem volna egyszer-kétszer babérjaira törni, de egyrészt iszonyat előnnyel indult, másrészt a gépem úgy döntött, hogy "szinten tart" - a Movie Maker használatakor állandóan lefagy még most is. Ezt tehát eszembe se volt megbolygatni - fényképkiállításkor viszont sokszor elhangzott a nevem a rajz kapcsán - Ó, az a rengeteg fanatizmus!!! XD Van, amelyik a "Soha a büdös életben nem kellett volna ezt megrajzolni (megírni!) !!" - kategóriába tartozik, de eltettem, egyszer majd talán nevethetek rajta egy jót.
Külön mappa létezik arról, hogy "Vörös Királynőtől összekalózkodott". Programhétvégék, szavalóversenyek, ablakfestés, grafológia... könnyekkel és röhögőgörcsökkel átitatott délutánt tartottam magamnak - igen, mikor mindig hisztiztem grafológia órák alkalmával, hogy elég erős vagyok én feltenni a diavetítőt a szekrény tetejére s szabályszerű csatákat vívtam Jenei tanár úrral/ Vörös Királynővel emiatt, míg hátam mögött ezen a Mennyország Darabkájának Hordozója szívből nevetett. Vagy aki iszonyatosan hiányzik, Túri tanár úr - találkozásaink úgy kezdődtek, hogy ezredesnek szólítva engem jelentést tett. XD Olyan nagyszerűeket baromkodtunk ketten - mikor programhétvégén velünk jött, mindig nekem adta át a napi müzliszeletét, mert neki nem volt zsebe, (és szüksége volt rá, enyhe cukorbetegsége miatt) - ezzel úgyszólván magához kötött, ami én nem bántam, mert kivételes társaság volt - s ha este előkerültem félénken, hogy ez nálam maradt, "természetesen" megetette velem...:P
És Csirke tanár úr! (Don't laugh, it's his real name!!) Görögországban a Dionüsszosz-színháznál javasolta, hogy fussunk versenyt a legtetején az építménynek, faltól-falig - egy egész csoport figyelte végig ámokfutásunk, egyszerűen megrémülve azon, hogy mivel húzhattam fel ennyire az egyébként nagyon is higgadt és nyugodt tanár urat, hogy így megkerget??? S Horvátországban jártunkban reggelente mindig elmentünk úszni a jéghideg tengerbe - egy vacsora után szöktünk ki Olgival a hotelből, hogy megnézhessem kicsit közelebbről a hullámokat. A tanári kar persze ekkor ért ki, s szívbajosan hördültek fel, hogy hogy merészelek én engedély nélkül.... Arra a felszólításra, hogy csináljon velem valamit, Csirke tanár úr mosolyogva leguggolt hozzám s megkérdezte, milyen a víz....XD
Írhatnám reggelig - de igazából csak annak poén, aki ott volt, vagy ismeri a szereplőket. Nem fárasztalak tovább, Kedves Olvasóm - köszönöm, hogy részt vettél öt év igen zanzásított sprintjében. Kár, hogy már múlt.... vége. Ha őriző tekintet érzek a hátamon, azt már csak képzelem. Pedig ez volt az egyik legnagyobb ajándék.
Köszönöm látogatásod - mihamarabbi visszatérésed!
Illetve.... paparazziról jut eszembe (mivel képet nem tehetek ki személyiségi jogok megsértése nélkül:P):
http://www.youtube.com/watch?v=tZXAjq8MYe4&feature=related

2 megjegyzés:

Amaru-chan írta...

Ezek az igazán jó pillanatok a gimis években. És a koli egy olyan élmény, amit sosem fogok elfelejteni. Persze, nem mindig jó, de ezért a csokornyi nevetésért megéri az egész kínlódás. Remek kis banda voltatok, és nagyon missz júúúú! XD

olin írta...

Ebbe már régebben beleolvastam, de most megint, s egy-két könnyet is elmorzsoltam, bevallom... Na de a vid úgy megnevettetett, hogy még. Zseniális. :D