A feminista dög hozzászól

Ma vizsga után elszaladtam a bank felé utalni (van egy új tatyóóóm! XD), de a vizsgakezdetre vittem magammal egy mangát idegességűzőnek meg figyelemelterelőnek. Ahogy a bank felé bandukoltam, bele-beleolvasgattam - végül úgy döntöttem, hogy annyira azért ráérek, hogy leüljek pöppet olvasni. Szegeden a Kárász utca a szép nagy sétálóutca és "igényes padok" vannak ott... levágtam magam s olvasni kezdtem.
Egyszercsak megjelent egy alak - az a tipikus lezüllött vén kecske, borostával, bő pólóban és mosatlan farmerben, akihez max. két ólomgolyónyi köze lehet egy normális lánynak.
-Szia! - vigyorgott rám. Villant a szemem, de udvariasnak mindenkivel udvarias vagyok: Szia.
-Van pénzed?
Gyűlölöm ezt a kérdést. Természetesen rávágtam, hogy nem...
-És kérsz?
-NEM!-vicsorogtam rá. Sajna nem hatott rá, mert lehajolt velem szemmagasságba (viszed innen azt a bagószagú pofád!), és úgy szuggerált.
-Kapsz egy ötszázast, ha megfoghatom a melledet.
Nem hiába nézek azért mindennap Xenát.... XD. Minden indulat nélkül, szinte mosolyogva válaszoltam:
-Kapsz egy jobbhorgot, ha nem tűnsz el azonnal.
Erre egy-két pillanatra ledermedt, majd odatartotta az arcát: Üssél!
Nagy volt a kísértés (bár utólag belegondolva belerúgni kellett volna kettőt) - de inkább józanul felálltam és megmondtam neki, hogy nem fogom bántani az utcán, amíg okot nem ad rá. De ha ad, akkor én sittre kerülök, ő meg kórházba. És "elnézést kérve" el is köszöntem és eliramodtam egy zsúfoltabb fagyizó irányába, hogy ne követhessen. Nem néztem vissza.

Ennyit a nők megbecsüléséről. Mondhatnátok, hogy minek öltözök olyan feltűnően: de ma tipikusan a zártabb fekete póló-farmer összeállításban nyomultam, tehát nem adtam erre okot.

Egy feminista dög vagyok: de ha belegondoltok, annyira nem ész nélküli a hadakozásom. Mert már kicsiként úgy indul a fiúknál: "Mit sírsz? Mi vagy te, kislány?" "Olyan gyenge vagy, mint egy lány!" Olyat hallottatok már, hogy kislányt korholnak amiatt, mert "kisfiús" valami okból kifolyólag? A lányok maradjanak a konyhában meg a gyereknevelés mellett, mert nem értenek máshoz. Történelmileg is felemlegethetném, hogy nem voltak jogaik a nőknek, hogy adták-vették (ez egyes országokban még ma is "divat") őket, hogy a férjeknek előjoga volt a megcsalás, de ha a feleség ilyen bűnbe esett, legkevesebb a megkövezés járt érte. És természetesen Kleopátra okozta Antoniusnak, Róma jeles férfiújának halálát, és Ildikó ölte meg Attilát, a hunok királyát. Hogy még a Biblia is az ördög cimborájának tünteti fel a nőket: Éva miatt űzettünk ki a Paradicsomból! Delila vágta le Sámson haját! Salome kérte Keresztelő Szent János fejét! De már az ősi vallásokban is szeszélyeseknek, hiúnak, néhol egyenesen butának állítják be a nőket, az ármánykodásaikról már nem is beszélve...
Férfiháremről hallottatok már? Kötve hiszem. És olyanról, hogy egy férfit itattatak le egy szórakozóhelyen és utána kihasználták? Nem, nem jellemző. A nők még munkát is nehezebben kapnak, hiszen rögtön azzal a kérdéssel jönnek, hogy tervez-e esetleg az elkövetkezőkben gyermekáldást? Oppáré, igen, akkor hagyjuk a fenébe az egészet.
Ne gondoljátok, hogy az a fajta nő vagyok, aki végignéz egy férfin, fanyalogva bejelenti, hogy "tenyészállat" és továbblép - eddig azért nem jutottam. De amíg a férfi csak életet elvenni tud, addig a nő adni és elvenni is; sokkal teljesebb. Tisztelni kellene, mert sokszor a munka mellett ő takarít, főz és többnyire a gyereknevelés is az ő feladata. Tisztelni kellene, mert az oly felmagasztalt férfinemet is ő indítja útjára, ő vigyáz rá s védi minden leheletével, míg védtelen. Ő teremt otthont, tartja össze a családot. Kommunikációs rendszerünk és érzelmi palettánk többnyire sokkal színesebb, mint a férfiaké; pont azért, mert a mi feladatunk az "utódok" nevelése. Erősebb az immunrendszerünk és sokkal jobban bírjuk a fájdalmat. És pont, mert sírni tudunk, tovább is élünk, mert képesek vagyunk kiadni a feszültséget. És mindemellett mi vagyunk azok, akik szépítőszerekkel, ékszerekkel, különféle kínzásokon való részvételekkel (kozmetikus, fitneszterem és eccetera) még tetszeni is próbálunk a férfiaknak. Mit akarnak még egy kis tiszteletért cserébe? Hogy például ne szólítsanak le minket az utcán? Mintha csak szórakozási lehetőséget jelentenénk.
Nagy általánosságokban fogalmaztam - elismerem a férfiakat is. Igen, nekik is megvan a szerepkörük: a család védelme, a hadviselés (ez ellen hiába küzdök sajnos), a komolyabb fizikai erőt igénylő feladatok, a gyerekek életre való tanítása - igen, mert az anya nevel, de útjára jobb esetben az apa engedi a gyerekeket. Tulajdonképpen "összedolgozásra" vagyunk utalva: de nem hiearchiában.
Ha van időd, kíváncsi vagyok a véleményekre... de örülök, hogy ezt megoszthattam veled; mihamarabbi visszatérted kívánom!