Conklúzió és Boldog Szülinapot, Taichouuu~! :D

Feleselek a másvilággal!

Sötét még az ég, nappalt adtak a lámpafények. Az ónoseső áldást mond a hajamra, a jégdarabok apró gyémántokként megülnek rajta - a csizmám koppan, a bőrkabát hűvös melegéből légpamacsokakkal játszom az arcom előtt. Nem tudtam aludni, zsibbadt minden tagom, s csendben majszolta lelki békém a düh.

Nem mondhatom, hogy unalmas lenne mostanában az életem, bár azt sem, hogy igazán kedvemre való. Néha fenn, néha lenn, nem panaszkodom. Pláne, hogy saját lustaságom az egyik gátló abban, hogy végre úgy éljek, ahogy szeretnék.

Kinéztem a karácsonyi faluba. Soha nem láttam még csoki-"vízesést", tele vagyunk fonott kosarakkal, erdélyi sütödékkel, könyvekkel, ékszerekkel... a kis szalmalabirintus körül mintha melegebb lenne egy kicsit, az óriási adventi koszorún aranyozott tobozok. Megálltam Szörszörény előtt - jó ideje már nem engedi, hogy leüljek mellé - s megsimogattam az orrát. Csend és béke.

Tanulom a harcos létet.

Tizennyolcadikra Tatiosz tanításait kaptam. A szeretet útja. Szép ösvény, hiába keskeny. Nem nekem való. Becsülöm a tanítását, de harcos vagyok. És ehhez méltóan szeretnék viselkedni.

Elvetem mindazt, mit eddig elvetettem és még többet. Újult erővel lépek tovább. Lépteim figyeljétek, ahogy én vigyázom a tietek.

Neveromance

Eszembe jutottál a héten. Sokszor. Csak már nem tudtam mit kezdeni az érzéssel. Régen se tudtam. Mi volt ez? Tagadlak téged is, az érzést is. Tudod, régen benne volt a zeneválogatásomban a Tankcsapdától a Szextárgy. Hinnéd vagy sem, mindig rád gondoltam, ha hallgattam. És szégyelltem.

Mindig azt mondtam, hogy nem vártál meg.

Fájt, ha láttalak. S látni akartalak.

Szerettem volna, ha látod, milyen okos vagyok. Hogy milyen csinos tudok lenni, hogy szépen táncolok. Hogy tudok rajzolni, hogy mennyire szeretem a gyerekeket. Hogy mennyire szeretlek.

Már nem láttalak, csak párhetente. Összezavart és fájt. És még mindig tagadtam. Csak azért is, mert nem lesz belőle soha semmi. Utána annyit sem találkoztunk.

Eszembe jutottál a héten. Azt hittem pedig, hogy eltűntél. Mi hozott vissza...?

Utolsó vallomásom ez neked. S ezt sem olvasod majd el soha.

Gauntlet

Tratatam. Tratatam. Tratatam. Silenció. Fenébe a színpadiassággal. Mit szépítsek? Bámuljam elbűvölve a kezem, ahogy végigcsorog rajta? Arcon csaplak: lásd, vér! Kié? Már mindegy. Veszítenem nincs mit.

Botránkozz rajtam, utálj. Vesszőfutás indul, végigmegyek és túl fogom élni. Vászontunika. Ez fog elszakadni rajtam. Fehér bőr. Ez lesz saras, mocskos, kék-zöld-barna és véres. Puha ajak - fel fog repedni. Villanó szemek - kiemeli őket egy monokli. Vörös-fekete haj. Csimbókokban lóg majd a kosztól. Vékony boka. Könnyen el lehet törni, figyeld csak meg.

És akkor leszek a legbüszkébb. Fényeskedjék a sötétség, végighasít tudatomon, belém költözik, szívemben él. Hazatalál.

Mikrofon vörös harisnyakötővel

Az írás, mint tánc, nem szabad rajta gondolkodni, csak figyelj valakire, aki hajlandó diktálni neked a túloldalról, hogy végigsimítsa derekad, maga felé fordítson hirtelen és szemei jegeskék-smaragdzöld hullámaiban eltűnj, hogy amikor a habok fölé emelkedsz újra, kimászva a papíron találd magad, a zene a tinta, táncold szét rajta a lelked, undorító foltot hagyva - tussal keretezett női szemek villanása, pimasz szemöldökhúzogatása, erős karok dobnak tova, a lángok nyeldeklése és éhezése követi karom intését - ujjaimból vér csapódik ki, utánanézek, hajam az arcomba vágódik, talán ideje felnőni és elkészíteni a kelléktárat egy életre; tanítsatok meg várni, húzzam feljebb a harisnyát, tanítsatok meg szeretni, igazítsam meg a kalapom, tanítsatok zenélni, én pedig széttáncolom nektek a papírt: lehetőségeket akarok, csillogó flittereket, színpadot fényekkel, hogy fekete csipke vonjon be, csavarja be vádlim; szétlőnném a hiúság szobrait, ha nem magam lennék az egyik - keblem megvonaglik, leejtem a tollat, hát majd táncolni tanítlak titeket, csak tanítsatok meg zenélni!

Bűnbarlang

Pörög, hullámzik a szoknya, rajta apró, koponya alakú csengők hívják, görgetik sírok porát. Sötét, kihívó tekintet, feketére festett szemhéjak a tus árnyékában, véres ajkak, láncok, csapzott haj. Túlfűtött a hangulat, a hely, a fáklyák füstje könnyre késztetné a szemeket, ha azok nem száradtak volna már ki az abszint párájától.  A bőrfűző rátapadt a derekamra, hajamat hátradobtam. Egy vendég végigsimította a combom.

"Elcsúszott a harisnyád..."

Vicsorogva-mosolyogva emeltem fel a szoknyám és tettem fel a magassarkús lábam a székére. 

"Igazítsd meg."

Remegett a keze, folyton a szemem figyelte. Szóval első alkalmak egyikével van itt. Ma este akkor rá fogok szállni. 

"Köszönöm." - mikor befejezte és szinte bocsánatkérően mosolyogva pislogott fel rám, lehajoltam hozzá, hogy a dekoltázsomba beláthasson és ráleheltem a szájára. Enyhén elvörösödött, bár láthatóan élvezte a showt. Tejfeles-szájú.

"Kezdeni kellene lassan."

"Átöltözöm." 

A lányka már hátul várt. Tény, hogy én játszottam a mistresst, de a sápadt irigység elfogott, ha rápillantottam. Hosszú, fekete haj, dús keblek, telt ajkak. Épp a láncolt karpereceket csatolta fel magára, mikor megpillantott, rámnevetett és már hozta is a díszes övem. Bizarr belegondolni valahol, hogy nemsokára rettegő tekintettel fog felnézni rám, ahogy átöleli a vádlim. Fél éve még a fűzőket sem tudta viselni pirulás nélkül, most meg szinte semmi ruhában állt előttem. Levettem a fűzőt, a felsőm pántjait hozzácsatoltam az övhöz. A szoknya plusz részeit levettem a csípőmről. 

"Nem akarod esetleg a melltartós részt átcserélni? Ebben nem látszik szépen a tetoválásod."

"Nem, most már jó lesz ez. Nehéz a vendéghaj kicsit..."

"Megigazítom."

A felkarig érő kesztyűimet húztam már, mikor jöttek értünk, készen álltunk.

A színpad mögött már ott álltak a többiek - a ruhájuk ugyanaz volt, mint az enyém, de ők nem viseltek ékszert, csak a koponyás-csengős kendőt a derekukon, épp a gyertyákat osztották szét egymás közt. Mellettünk már előre készítve ott állt az üst, a koponyák, a kupák... 

Csendben vártunk. A lányaim már fenn voltak a színpadon. A zene mintha a szeretőjük lett volna, a gerincük néha íjba feszült, elegánsan köröztek a fejükkel, hajukat hátracsapták, egy macska nem tud ilyen puhán és kecsesen mozogni. Párokba állva simították egymást, lassan levették egymásról a kesztyűket, a melltartók pántsáljáit, hogy fűzők legyenek - végül megbontották az övet, lassan pördültek ki belőle, mígnem a színpad két szélén álltak, takarva a színpadot a kifeszített kendőkkel - belesétálva kirajzolódott a sziluettem, majd az egészet egy kézzel elkapva magam felé rántottam őket - két lány a derekam ölelte át térdelve, hat a combom és vádlim ölelte, nyalta és nézett ki provokatívan a fényeken túlra - a műsor elkezdődött...

Pure-pure-puredo...

'Tudtam róla, hogy szabadkőműves. Egyszerűen... a hangjából éreztem, a titok ott bujkált a mosolya sarkában, ahogy róluk tartott előadást. Csodáltam érte - nagyon szép lány is volt. Nem az a playboycica, és nem hordott tonnányi ékszert sem. Fekete haj, nagy, finoman kihúzott melegbarna szemek. Törékeny alkat, mégis komoly kiállású. De hiába tiszteltem, a kíváncsiságom nagyobb úr volt.

Már csak arra emlékszem, hogy megy be néhány nővel egy nagy, tornyos épületbe. Nem ismerem jól a várost, de benn a belvárosban, mindenki szeme előtt... és már az előcsarnokban felvették fekete talárjaikat. Más jelvény nem is volt náluk, csak a nyakukban viseltek egy-egy babatenyérnyi nagyságú jegesen kék kristályszívet. A folyosó végén balra fordultak - én ellógtam a portás pultja alatt és követtem őket...

A terem tele volt katedrákkal, lépcsőkkel - egyik alá lapultam és vártam. Mire egész lett, már többszázan voltak benn és bezáródtak az ajtók. Most már menekültem volna inkább - pipa lehet egy páholy, ha illetéktelen is benn van - de még lélegezni is csak lassan mertem.

Egyfajta közös imádság után azonban felkiáltott az egyik lány, akivel bejöttünk - észrevett. Majdhogynem sírtam zavaromban, mikor hárman-négyen elővezettek - a páholy mestere egy komoly, szakállas öregúr volt és már épp nyitotta a száját én pedig készültem összeesni...

Ő rohant előre. Elnézést kért, hogy nem jelentett be előre, és hogy azért hozott el, mert érdemesnek talált. Szörnyű szócsatába elegyedett a mesterrel, de egyikőjük sem engedett - hirtelen levette a nyakláncot, s ahogy ültem a földön, átcsúsztatta a fejemen s megigazította a dekoltázsomon - a gyülekezet egy emberként hördült fel, de ő nyugodtan felállított, felvette a táskám és visszaült a helyére, maga mellé vonva. Valami témát vetett fel, amiről megkérdezett engem is - félénk hangon pár szót szóltam, mire mindenki hümmögni kezdett. A mester - még így megtépázott tekintéllyel is - azt ígérte, elgondolkodik majd rajta.

Az ülés végén hozzá lépett. Óva intette még egy ilyen gondolatlan lépéstől, majd egy másik kristályszívet adott át neki egy piros dobozban, különféle szalagokkal átkötve...'

Még a nyár elején álmodtam ezt arról a tanárnőmről, aki még maga is PHD-s, és a szabadkőművességről tartott nekem szemináriumot - nemrég összefutottam vele a folyosón és újra felrémlett. Szavakra-mondatokra már alig emlékszem, mégis mintha tényleg megtörtént volna. Szinte érzem a kristályszív súlyát a nyakamban.

Haláli dallamok 2.

/Zene: link/

Az ütem végigrándult a deszkákon a talpai alatt. A hajzuhatag újra és újra előrelendült, a térde megfeszült s ellazult taktusonként, majd épphogy le nem kaszálva a mikrofonállványt a gitárnyakkal, felcsendült hangja - a kép elmosódott, s bár kötelességből is vadította gitárja húrjait, mintha minden tagja külön életet élt volna, megvonaglott keble-karja-törzse, a szemeinek kihívó fénye pedig erősebb volt a reflektorokénál...
"Keep me happy, without line,
Keep me sweet and satisfied..."

Hangja megőrjítette szinte a csarnokot, a refrénre mögé csatlakozott Nogfisonak szinte túl kellett kiáltania a közönséget - Kugirna őt már nem is hallotta, de nem is sok minden mást - saját gitárját, még talán egy-két pillanatig figyelte a szeme sarkából Horist - aki pedig mindent elkövetett, hogy megőrjítse a gitárját.
Annyira... könnyű volt. Mintha dallammá vált volna a teste. Mintha egy torokból szólna az ének, bár százak üvöltik. Mintha... 
Zárószám volt már, kétszeri visszatapsolás után. A színpad utolsót robbant a szélein, Nogfiso levágott egy mesébe illő dobszólót, majd az utolsó ütésénél mintha maga a dob robbant volna - míg a közönség a különleges effektekkel volt elfoglalva, Einazék a hirtelen fényektől félig megvakulva már rohantak Kugirna és Horis felé. A frontember már térdelve tartotta karjában az ájult énekesnőt s orvosért ordított. Türelmetlenségében lefejtette a lányról a gitárt s karjában tartva megindult az öltöző felé.
-Nogfiso! Gyorsan! Orvost!
Ketakiu ért oda gyorsabban hozzájuk, megfogta Horis kezeit s így széket formálván Kugirna a vállukon feküdt, így érték el az öltözőt s tették le egy díványra - a nyomukban rohant be Einaz és Nogfiso az orvossal.

Hüüüülye japók XD 1.

Van ez a szörnyűséges - tömegoszlatásra majdnem olyan alkalmas, mint a Balázs Pali - de vokaloid-imádók közt klasszikus szám, Hatsune Miku: The World is Mine c. dala. Valaha Olin blogján hallgattam meg először, aztán megszerettem... ^^" De soha álmomban sem gondoltam volna, hogy Hatsune Miku LIVE koncertet is tart! Ja, kérem, Japán... Óriási! :D

"Gyerekekkel a napok hosszúak, de az évek rövidek." /John Leguizamo/

Kicsiként szent vasárnap délutáni elfoglaltságom volt - szerintem mint minden hasonló korúnak - a Disney-összeállítás megnézése. Akkoriban még egyke gyerkőc levágta magát törökülésben a tévé elé, Apukája megsimizte rövid, kicsit fiúsra nyírt barna haját és mosolygott - a gyerek már sehol nem volt, mert elmerült egy másik világban. Ma is több helyen élek - de visszapottyani ide... azt hiszem, szemben ül velem egy kisgyerek és mosolyogva csodálkozom rá: Te én voltam? :)

Csodálatos élmény. Pedig csak egy videó.

Metal Lady :3

HÉÉÉÉÉLÓ FELEIM!!! :D

Megjösztem Gyömrőről. Tartottunk egy pofás "babazsúrt" Amaruval - pizza, tófürdő, este egy kis Yu Yu Hakusho - az ásítás meg tiltott dolog volt. Hozzáteszem, az szegte meg kettőnk közül többször, aki délben kelt. XD Még megismételjük! :3 Az esti fürdő tényleg nagyon jó volt. Nem igazán járok el, pedig nagyon szeretek úszni. Dörgött az ég, néha végigtáncolt egy villám - és érdekes módon csak ketten voltunk kinn. Hehe...

Úgyhogy végre kialudtam magam - majd miután rádöbbentünk, hogy Amaru nem hagyhat maga mögött ekkora kupit, egyedül megindultam vissza.

Délután meg sokadjára úgy döntöttem, hogy végülis nem készülök a HitsuMatsu versenyre, nincs kedvem rohanni egy rajzzal. Úgyhogy kinéztem inkább a szüleimmel a vásárra - Csángó Fesztivál van nálunk, sütik nyárson a borjút, kézműves vásárok és mindenféle agybomlasztóan finom illatú sütödék - ahogy kell, rendesen adva a folklórnak.

Voltak kinn kovácsok is. :3 Fegyverekkel, csatakeresztekkel, kelevézekkel, kardokkal, szablyákkal, vasrózsákkal - igen, eljött Fekete Hercegnő édenkertje - és ahogy ott téblámoltam, egyikőjük megdicsérte a felkardíszemet. Egyszerű bizsu-kígyó, de mivel jólesett, mosolyogtam és megköszöntem persze - ő pedig hívott kovácsolni. /"Élménykovácsolás 500-ért..../ De engem vendégül látott, hogy kikalapáljam a rózsalevelet, amibe belevéstük rovásírással a nevem. Tökre jólesett, talán nekem is van némi nőiességem, de Apa bezzeg tájékoztatott, hogy üzletpolitikai kérdés, hogy kicsit nyüzsögjenek körülöttük. Köffi, Apu... -.-"

Felültem egy "Breakdance" felirítú pörgős dologra, aminek a végeredménye az lett, hogy én vigyorogtam, mint a tejbetök, Apám feszülten járkált körbe, hogy hogy a fenébe kap el, ha kirepülök, Anya meg nem mert odanézni se már. XD

Imádom, ha történik valami végre! És akkor is kovács leszek! /Apa már nézegetett egy alapfelszerelést az este 70 rugóért. :3/ 

Mihamarabbi visszatérted!

Felelet az utolsó megjegyzésre

Útközben megnézésre és meghallgatásra
Bocs a pocsék minőségért, csak így találtam fenn, és még beágyazni sem engedte. >.<

Ehh, talán ideje egy normálisabb hangvételű bejegyzésnek is. Mostanában kissé elhagytam magam, túl sok szennyes halmozódott fel bensőm csöpp mosókonyhájában. Néha dúdoltam is magamban, hogy "Dzsiniii, bilibe lóg a kezed..." Nem könnyű egyedül, kevés az ember körülöttem - és sajna az jelenti nekem a boldogságot, ha van egy kis nyüzsi felém. Sokáig tartott, mire ezt felismertem, de megvan és dolgozom a megoldáson. 

Lonely Wolf lányaként vadászom én is ebben az óriási erdőben, de mögöttem senki nem áll és senki nem fog. De pár jóbarátra, pár társra akkor is igényt tart a farkas lánya, genetikailag kódolt ez.

Pocsék heteket tudok magam mögött, de ma kimostam, felsöpörtem a keserűségem kiadós maradékát is. Kész vagyok a harcra és csatára, a táncra, a nevetésre, a hülyülésre és az életnek értelmet adására.

Ugyanakkor - azt hiszem - a skizofréniám súlyosbodott: immáron hárman vagyok, Haineko elképzelhetőleg tényleg a részemmé vált. A büntetésből felvett név tényleg büntetés viszont, és elég kegyetlen. Mégha csak játéknak tűnik is.

Úgyhogy válaszolok, Amaru: most már jól vagyok.

Hamumacska születése

Holdfénybe mártottam az arcom s megmostam. Rátapadt már megannyi piszok, vér, könny - a szemem csipás béklyó fogta már össze, mint a kölyökmacskáét szokták. Ahogy a kistóba pillantottam, már láthattam most már önmagam. Apró békák ugrottak odébb, ahogy letérdeltem. A szembogaram... a pupillám egészen összehúzódott.

"de nem tudok tüzet-vizet rajzolni!!!!!!!!! "

"dehogynem

nem olyan nehéz az (neked....)

vízért nézegess kagaya képeket

vagy bride of the watergod

az még jobb

tűzért meg nézz a szemedbe "

Nézem. Valahol ott a parázs. S még mindig fáj a vállam.

Ráültem a sarkamra s halkan egy boszorkány-dalocskát kezdtem dúdolni. A kézfejemen csillogó pihék táncoltak, a hajnali szél sodorta hangom Földanya fülébe. Megelevenedett minden körülöttem. Felnyúltam, s letörtem egy csillag ágát - már elég hosszú a hajam, hogy beletűzhessem. A tó tükrében eligazgattam, a törölköző a csípőmre hullott. A bőr fehér tej, a járdánk immáron selymes füvű ösvény, a víz átöleli a kezem s ha felemelem, végigszalad a könyökömig - nyugodt s rohanó egyszerre - a cseppek folyékony gyémántként csurognak vissza. A sötét összefonódik a hold ezüstjével - líra csattant az égben, patadobogás jött a rózsabokor alól - elmartam egy rózsa összes szirmát s beleszórtam a tóba, pattogott és sistergett, énekeltem tovább, madárfütty volt rá a válasz - a vállam fájt - s fekete-ezüst szalag rátekeredett a csuklómra, a hajamba, oldalt vágva a kezem pattant, mint az ostor, nevetésemre átölelt, láncokká változott, ami a betonhoz kötött, véresre horzsolta az alkarom - de ráfújtam csak, s jégsárkány kúszott végig a láncokon, darabokra törve azt -  a vállam már nagyon fájt, előre estem s néztem a víztükröt - a hajamból beleesett a csillagdarab s elsüllyedt - ahogy a víz nyugodott, tüzet láttam, lobogót, a pupillám eltűnt, fekete tűzzel égett, majd fény. Felrepedt a bőröm a hátamon, véres-csutakos szörnyűségek nőttek ki belőle, ázottan lógtak mellettem, iszonyodva fordultam el tőlük. Láttam, hogy rózsaszínen sütettik a hasukat a felhők, láttam az ég zavarba jövését, ahogy pirul - átöleltem felső testem szégyellve magam, de ezeket a csonkokat melegíteni kezdték a napsugarak. Fehér tollak... Nem, nem engedem. Felálltam, a törölköző két csücskét tartva mellkasomnál, hátul mélyen leengedve s lépésenként foszlott hamuvá minden démonom, minden rémálmom, minden hallucinációm és illúzióm. A hamu...

Megálltam. Nem vagyok senki angyala, nem tudom vállalni azt a szerepet. Hamuvá foszlattam szárnyaim - a felkelő nap elkergette a líra hangját, az énekem, a lódobogást - álltam a lepusztult udvaron, a sittes betonon, csemperagasztós zsákok közt s mindaz, ami e vad képzelgésből maradt, egy marék hamu volt a kezemben.

Feldobtam. Sodorja a szél... borítsa be a világot.

Kreatív Blogger-díj

Nézzétek, mit kaptam Szikrától! ^ ^ Érdemtelen szerintem, de nagyon köszönöm, hogy rám is gondolt ezzel a kitüntetéssel.

A szabályok szerint hét dolgot kell írnom magamról.

1. Az ágyamon üldögél egy plüss zsiráf, sárga, rózsaszín foltokkal a hátán. Apától kaptam egy nőnapra, ugyanis vagy fegyvert vett volna - és elveszik a koliban - vagy ezt, mert annyira megtetszett a boltban. És zenél is... ő a kedvenc plüssöm.

2. Vagy színházi ember vagy harcművész/harcos szeretnék lenni. Ha felülemelkedek lustaságomon, talán mindkettő.

3. Mostanában cigizem. XD *

4. Simán fel lehet húzni, ha valaki a női létem gyengeségeire emlékeztet. Nesze neked feminizmus.

5. Ez idei nyár nagy álma egy acélbetétes bakancs vagy egy pár sai. De melyiket...? XD

6. Ha teljesülhetne egy kívánságom, sztepptáncolni szeretnék megtanulni...

7. Utálom magamról jártatni a szám. :)

Igazából nagyon sokan megkapták már ezt a díjat, akiket szeretek, úgyhogy Atomnyulnak adom tovább egyedül. Ettől függetlenül sokan megérdemelnék még, van, aki többször is. :)

Zene nélkül se maradjatok, ma este ez tetszik nagyon:

Legyetek jók, ha tudtok - mert a többi tényleg nem számít!

*Találtam egy boltot, ahol árulnak játékcigit. De igazinak néz ki...

Ha minden összeomlik

Tükörtől tükörig szaladok. Egyik eltörik, a másikban egy leszúrt istennőt látok, a harmadikban könnyes szemeket - és már a saját könnyeim függönyén túl nem látok sokat. Szaladok-felbukok-szaladok... belső világom végtelen síkján rohannék végig, csak egy helyet találjak, ahol pillanatra fellélegezhetek. Az a fény, amit mindig magamnál hordok és mindig adok belőle mindenkinek - most szökik szívem üvegéből, mintha elvesztette volna a dugóját. Vízbe ugrok - a hideg víz átölel, ha véletlen lenyelem, szúr belülről, tekintetem riadozva jár, a kezem biztosért kalimpál - csak hínárt talál, ami azonnal szétfoszlik, ha hozzáérek. Alulról fekete buborékok jönnek, kimenekülök a partra - sáros vagyok, a szemembe lóg csimbókos hajam, elnyúlok a homokon és levegőért kapkodok.

Rendbe kell jönnöm, nem menekülhetek örökké. Nincs mi elől, a problémáim magam gyártom, mintha unatkoznék. Szeretnék örülni, ezt a keserűséget a fekete buborékok közé vágni, szívemből jázminokat növeszteni. Mindent meg fogok tenni ezért.

Furcsán...

Megpörgetem a kezemben a ceruzát, egyszer-kétszer... sokszor... Körzök egyet a fejemmel, mosolygok, szemem lehunyom. Különösen érzem magam. Az ujjaim, mintha csontjaikat vesztették volna, külön-külön csavarognak, hullámoznak; a tekintetemnek súlya van, hirtelen néznék a háromrégetes üvegű ablakra, hát darabokra törne. A karomon mintha tekergő kígyókat tartanék, iszonytatóan gyönyörű mozgásuk. Könnyű a testem - a hátam eddig fájt, de most csak érzem - minden csigolyámat, minden izmomat, ahogy egyenként mozdulnak. A pupillám egészen sötétté változik - nem is érzem teljesen emberinek most magam... és valahol jó ez az érzés. A ceruzám olyan, mintha kutyaszán lenne - hosszú csíkot hasít a lap havában, ruharedők, rózsaszirmok, pelyhes tollak születnek a semmiből, hol a tiszta szenvedéllyel öntöm le, hol szende szűziességgel. Egy virágcsokrot dobok rá végül, beleolvad a papír síkjába.
Aranygalamb repül neki az ablakomnak, nevetve tárom szélesre és dalolok utána - magával viszi bánatom és bűneim egy nem ismert királyságba, majd szörnyű  terhét letéve barátaim után repül, átadni nekik az üzenetet, hogy a Fekete Hercegnő kis birodalmában gondol rájuk, miközben éjszín rózsák alatt színes ceruzákkal rajzol. Ír. Táncol. És különösen érzi magát.

Két fansikítás félóra alatt: Code:003 - /újabb "lőjjetek le!!!"-bejegyzés/

Igen, ez volt az első... Lényeg, mi lényeg, megkaptam Nikától a Code:003 torrentjét... /Kirásan oldalra: Arigaouto goseimasu!!/ És ÁÁÁ! Egy kicsit elszoktam attól, hogy lényegtelen, mit gagyarásznak a számok között, mert angolul alá tudom szinte szinkronizálni - magyarul értettem, hogy mit mondanak, anélkül, hogy tudnék japánul. Na, hát most ez sztornó, 10 %ot értettem, 20 %nál "hallottam már ezt a szót", a maradéknál meg lestem, mint az pocok a lisztben. Ennek ellenére jópárszor vigyorogtam...

Most pedig lelövöm az összes Spoliert, amit értettem, ha nem akarod hallani/olvasni/telepatikusan a fejedbe fogadni, a saját érdekesben távozz - majd ha később megnézed, gyere vissza fanulni!

Többek között fellépett a Josei Shinigami Kyoukai /nem egészen méltó XD/ ellenfele, a Férfi Shinigami Gyűlés... Ohh, az összes férfiszereplő /Hanatarout kivéve/ bejön napszemüvegben, a shinigami-hacuka fekete felsőrészét a vállukra borítva...

És még Byakuyára is ráadják / a szemüvegre gondolok/!! /Na, ő marad mondjuk a teljes öltözékében, mert ő előzőleg még zavarban álldogált a Női Shinigami Gyűlésben.../ Nem is rossz a számuk, de a Női Shinigami gyűlés felrúgja az egészet, Hinamorival az élen. /WTF?/

De ami még jobb! Miután Hisagiék befejezik utólag a számot... /a fele elpárolog az intermezzo után/, ki szalad be??? XD

És igeeeen! *félig-meddig Death-songot jár* Rangiku is beugrott! Egy Bengara-Koushira, és főleg a vége-fináléra megjelenik ez az istennő is. /Második fansikítás/ Sajna a Josei Shinigami Kyoukai dala és a High Risk, No return nélküle megy /ez utóbbit nagyon bánom. Olyan van, hogy az előbbi gyűlésére nem megy el, mert elalszik - de hogy ivászat Rangiku nélkül???/ de a Mou hitotsu no chijou -ból /amiben az egész Gotei énekel, mindenki szólózik/, már nem maradt ki és onnantól kezdve marad is... :3

Aizent alakító O. Kengo ebből a musicalből kimaradt.

Gin hazugsági versenyt rendez. Többek között megeteti Renji Byakuyát egy ajándék-napszemüveggel, amire rá van írva, hogy Happy Birthday!, illetve gyertyák vannak a felsősrészén - az animétnézők titkos vágyálmát teljesítve ezzel - Hinamori Kenpachit hülyíti, hogy az egyik tincse/csengője elmászott - végül Hitsugayát küldi ki Gin, hogy válasszon ki valakit és hazudjon neki. "Ichimaru!" "Hogy... engem?♪" "Ichimaru!" Totál a szemébe vágja az igazságot, hogy Matsumoto "kissé neheztel rá" - Rangiku be is rohan, beordítani, hogy "Gin no BAKA!!", majd a játékszabályok szerint rá is teszi a kezét Gin fejére és bejelenti: "Uszo." /Hazudtam./

És ki nyer??? Hitsugaya!! Mi a jutalom? Mivel hogy nincs Aizen, neki kell beugrania a Chatarsis of Eternity főgonoszának. XD XD XD

Ájjj, hát majdnem sírtam a röhögéstől útközben... Ginék ezúttal megkapták a rosszfiús-Las Nocehos -hacukáikat.  Nagyon menő... :D

Rukia és Ichigo kapott egy új lassú számot, de amikor Unohana taichou jó éjszakát kíván a sebesült Ken-channak, az nagyon aranyos lett. Yoruichi bekerült végre a Mou hitotsu no chijou-ba, kapott egy közös számot Byakuyával és maradt olyan pofátlan, mint volt. :P Ichigo mindig kisebbségi komplexusokkal küzdött, hogy ő nem kerülhet be - ezúttal benn volt. Háttértáncosként becsempészte magát. Kis odafigyeléssel simán ki lehetett szúrni, a narancssárga haj nem kedvez a bujkálásnak... a végén persze ódemenővagyok - előugrik és jót vigyorog az elképedteken - illetve hátrahagyja Gint Rukiának /ahol eredetileg ő Renjivel a háttérben táncol, közvetlen Rukia mögött./

De vagány volt, mikor Rangiku a Bengara Koushi végén először megköszöni a szép dalt először Hitsugayának és Hinamorinak, majd a közönségnek... Gin zavartan: "És nekem? Nekem nem? Rangiku végigméri... és még egyszer kiinteget száz wattos vigyorral a közönségnek. XD Persze mikor mennek ki, Rangiku és Hinamori távozik a rendezői jobb oldalon - ahogy Hitsugaya megy ki a még mindig komoran álldogáló Gin mellett, pimaszul köröz a fejével, majd szívből jövően rámosolyog Ginre. /A káröröm a legtisztább öröm? :P/

Szóval... újra az agyatokra másztam. XD Elnézéseteket kérem - legközelebb igazi reflektálással készülök, de  ezt most muszáj volt megejtenem...

MINAAA!HONTONYI ARIGAOUTO!!!

Az év bókja

Először csak átszaladtam rajta. Aztán utólag egyre jobban esett... aztán már nem bírtam ki, hogy be ne tegyem. XD Köszönöm szépen, Sunako.

Összedobált reflektálás

Na. Ahogy beléptem a blogomra, átszaladt a tekintetem a fejlécemen. Olyan széééép, költői cím, csak baromira nem tartom magam hozzá. Úgyhogy most bepótolok némit. Részben azért is szerettem volna blogot, mert hátha van, akit érdekel, én hogy látom a világot. Nem mintha géniuszian másképp látnám, és megváltanám vele - de mindenki kicsit máshonnan szemléli és egészséges más perspektívákból nézelődni is, nemcsak a sajátunkból.

Ihletért átszaladtam nagy felindulásból más oldalakra is, mik az igazán polgárpukkasztó témák. A következőket találtam: politika, celebek, homoszexuálisak, rajok... Na, most jelentem ki bigottan: ezekre soha az életben nem fogok nektek reflektálni. Feleslegesnek látom beállni a sorba a sz@rhajigálók közé. "A vélemény olyan, mint a segg. Mindenkinek van, csak senki nem kíváncsi a másikéra." Röviden lezárom őket.

Politika: nem érdekelnek a baloldal ujjalmutogatásai és gyerekes megnyilvánulásai, sem a jobboldal "idenekemazoroszlánt" túlkapásai. A hazámat szeretem, teszem állampolgári kötelességeimet. Túl álmodozó vagyok ahhoz, hogy most én verni kezdjem magam bárki pártján. Aki akar, marakodjon. Nekem lassan lényegtelen, ki lopja ki alólam a széket.

Celebek: ez az a pillanat, amikor lány létemre is tökönszúrnám magam. Szomorú, hogy erre van kereslet. Neveket nem hozok, kár az időért.

Homoszexuálisok: baromira nem érdekel egy ember nemi-intim-érzelmi része, ha nem "mutogatja" és mellette ugyanúgy tud mosolyogni, dolgozni, élni. Semmivel sem többek-kevesebbek. Ha rámnevet őszintén, viszonozni fogom - és tiszteletben tartjuk a másik "érdeklődését". /Aztán van a velük nagyon közvetett kapcsolatban álló  két "csoport": akik ezért elítélik őket és akik (magyar otaku-lányok egy rétege) "élvezik a műsort". Megvetem.

Rajok: ehhez a témához meg végképp nincs kedvem. Nem fogom tépni a szám, mint egy idióta netes 13 éves, akit anyuci nem enged el bulizni, ezért otthon csövel és annak az anyját szidhatja, akiét csak tudja a biztos anonimból.

Egyszerűen utálom a begyepesedett nézetűeket, akik ráadásul ha vesztésre állnak, azt hiszik, hogy trágár modorral majd erőfölénybe kerülnek. Többnyire a végletekig megpróbálok udvarias maradni vitatémák esetén és több szempontból megközelíteni a témát. Nem is szeretek véleményt nyilvánítani, amíg több embert meg nem kérdeztem vagy utána nem néztem. Nem értem az embereket. Ha valakit valami zavar, tegyen ellene. Vagy legalábbis ne menjen fel egy fórumra/oldalra/blogra/háztetőre "ugatni", mert nem ér sokat. Akik pedig így adják le a fölös gőzt, inkább menjenek el fát vágni vagy kezdjenek sportolni. 

Ha kell, virágnyelven is el tudom küldeni a fenébe az alkalmatlankodót. Csak néha pont az a baj, hogy ezt a nyelvet már nem értik. Zavarnak a kretén megnyilvánulások. Nem mintha csipkefinom lelkem sérülne bele, csak azon tudok ledöbbenni, hogy az emberi méltóság hol van néha? - a francia wc alján. Néha elereszteni egy káromkodást - rendben van. Munkában is elnézem - mondtam a magamét, mikor utóbb elbénáztam a dolgot és a téglával együtt a kalapácsot is lerántottam, az meg eltalálta a lábfejem - érthető, feszültséglevezetés. De... nini. Jártatom a számat tökfeleslegesen. XD Szóval mindennapi szóhasználathoz nem találom illőnek. A szleng menő, de az sincs feltétlen megtűzdelve szexualitáshoz vagy anyagcsere-folyamatokhoz kapcsolódó terminusokkal.

Szóval a továbbiakban megpróbálok olyan témákat keresni, amikre szívesen reflektálok és nem azért, hogy megdobjam a népszerűségi rátám. Nincs kedvem moderálni itt a jónépet és nem szólok hozzá olyan dolgokhoz, amikhez nincs kedvem, még utánanézni sem. Ez is egyfajta szűklátókörűség - de akinek nem inge, nem veszi magára. És a méretem S-es. :D

Köszönöm figyelmed, további szép napot, mihamarabbi visszatérted!

Haláli dallamok /fanfic?/

A gitárba csapott. Egyszer-kétszer, a vérfolyamot is megőrjítően zúzott a dallam, táncoltak rá az ingerek. Akár hiszed, akár nem, ha hallottad, úgy gondoltad, mindenre képes lehetsz. Hirtelen nagyszerű ötletnek tetszett alávetni magad egy szakadékba, hogy óriási szárnyakkal, süvítve a levegőben vágódj onnan az ég felé, mint egy fékevesztett rakéta. De a következő taktus már arra hívta fel a figyelmed, hogy ez nem elég - még andrenalinnövelőbbet! Még! A pogó a tetőfokára érkezett; ahogy előrelendült a fejed, mintha belebucskáznál egy soha nem volt világba, amelynek mégis részese akartál lenni. Ekkor lépett be a hegedű - mintha a húrok belecsavarodtak volna hajszálaidba s ahogy megszólaltak, rántották volna fel a tekinteted - a szólója mintha a szíved hullámhosszával lett volna egyenértékű, mert szét akart robbanni. A basszgitár dühödten kelt vele versenyre, a dobokkal maga mögött olyan volt, mint egy félelmetes hadvezér a seregével. Rockzene volt? Nem tudom - hangzásra az. De odalent körtáncot jártak rá, üvöltötték a refrént...
Majdnem három órás koncert volt - a közönségnek mégis egy pillanatnak tűnt. De olyan boldog arcokat, ahogy leizzadva, berekedve, lábukat szétugrálva, netán autogramot szorongatva távoztak a stadionból... ritkán lát az ember.
Dörömböltek az ajtón. Horis felmordult. A sötétben félmeztelen feküdt az ágyon, háton, a kezeit a tarkója alatt összekulcsolva. Tudta, hogy ki az, és tudta, hogy nem fogja feladni olyan könnyen. Ezen elmosolyodott, de mire az ajtóhoz ért, újra felvette hideg arckifejezését.
Ahogy kinyitotta az ajtót, elsőre a fény támadta meg a szemét, hunyorgott - míg szinte fel nem lökték.
-Főnök!
Kis híján elestek, majd nekidőltek a falnak. Horis bosszúsan mosolyogva nézett fel a szólógitárosukra. Kugirna az a típusú lány volt, akire azt mondják: "minden férfi álma". Hosszú combok, /igencsak/ telt keblek, narancsvörös, hosszú hajzuhatag és sugárzóan szép, acélkék szemek. Jó esélye volt a világ következő nőideáljának lennie. Nevetve ölelgette Horist, mintha ezer éve nem látta volna már.
-Főnök, gyere már! Einaznál kártyázunk!
-Ehh, már megint? ... komolyabb játékot nem ismertek?
-Ugyan már, főnök! Nem jössz?
-Előbb felöltözöm.
-'Go ahead.' - Kugirna leült az ágyra. Láthatóan nem akarta zavartatni magát. Horis sóhajtott egyet, s bement a paraván mögé, nem törődve a csalódott ciccegéssel.
-Milyennek találtad a mai koncertet?
-Óriási volt! - Kugirna felhőtlen boldogan hátravetette magát az ágyon. - Nem gondoltam volna, hogy ennyien jönnek! A kiadó azt mondta, hogy igazából nem sok esélyt lát arra, hogy betörjünk a piacra - hát ezt nekik! Tele volt a stadion!
-Megmondtam, hogy kevesen vannak ilyen műfajban jelenleg a színen.
-Ó, Főnök, azt hiszem, hoooogy... kicsit később leszek kész a dallal, mint gondoltam.
-Hogy mi??? - Horis előlépett a paraván mögül s lazán húzott egyet az ingén - de a mélyzöld smaragd szemek villogtak. - Azt mondtam, hogy kapsz rá egy hetet!
-Tudooom... de a koncertek minden erőt kivesznek belőlem...
-És mégis mikorra szándékozol megírni?
-Ne izgulj, már megkértem Ketakiut, hogy segítsen. - Kugirna próbálkozott az angyali arccal. Soha nem jött még be. Most sem...
-KUGIRNA!!!!!
-Hol vannak már ezek ketten? - Einaz arrébb húzta a szemébe lógó tincset.Nogfiso rezignáltan pillantott rá a kártyalapjai mögül.
-Hagyd már békén!
-De ha egyszer idegesít.
-Akkor vedd vissza a szemüveged.
-Nem akarom. - Einaz önelégült mosollyal, csukott szemmel dőlt hátra az ágynak. - Kontaktlencsével sokkal inkább nézhetek ki rosszfiúnak. A lányok üldöznek.
-Ha egyszer megfogtad az egyiknek a fenekét. - Ketakiu nevetve tette le a piros hetest az ászra.
-Vigyed. - mordult egyet Einaz.
-Megjöttünk. - Horis lépett be a szobába, nyomában Kugirna. Félhosszú, tüsire felállított fehér hajába túrt, ahogy leült Ketakui mellé. - Mit játszotok?
-Zsír. - Nogfiso éppen besöpörte a következő köri termést. Kugirna leült mögé és folytatta Nogfiso hajának a szétszedését éjszakára. Napközbenre mindig befonták a fekete haját fehér szalagokkal, úgy, hogy a haja ki se látszódott a szalagok alól, csak a legvégén, ahol egy-egy acélkarikát fűztek bele. Felül a hajának egy felső rétege Kleopátra-fazonban körbenyírták, az alól lógott ki a két copf. Vékony arca volt s gyilkosan szürke szemei - jól állt neki az erős smink. A törékeny testalkatával senki nem gondolta volna, hogy egy zenekarban a dobos szerepét viszi.
Ketakui és Einaz szintén az "istenpasi" fogalmat közelítették meg. 185 cm környéke, egészségesen kigyúrt test - és igen, Einaz volt a banda "rosszfiúja": rövid, sötét haj, mélybarna szemek - micsoda illúziókat képes volt velük kelteni! -, döglesztő tekintet, az a fajta mentalitás, aki ha rálehel egy lányra, az beájul. Sármjánál és jóképűségénél csak egy volt nagyobb...
 ... az egója.
Ketakiunak viszont hosszú /fenék alá érő/, fehér haja volt; nyílt, őszinte tekintete és egyszerűen kedves mosolya. Ha Einaz egy nő életében a szenvedélyes szerető lett volna, akkor Ketakui biztosan a tökéletes férj.
-Megjött a kedvenc kisiskolásunk. - vigyorgott Horisra a rosszfiú.
-Fogd be.
Horis a legfiatalabb volt az egész együttesből - de ő volt a frontember. Mindössze még csak gimnazista első osztályos volt - de gitáron zseni. Bár Einazzal ők voltak az alapítók, az iskolát nem hagyhatta abba - engedéllyel lett levelezős tanuló. /Nem kell hozzátenni, hogy soha nem kapták tanuláson./
Egy frenetikus, oltári koncert és hajnal kettőig tartó kártyázás öt-hat pizza társaságában. Így nézett ki minden szombat este már jó ideje. Bár ezúttal négyig, mert Nogfiso nem tudott veszteni Ketakui ellen.
Hétfőn fényképezkedésre mentek egy új posztersorozathoz. Aonna, a menedzserük asszisztense új jelmezeket tervezett a nemsokára kijövő albumhoz - ezekkel még csak most szembesültek...
Kugirna szexin az ajkába harapva dőlt neki az ajtófélfának a fiúöltözőben. Egy ezüstös ruhát viselt, melynek felső része mintha vért lett volna /erősen dekoltált/ - az alja combközépig érő szoknyában végződött. Ugyanilyen anyagból volt a csizmája s az alkarvédője - a szárnyas sisak nemkülönben. S mintha az egész falevelekből állt volna...
-Mi ez? Hermész-Artemisz-keverék? - Einaz még alsógatyában ült a széken, az asztalon álló bögréjében a kávéját kavargatva.
-Barom! Valkűr vagyok!
-Hjaaa...
-Nagyon jól áll, Kugirna. Kiemeli az alakod és a szemedet. - bólintott Ketakiu.
-Én viszont menten rosszul leszek. - Nogfiso iszonyat dühösen lépett be - de ezúttal dühe és jelenléte ritka alkalomból derűt váltott ki: majd megpukkadtak mind a négyen a röhögéstől. Még Horis is, akit mosolyogni is ritkán láttak. Nogfiso ugyanis angyalruhát kapott, szárnyakkal. Arany fűző; hosszú és bő, fehér, fátyolos anyagú ruhaujj, amin arany minták kavarogtak; ugyanebből a hosszú szoknya. A szárnyai műremekek voltak, kitárhatóak és összecsukhatóak, s megszólalásig igazinak tűnők - így összecsukva majd a térdéig értek. /Komoly súlya is volt.../
Aki véletlen is abbahagyta a röhögést, elég volt egy pillantást vetnie újra rá, folytatta. Nogfisot majd szétvetette emiatt az ideg, de nem szólt rájuk, mert tudta, hogy felesleges. Mikor nagy nehezen abbahagyták, viszont megadta a kegyelemdöfést:
-A glóriámat utólag szerkesztik majd a képre.
A csapat újabb negyedórára használhatatlanná vált.
-Te ne röhögj, te tökjó ruhát kaptál!!! - üvöltött Kugirnára. - Szerintem elcserélték a terveket!
-És milyen jól tették... - csak ennyit tudott mondani, de lassan szemét törölgetve elcsendesett kaján öröme és a fiúkhoz fordult.
-Ti mit kaptatok?
-Én majd akkor mutatom meg, ha visszatértem a sminkestől. - kacsintott Ukitake. -Nekem nagyon tetszik.
Ahogy kilépett az öltözőből, Horis egyik szemöldökét felvonva utánabökött az ökölbe szorított kezének hüvelykujjával.
-Eeee... sminkes. Talán aggódnom kellene?
-Nem hiszem, ha tetszik neki.
-Te mit kaptál, Főnök?
-Röhögni fogtok, a mi kis frontemberünkből hadistent csináltak. - a vigyor Eizan arcán már a "kiveri a biztosítékot"- kategóriát ütötte meg. Horis sóhajtott - neki talán annyira találták el a jelmezét, mint Nogfisoét. Vállfán előhozta.
Fekete bőrmellény, gazdagon terítve ezüst hímzésekkel. Széles, sötét bőröv díszes csattal. Fekete bőrnadrág. És vörös ékköves alkarvédők, ahol a foglalatok szintén ezüstök voltak.
-Főnök, ehhez...
-Mentem!
-De Főnök!
-Horis!
Kár volt utánakiáltani. Nogfiso kaján vigyorban nézte végig az öltözéket újra. Nem, ebben nem fog mutatni egy tizenöt éves gyerek.
-Einaz?
-Hm? Ja. Az enyém az övé mögött van.
Kugirna nevetve vette ki. Drapp, ujjatlan mellény, aminek a széleit direkt megtépték kissé; világosbarna bőrnadrág - keresztpánt-szerű díszítéssel, széles öv; alkarvédők.
-ÖÖÖ. Te ezzel mi leszel?
-Megveszekedett félisten... - döglesztően gonosz mosollyal nézett ki a bögréje felett. -Tudjátok, csak a szokásos.
-Ezzel szédítsd a rajongókat.
-Imádom a fantasyrock-műfajt.
-Megyek, megölöm Aonnát - fújt egyet Nogfiso. - Majd hívjatok, ha Horisék is átöltöztek.
De legközelebb már csak a fényképezkedésen találkoztak. Ekkor jött az igazi döbbenet jelmezi szempontból... Ketakiu és utólag Horas is azért mentek sminkeshez, mert körszakállat kaptak. Einaz dühödten öklözte a falat, hogy ő nem kapott, Kugirna pedig majdnem megfullasztotta a kézzel-lábbal ellenkező Horist a keblei közt elragadtottságában. Ketakiu egyfajta prófétikus, sötétzöld ruhát kapott, egyszerű hímzéssel a szélén. De olyan tiszta erőt sugárzott az, hogy jól érezte magát a bőrében, hogy semmivel nem maradt el a többiek mögött. Horis szakállal jóval felnőttebbnek nézett ki,/ Einaz jó ideig piszkálta, hogy mintha a fényképezkedésre még a mellszőrzete is erősebb lett volna/ és mind a szakállába, mind a hajába fekete tincseket tettek. Igen, így már egészen hiteles volt.
Vörös függyöny, egy koponyákkal kirakott trón - ez volt a díszlet. Ahogy átöltöztek, még hallották a képszerkesztőket:
"Igen, és az aljára jön a 'Gods of Death' - logója..."

Egy királynő dolga... - avagy Látásmód kérdése

Kőművesek mindenfelé. Az egyetemről jövök, tiszta ruhában, félig megszeppenve, félig szinte undorodva az orrom megcsapó habarcs-szagtól és erőteljes izzadságtól. Beszaladok a szobámba, leteszem a táskám és átöltözök...

A por szinte patakzik és ömlik a romokon. Nézem a kőműveseket, ahogy nevetve, egymást piszkálva szedik össze a sittet. Nem kigyúrt, húsz éves, helyes macsók - baromira nem. Nem is ez a dolguk. Ne féljenek attól, hogy összepiszkítják a kezük, olyanra vakolják a falat, amilyenre szeretnénk és haladjanak a melóval. Aztán részemről lehet akármilyen nyúzott, cigánybarnára sült képük.

-Hé, kislány!

Morogva fordulok meg. Egy kopott farmer, Apa egyik kisebb fekete pólója, ami így is bő rám - szinte tunikaszerűen megkötve rajta a szerszámosöv. Mintha porban fürödtem volna - kezemben a rezgőfűrészt tartom, lambériázásból jöttem.

-Tessék!

-Csakhogy a talicskát használhatnánk-e, vályogot vinnék hátra.

Bólintottam és mentem tovább. Hátul az ablakot építették - ahogy arrébb sodortam a takarófóliát és beléptem, rámszegeződtek a tekintetek.

-Hanyas lesz az ablak? Azt néztük a papírokon...

-90x139-es.

-Nem lesz az túl nagy ekkora falba... ?

-Nagyratörőek vagyunk. - mosolyogtam. Szobámba beérve sóhajtottam bosszúsan egyet. A letakart ágy, összetolt bútorok - elgondolkodva öntöttem egy gumiedénykébe gipszet. Könnyed mosollyal kinézve az ablakon azon elmélkedtem, hogy valahol nyomot hagyok.

A vér szinte patakzik és ömlik a romokon. Nézem a katonáimat, ahogy röhögve, egymást baszogatva szedik össze a zsákmányt. Nem kigyúrt, húsz éves, helyes macsók - baromira nem. Nem is ez a dolguk. Ne féljenek attól, hogy összepiszkítják a kezük, úgy forgassák a kardot, ahogy akarom és ne tétovázzanak. Aztán részemről lehet akármilyen nyúzott, cigánybarnára sült képük.

-Hé, asszonyom!

Mordulva  fordulok meg. Egy kopott bőrnadrág, egy fekete női vért, amit hátul fűzővel szorítottam magamra - szinte tunikaszerűen megkötve a palástom a széles övvel. Mintha vérben fürödtem volna - kezemben a kétélű kardomat tartom, egy halálsikollyal teli házból jöttem ki.

-Ki vele!

-Csakhogy a lovakat elvihetnénk-e az összeset, a szekerekhez...

Bólintottam és mentem tovább. Hátul már a sátraikat építették - ahogy arrébb sodortam a sátorlapot és beléptem, rámszegeződtek a tekintetek.

-Hol támadunk holnap, főnök? Azt néztük azokon az ócska térképeken...

-Ithaka.

-Nem lesz az túl nagy falat... ?

-Nagyratörőek vagyunk. - vicsorogtam. Sátramba beérve sóhajtottam bosszúsan egyet. A vörös bársonnyal letakart ágy, összerabolt bútorok - elgondolkodva öntöttem egy kupába vörösbort. Gyilkos mosollyal bámulva a tűzbe azon elmélkedtem, hogy valahol nyomot hagyok.

Képileg filózom

Jeee - új dizájn! Thank you for the legtüncimókusabb-pancsizós-cukkencs-vöröstéglás-szépszemű-antiszoc/hja, hogy ez nem is jó tulajdonság XD/-képszerkesztősminiistennő-kreatív-rózsaillatú-és engemnagyonszerető Amarunak! :D Neki köszönhetően mostantól nem két chakrammal /ami szintén az ő kreálmánya volt/ üdvözlöm a látogatóimat, hanem Rangikuval vállvetve - ki tudja, hátha picit megemelkedik a férfi olvasóim száma...

Aizenkém, most már mi a ménkű vagy, hogy a Hógolyó csapjon agyon!!!! Ráadásul most már Yoruichi és Urahara is... BRRRR. Vége ezek szerint a fake-Karakurának, most jön az igazi Karakura. De ha Gin elment, akkor... öhm, igen. Kicsi gazdám, nagyon ajánlom, hogy Hitsugaya-kunhoz igyekezz /sokkal inkább/.

ÁÁÁÁ! Hogy lehet valaki ennyire menő... *sziiiipp* Bocsánat, úgy három hete nem tudok belőle kiszakadni... ezt is Ti szívjátok meg. XD Most hivatalosan elnézést kérek az összes fanulásomért, előre is, utólag is.

Hmmmmm... hiába, ha valaki szép, az szép. :D Közvetett kérdés! Én álcázhatnám magamat fiúnak? /Az ő esetében megtenném.../

Útközben folyik a lakásátépítésünk. Csupa női meló, kacagás. Igazából semmi problémám most már vele - kaján vigyor az arcomon, mikor Anya hazajön és látja, hogy felszántottuk a konyha kellős közepét és most egy fél méter mélységű lövészárok húzódik onnantól a spejzig. Apuval most beszéltem, azóta a fél métert pótolta, csak padlószint felett és egy méterrel arrébb. XD Magyarul nem lehet bemenni a konyhába az ajtóban tengődő sittől... "Hegyen-völgyön Csomolungma, Mount Everest volt ott. Hej!"

 Jeee - újfent! :D Négyes lett a szövegtanom. Black Princess megy a sivatagban, előtte van hét vizsga - lelő egyet, megy tovább a sivatagban, maradt hat vizsga. Black Princess megy a sivatagban...

Egyébként meg esz az ideg, utálom a vizsgaidőszak környékét is, mert sok az intéznivaló, a kunyerálandó jegyzet... többnyire ezen nem kínlódni kellene, hanem csinálni, de egyszerűen nem tudok aludni. Még egy egész napos falbontás után sem.

Cccc. Nem, most nem mondok egy rossz szót sem. De igazából örülök, hogy valamelyest sikerült megvédenem a nők jóhírét. Tudom, hogy mi a harapófogó, hogy hogyan kell használni, ahogy ismerem a kalapácsot és a vésőt is és nem törik bele a körmöm abba, ha le kell szedni a lambériát. Az, hogy ez mennyire gyakori hozzáállás, azt láttam a nálunk dolgozó vízvezeték-szerelők arcán.

Ui.: Inkább cipelem a sittel teli vödröt, minthogy mosogassak... XD

Ui. part2: Úgyhogy nem pózolni, dolgozni vele! /Csak nem bírtam ki. XD/

MÁRIS??? :P Mihamarabbi visszatérted, további szép napot!

No! Not the wet willy! No!

Még egy kis jókedv a nagy badadumm előtt. :) Kicsit más oldalról, kicsit könnyedebben, az egyik kedvenc soundtrack-számomra - Everybody dance now! Hudson Leick, a szorgalmas, Renee O'Connor, a többször nekifutós és Lucy Lawless, a... a fene bele, még civilben is isteni. XD

Aztán egyszer csak jövök, éljen a vizsgaidőszak - hét tantárgyamból már kettőből van jegyzetem. Illetve átalakítjuk a lakást, hogy közben se egyen meg az unalom. Ezért pl. vasárnap késő délutánra már érdekes elmeállapotot lehetett rajtam megfigyelni, mire átvittük a kanapét Apával a másik szobába - felcsendült a Sex Pistolstól a Rock Around The Clock - erre már csak annyit jelentettem be, hogy ebből tudom a női szólót. Azonkívül ma már nem sok mindent.

Felcsendül. Igen, a punk bandáktól a számok már csak úgy felcsendülnek. Úh, de hülye vagyok. 

Szóval mihamarabbi visszatérted - talán már kicsit újabb környezettel, lesz, aki vigyázzon az oldalamra. :)

Tsuki yo Oshiete Kure...

Elég a rossz heccekből.

Egy korai cseresznyefa éli világát közvetlen az ablakom előtt. Attól korai, hogy ő gyorsabban hoz gyümölcsöt, mint társai, nem attól, hogy hamarabb kel. Most, hogy a héten itthon voltam, egyre-másra elfigyeltem a gyerkőcöket, ahogy megálltak alatta, biciklivel, letéve a nehéz iskolatáskát. S kettesével-hármasával álltak alatta s szedték a cseresznyét, nevetve-beszélgetve. Vagy ahogy hazaérkeztem egyszer boltból, két kis toprongyos cigánygyerek ette a gyümölcsöt - ijedten szaladtak távolabb, ahogy meglátták, hogy előveszem a kulcsot - a kislány szaladt vissza megkérdezni, hogy baj-e, hogy esznek. Rámosolyogtam, s mondtam, hogy ameddig elérik, nyugodtan, csak ne törjék meg az ágakat. Ahogy bementem, az ablakból még kinéztem: a kisfiú nyakába vette a lányt s a lányka úgy szedte, hogy tényleg ne tegyenek kárt a fában... ma Mamáméktól jöttem meg - furán hatottam, ahogy csurig vizesen végigbaktattam, de otthon a falunkban telibe találtam egy tisztes záport - két fiú állt a fa alatt. Elszaladtak ők is, de az egyiknek ott volt a törzsnek támasztva a biciklije: s szerencsére volt tartása is. Első ijedelmét levetkőzve visszajött, elnézést kért, hogy ettek pár szemet. Újra nevettem: semmi baj, ezért ne szaladjatok el. S jelentősen megkönnyebbülve, szinte pirulva köszönte meg mindkettő.

Egy szem cseresznyét sem ettem még idén. Mégis sokat mosolyogtam miatta a héten. Vajon így érez az is, miközben azt a plusz fél kilót besöpri, aki elkergette a gyerekeket? Valahol mindenkinek az ajándéka a Földanya termése. Egyszerűen nem tudnám megvonni az apróságoktól, akik olyan örömmel tanyáznak a fánk alatt hazafelé menet. Ennyit bőven megér az a pár szem mindenkinek.

Este a vizes levelek csillognak a tönkrementében villogó utcai lámpa fényében. A lombja igazából betakarja az egész ablakomat - napközben sajnos nem engedi be a fényt - de este varázslatos. Mintha az ablakon túl nem a város lenne, hanem egy ágak által takart erdő, ahova menet félre kell hajtanom a lombot - és ZZSUPSZ! Előre bukok fejjel, mint Aliz, s zuhanok. Összemegyek apróra s meghallgat engem a fa, mint egy kis Pocahontast. Elsuttogok neki képtelenségeket és szégyellt gondolatokat, kiordítom, amit egyébként nem mondhatok ki. Ha kitomboltam magam s szabályszerűen elnyúlok a fáradtságtól, elterülök s oldalt fordított fejjel kérdezem, hogy miért nem vagyok olyan, mint amilyennek látnak. 

Ha felébredek, újra hálóinget viselek már s a gép előtt ülök, az ablakon belül. A levelek közt becsillog a holdfény s bosszúsan dorombolva-mosolyogva döbbenek rá, hogy ez is csak egy metamorfózisom volt a sok közül. Ideje lenne felnőni, kislány. 

Cseresznyefa, kérlek, mondd el nekem... ne mondj semmit. Tudom, amit tudok. Kipattanak újra macskafüleim, s újra kieresztem karmaim - utánam a gyászmenet!

Ui.: Van egy kivételesen remek tanárnőm Szegeden, a színházas minor alapítója: mi tagadás, nagyon igyekeztem évközben, hogy bizonyíthassak neki, mert nem könnyű. Ma jött meg a színházi szemiotikás dolgozatom értékelése tőle - szinte a szemem megtelt könnyel örömömben.

Szeplőtlen

/Útközben meghallgatásra ajánlom: klikk! /

Nekidőltem a falnak. Magamon kívül voltam, szinte lihegtem, pupilláim kitágultak. Mintha medencébe ugrottam volna, úgy ellepett a veríték, a tekintetem szinte segélykérően járt fel-alá. Ez nem lehet. A kezem remegett, miközben a hasamra tettem. Teljes képtelenség. Nem lehet. Mintha még a lázam is felment volna, a világ meg csúfondárosan nevetve fordult velem meg egyszer-kétszer-sokszor. A telefonomhoz kaptam és feloldottam a billentyűzárat. De a telefonkönyvbe már nem tudtam belépni - ugyan kinek mondhatnám el? Nem, ha van olyan, amit nem telefonon keresztül kell elmondani, ez az. De így meg fogok őrülni. Pillanatokon belül, úgy érzem.

Talán először a szüleimnek. Vagy a valaha volt fogadott anyámnak, ő bármikor képes megnyugtatni. Vagy mégis... ? Elszaladtam.

Este feküdtem az ágyban. A gondolataim elmém teljes elpusztítását tűzték ki célul. Mellettem szinte halomra hajigálva az összes mitológiás könyvem, ami létezett. Jegyzetek. A laptopon a net egy Nostradamus oldalon volt megnyitva. A plafonra meredtem, de persze semmit sem láttam. Mintegy óriásit zuhanva a valóságba, felmartam a telefont.

Kicsöng.

-Halló... - nyöszörög bele álmos hangon.

-Vivi, holnap ráérsz?

-Tudod, hány óra...? Rá. Ezt reggel is megkérdezhetted volna...

-Holnap hány órád lesz?

-Mittomén... Asszem hét. - hallottam, ahogy arcát dörzsölgeti közben.

-Ott leszek. Beszélni szeretnék veled. Fontos.

-Oké...

-Jó éjszakát.

-Neked is...

Reggel korán keltem, hogy elérjem a hatos buszt. Majdnem sikerült. A reggeli rosszullétet nem kalkuláltam bele.

Hangos volt a suli. Valahogy a szokásosnál is. Vagy csak én éreztem annak. Azalatt a fél óra alatt, míg benn voltam, szabályszerűen bújkáltam. Úgy éreztem, mindenki látja ezt a... Az arcom égett, az óra szinte beleégett a retinámba, annyira néztem.

-Csáó!

-Unare. - próbáltam mosolyogni. De ő már vitt tovább.

-Mi a baj? Történt valami? Csak reggel esett le, hogy Vivinek szólítottál... nem tudom, mikor hallottam ezt tőled utoljára.

-Musu, én... Gyerünk ki valami néptelenebb helyre, majd ott.

Furcsán nézett, de megebédelt s elindultunk a városközpontba. Soha nem volt még, hogy ennyire csendesek lettünk volna egymás közt. Mikor kiértünk a múzeum elé a szökőkutakhoz, leültettem egy padra.

-Nézd, lehet, hogy hihetetlennek fog tűnni, de igaz. Tegnap már orvosnál is voltam, de én sem hittem el - nehéz lesz megemészteni, de kérlek, ne akadj ki.

A tekintetéből láttam, hogy komplett hülyének néz. Emellett az aggódás is átjött. Nem hagytam minderre reagálni.

-Terhes vagyok.

A fejem lehajtottam, nem láttam az első reakcióját. A másodikat viszont már hallottam.

-HOGY MI VAN???

Az orvosi papírt a kezébe nyomtam, de rögtön el is kaptam, már visszadobta.

-'Asszed', most végigolvasom? Rossz poén, ne csináld!

-Nem poén.

-De ki... Nem mondtad, hogy...

-Mert nem.

-Perszeee. Jött a Szentlélek, mi???

-Nem tudom. Elhiszed nekem, hogy én nem... ?

Lehetetlen leírni az arcát. Meglepődés; a dühroham, hogy hülyének akarom nézni; döbbenet; féltés. Majd egy félperc után, miután megküzdött a saját érzéseivel, leejtette a fejét s nagyot sóhajtott.

-Hiszek neked, de egyszerűen nem tudom felfogni. Ehhez azért kell valami!!!

-Tudom. 

-Hát röhejes lesz, de nem ültél bele valamibe...?

-Abba biztos nem. (!)

-Hülye, nem arra gondoltam - de ilyen nem történik csak úgy.

-Hidd el, végigvettem minden lehetőséget én is. Még azt is, mikor voltam úszni, hátha ez a balsorsom hozott ebbe a helyzetbe, de egyszerűen elképzelni sem tudom.

-És most? Szüleid tudják?

-Dehogy tudják. Hogyan meséled el bárkinek is, hogy szűzen terhes lettél?

-De most mit akarsz, mit mondjak??

Nem akartam, de pityeregni kezdtem.

-Reméltem, hogy... gratulálsz...

Ennél elképedtebb arcot soha nem fog már vágni, mint amit akkor tett.

-Te ennek örülsz???

-Nem tudom, hogyan, de egy kis élet növekszik bennem. És ezt én jónak érzem.

-Hallod, miket beszélsz?

-Szerettem volna, ha ezt te is szépnek találod.

Elhallgatott. Utólag azt hiszem, azon lamentált, hogy lekiabálja-e a hajam, vagy próbáljon meg örülni nekem. Vagy öt percet ültünk így, én pedig egyre inkább zokogtam. 

-Gyere ide... - nyújtotta végül a kezét. Az összes kétségem belezokogtam a vállába.

Este gép elé ültem. A délutánt elbeszélgettük, ahogy hazaestem, a szüleim morogtak. "Hát még akkor hogy állna itthon a bál, ha elmondanám ezt a hírt..." - csaptam be az ajtóm. Nem tudnám elmagyarázni nekik, hogy én... Á.
Atomnyul üzenete:

Unare!
Haineko üzenete:

Unare! Atomnyul...
Atomnyul üzenete:

Hm?
Haineko üzenete:

Amit egyszer beszéltünk, bekövetkezett. ... 

/Sokat néztem az Animal Attraction c. részt. Megnyugtatásul: nem vagyok terhes. XD Bár a franc tudja ezek szerint.../

100. bejegyzésem. És még mindig élek! Lyre, Lyre, Hearts on Fire!!!

Hehe, shunpoo! Ma ilyen piff-puff a hangulatom - egész nap pakoltam - most pedig Xena hasít a KMPlayeren, 5X10, Lyre, lyre, Hearts on Fire, a két musicales rész közül a szórakoztatóbb :D; Gyökérteam, merre vagytok? Rangiku, egy szakés estét mindenképp be kellene majd a nyárra iktatnunk - msnezek és próbálom elültetni bennem a "meg akarod írni a szemotikás dolgozatod"-magvacskáját. Mintha homokba dobnám, de hátha.

Spartacusra visszatérve: DURVA. Most látom, hogy mi a különbség fantasy ókori sorozat és történelmi ókori sorozat között. A vér digitalizált és animált valóságában reális borzongást vált ki fröccsenésében és ömlésében. És tisztességgel ömlik, az emberi halandósággal hihetetlen módon szembesül a néző. Ami jobban mellbevág, a szexualitás kendőzetlensége. Teljes alakos képek, koitus mozgással - és nincs rajtuk ruha. (!) Spartacus és párja esetében ugye ez még a szerelem és az elfogadhatóság - de ami a római, féktelen hedonizmust illeti, az igen elmászott és szinte már bántóan igaz képet mutat. Igazából sokkoló a látvány, ha a /legalább nyolc éve/ szinte istenített kedvenc színésznődet látod egy rabszolga által izgattatni látni, majd szinte felnyomva a falra... Egyébként pedig elismerésem. Biztos, hogy nézni fogom, mert rendezésében, színészek alakításaiban nagyon megéri. Talán nem is baj, ha egy kicsit nyílik a szemem. Dühít az álszent némaság, ha belül tombol a rohadtság. Lucy, you rock!!!

Piff-puff hangulat szóval hasít: nincs igazából kedvem írni a mindennapokról. Baj van, megoldásokat keresek; vannak apró örömök, őket pedig meg kell becsülni. És menni kell tovább. Illetve ideje kicsit frissíteni a mitológia-tudásom is, mostanában nem igazán használtam, megkopott. Régi szép időkben Artemisz papnőjének neveztél ki egyszer, Atomnyul. Szégyen az ilyen papnő az istennőjének. XD

Élni és élvezni az életet; életerős, karakteres nőnek lenni. That's all, folks.

És szeretnék egy pár sait. Originále a nyáron acélbetkós bakancsot szerettem volna venni, ha lesz egy kevés keresetem, de inkább igazi fegyverre költöm és csak egy pár normális bakancsot szerzek, aminek az oldalszárába elrejhetem, ha arról van szó.

És a gitáromnak is szeretnék egy normális táskát.

Vágyak, célok, szétszórtság - mihamarabbi visszatérésed, kedves olvasóm! :)

Lucy is back!!! :3

Ohhh, yeah! Ismerős ez az istennő? Immáron vörös séróval, de mennyeien gyilkos mosollyal láthatjuk Lucy Lawlesst a Spartacus: Blood and Sand című történelmi sorozatban. Nem tudok még sokat, ha lesz rá alkalmam, rögvest letöltöm. Annyi biztos, hogy Lucretiat alakítja:

Batiatus’s equal in cunning, she sees every angle and wields power with a steel grip cased inside a kid glove. Lucretia is sexually voracious, taking the gladiator Crixus for a lover, but longs for a child she is so far unable to bear. She thinks Spartacus is an uncontrollable beast that has cost too much and fears he will bring misfortune upon the ludus.

Szabadjon megjegyeznem, hogy a szereplőgárda részben ismerős - mi több, még a producer is. :D Óriásiak immáron az elvárásaim, de hogy Ő benne van, csak oltári lehet!

Mihamarabbi visszatérésed, "Fekete Hercegnő fanul" című rovatunkat olvastad! /Újfent./ :D Ayiyiyiyiyiyiyiyi!!!!

Ha írni tudnék...

Ha festeni tudnék, zöldellő tisztást teremtenék neked, pillangókkal és olyan tiszta, jeges vizű patakkal, melyet elképzelni csak tudsz. A havat, a vért, farkasok nyomait kék és zöld festékkel önteném le, az ecsetet pörgetve adnék neked rózsás hajnalt, szalagokat csavarnék ujjaidra, amiket lágyan fújna a szél.

Ha énekelni tudnék, dalolnék neked a mennyországodról, ahova te tartozol. A dallam ölelné körbe tested, szárnyakat ívelne válladra - a messzesodródó hangok elragadnák fájdalmad és fáradtságod, mosolyodért éjjel és nappal énekelnék, míg biztosan nem állsz a lábadon.

Bár tudnék zenélni! Klarinétom testébe zárnám kétségeidet egy titkos kóddal, amit a billentyűkön és lyukakon lenyomok: legyen ő egészen fekete tőle, a te lelked pedig kapja vissza egészséges hófehér és gyöngyházszín tisztaságát. A melódia balladája csendesen simítsa meg arcod, ringasson álomba, ha zaklatott is vagy.

Ha szobrász lehetnék, egy angyalt faragnék. Széttárt kezekkel, a szélben hullámzó ruhával, gyönyörű arccal - hosszú pillákkal, szinte puha ajkakkal, meleg kebellel... egy éjszaka az ablakod alá állítanám, hogy reggel felkelve ő üdvözölhessen, hogy lásd, nem vagy egyedül.

Ha fotózni tudnék, egy pillanatban adhatnám neked a világot. Hiszen egyik kép, másik kép magába zárna egy-egy érzelmet: átnyújtanám a tiszta szerelmet, a szeretet, a biztonságot, a vidámságot, a boldogságot, egy ölelést, egy mosolyt.

Ha tudnék verset írni! Láttál már rímekben biztatást, villanó szempárt, ami képes erőt adni, hogy tovább menj utadon? Robbanna minden sor, míg nevetsz majd eldobnád a könyvet és szaladnál, olyan könnyűvé tenne...

Ilyen tehetségekkel nem lettem megáldva. Ha egyedül érzed magad, ha oltalmat keresnél; csak mosolyom, érted nyújtott kezem és azokat adhatom, amikre képes vagyok. Remélem, elég lesz.

A tóba gázolok, nézem könnyű ruhám fodrozódását a víz mélyén, fülem mögé söpröm a hajam és kinézek a partra - ott leszel? Szeretnék rádnevetni. Nem vagyok a szavak embere. De szeretném, ha mindezt látnád a szememben.

Motivotional posters - Bleach! Yeeee....

Folytassa a fanulást, Fekete Hercegnő! /Kár, hogy a mi rovásunkra.../
Köszönet a készítőknek! /Természetesen nem az enyémek./

Ojhh. Csak úgy feldobáltam a pendrive-om e témájú tartalmát, de így visszanézve azért enyhén rá kell döbbennem, hogy picit elvakult vagyok. Adott egy nagyjából legalább negyven főszereplős anime, hogy a többiekről már ne is beszéljek, nálam ez redukálódik 2/+2/-re....

Most ünneplem ezzel a bejegyzéssel a szorgalmi időszak végét. A képek fekete részével együtt meg gyászolom is. Jöhet a vizsgaidőszak, az utolsó felvonás! *hősiesen magasba emeli palástját és a színfalak mögé vonul, a háttérzene nagy horderejű, mindenki mindent bele - majd összecsapódnak elöl a függönyök*

Mihamarabbi visszatérésed! :D